Képtapasz a történelmen

(art és [a] mainstream) A földalatti képregény művészeten és a counterculture radikalizmuson szocializálódott spiegelman azonban e mellé a szemlélet mellé magáévá tett – és briliánsan használ azóta is – egy gyökeresen más technikát is: a hollywoodi dramaturgiát. Hollywoodról a kézenfekvő közhely-kritikákon túl (felszínes, egydimenziós, rágógumi stb.) az mindenképpen elmondható, hogy történetmesélésben, sztoribonyolításban verhetetlen. Godard és Tarkovszkij szintén, de a szélesebb közönség, az egyszeri halandó Hollywood-ot könnyebben megérti. spiegelman az underground comix látásmódját a hollywoodi filmes dramaturgia módszerével ötvözte, amely elegyből létrejött a tömegfogyasztásra (és nevelésre) kiválóan alkalmas mély és sokrétű önéletrajzi rajzfikció. Mielőtt azonban belecsapnánk a Maus-ba, az odáig ívelő spiegelman pályára is érdemes vetni egy pillantást. A comix kitérők és szakmai gyakorlat (Bizarre Sex, Young Lust stb.) után spiegelman – csakúgy, mint számos pályatársa – a hetvenes évek végére kifulladt underground szcénát poposabb közegre cserélte. Említendő néhány skicc a Playboy-nak, a Garbage Pail Kids illusztrációi, valamint a Bill Griffith-el közösen alapított Arcade képregény-antológia. Az underground comix szellemiségének átmentése és a sajátos, társadalomérzékeny spiegelman-i látásmód kiterjesztése viszont a RAW magazinhoz kötődik. A periodikát spiegelman francia feleségével, Francoise Mouly-val együtt – aki maga is képregény- művész – alapította 1980-ban. Az első szám alcíme – The Graphix Magazine of Postponed Suicides – már sejtet valamit a spiegelman-féle noir depresszióból, aminek a végpontja majd a Maus önboncoló történelmi víziója lesz. A RAW ritkán jelent meg (pár alcímét még érdemes ideidézni: The Graphix Magazine that Lost its Faith in Nihilism, RAW 3., 1981. július; The Graphix Magazine of Abstract Depressionism, RAW 5., 1983. március – az alaphangulat talán érzékelhető ennyiből is), de mind művészileg, mind tematikailag az underground comix utáni időszak független képregénykiadásának legmarkánsabb képviselője volt. spiegelman a Maus-t hosszú ideig tervezte, és méghosszabb ideig tartott, míg összeállt a végleges mű: az első képsorozat 1972-re datálható – hogy teljes legyen az irónia: a Funny Animals című lapban -, majd a nyolcvanas évek elején az addigra elkészült teljes fejezetek szép sorban lejöttek a RAW-ban is. Az első hat rész 1986-ban jelent meg graphic novel formában, majd 1991-ben kijött a második könyv, igen sok reflexióval az első kötet fogadtatására. 2005-ben a teljes Maus (I-II) megjelent magyar nyelven, az Ulpius-ház gondozásában.
A Maus világsikere egyrészt betudható a szokásos sznob divathullámnak (Holocaust, képregénybe? Ide vele!), másrészt pedig annak, hogy valóban kimagasló alkotás – és nem csak a képregények közt. A Maus-t azok is ismerik, akiknek amúgy nem sok fogalmuk van a képregény-médium lehetőségeiről és eszköztárának rugalmasságáról: épp ezért megjelenésekor az első elalélás nem is a mű komplexitásának szólt, hanem a tematikai újszerűségnek. Az underground comix egyszer már bebizonyította, hogy nincs megrajzolhatatlan téma: spiegelman azonban a polgárpukkasztás helyett a kánon felé vette az irányt. Sikerrel. A Maus kerettörténetében a képregényrajzoló kikérdezi apját a múltjáról. Az apa (Vladek) pedig szépen elmeséli Artie-nak, hogy milyen volt az élet a második világháború előtt közvetlenül, aztán sötétedik a mese, és szikár szavak következnek az üldöztetésről, az elválásról, a bujkálásról és halálról, végül pedig megérkezünk a Mauswitz-Birkenau végállomásra. A történet – amelynek formálódását is nyomon követhetjük a könyvben, hisz spiegelman belerajzolja önmagát is a sztoriba – szereplői antropomorfizált állatkarakterek. A zsidókat egereknek látjuk, a németek macskák, és feltűnik egy-két egyéb nemzet állat-fia is: disznó lengyelek, béka franciák, kutya amerikaiak. Az ötlet ereje leginkább a macska-egér szimbolikában teljesedik ki – a kézenfekvő asszociációs körökön túl spiegelman a kultur- (és comics) történeti felhangokra is rájátszik, persze szigorúan az absztrakt depresszionizmus vonalán. A fekete-fehér képek egymásutánisága ugyanazt a hangulatot adja át az olvasónak, mint amit a Maus-ban szereplő képregényrajzoló él meg a történetet hallgatva: a tanácstalanságot, a magyarázatnélküliséget és a felfoghatatlannal való szembenézés depresszióját. spiegelman mesterien használja a már említett, a hollywood-i filmekből ismerős dramaturgiát a sztoribonyolításhoz. Az információ – és legalább ennyire: az emóció – adagolás egy kicentizett narratív struktúra elemeihez alkalmazkodik. Fokozások, ismétlések, perspektívaváltások tarkítják a sztorit, mindig az aktuális hangsúly elmélyítéséhez alkalmazkodva. A feszültségteremtés filmes eszközei megjelennek a képkompozíciókban, és a képek egymáshoz való viszonyában is: zoom-ra hajazó, közelítő képkockasorozatok, a „mélységélesség” használata, a különböző sztenderd filmes képkivágatok (premier, superplán, totál stb.) ritmusra komponálása mind-mind a klasszikus film elbeszélésmódját idézi meg. A módszer előnye, hogy közérthető (szemben az underground comix olykor követhetetlen képáradásával), és a szigorú formának köszönhetően egy pillanatra sem veszít erejéből a történet. Hogyan érdemes olvasni a Maus-t? Szokásos hiba, hogy az olvasó a szöveget tekinti elsődlegesnek, vagyis a szövegolvasás folyamatos, amibe belefér még néhány pillantás a képekre is, lapoz, olvas, lapoz: ezzel a technikával a képregény mint műegész könnyen elsuhanhat mellettünk. A szöveg a Maus-ban fontos és érdemes megrágni minden mondatot, de legalább ennyi időt kell szánni az egyes képekre, sőt az oldalkompozíciókra, a képek egymáshoz való viszonyára is.Aképeket ízlelgetni kell, hagyni, hogy minden árnyalat, minden képi utalás eljusson egészen a tudatburokig, ahol aztán létrejön az egységes vizuál-flash. Utána aztán még egy pillantás a szövegre és teljes az élvezet. Horrorisztikusabb élmény persze a keményebbre sikerült spiegelman képkockák ilyetén élvezete (például amikor egy hullahegy tetején él lelki életet a könyvbeli képregényrajzoló, 201. o.), de ahogy minden bad tripnek megvan a maga tanulsága, úgy az ilyen kalandok is új tudást jelenthetnek.
A most megjelent Maus kiadvány méltó az eredetihez: igényes, bátran kézbevehető graphic novel (tegyük hozzá: az első magyar nyelvű graphic novel!), az egyetlen hibája, hogy lámpafénynél kicsit necces olvasni, mert a fényes lapokról könnyen visszacsillanhat a pupillába némi elektromos fény. De ahol spiegelman keveri a lapokat, ott ez a legkevesebb.

(Négy köbcenti egérvér) Terry Pratchett író szerint van egy világ, ami korong alakú. Azon a világon van egy rítus, az Ash-Kante, amelyhez a sok okkult bizbasz tökéletesen nélkülözhető – ami kell, az három pálcika, és négy köbcenti egérvér. A rítus a Halált idézi meg, a nagy kaszást, minden dolgok elképzelt végét. Mágikus aktus, ami a túloldalra vezet. art spiegelman a Maus egereivel és macskáival és égnek gomolygó fekete füstpamacsaival ugyanezt teszi: megidézi a halált és a halálgyárakat az emlékezeten keresztül. A holocaust számára személyes ügy – és nem csak a családi vonatkozások miatt. A Maus narrátora, Vladek az „örök zsidó” antipatikussá stilizált példája: a jelenben elviselhetetlen, kicsinyes, zsugori és rasszista (!). Nem jó ember. Csak egy ember (egér), aki túlélte azt, amit se ésszel, se találékonysággal, se kitartással nem lehetett volna, ha nincs a szerencse. A sors? A könyvben egyszer felmerül, hogy azok, akik nem élték túl, azok talán kevésbé tiszteletreméltóak, mint a túlélők? Csak, mert meghaltak? „.az elpusztult áldozatok nem mondhatják el a történetüket, így talán jobb is, ha nincsenek újabb történetek.” (Maus, 205. o.) – mondja art-nak a szintén holocaust-túlélő lélekdoktor a könyvben. art spiegelman-nak azonban a holocaust-történet nem pusztán érdekesség és információelosztás: sokkal inkább önként vállalt, és önként megélni próbált tapasztalat. Ilyen értelemben valódi önbeavatás, amikor valaki a múltat magára veszi, és nemcsak a történelmet ismeri meg eközben, hanem önmagát is – és már nem tud ugyanúgy élni, mint azelőtt. „Én. FELOLDOZÁST akarok” (p. 202.) – mondja a képregényrajzoló.A kérdés már csak az: feloldozást? Kitől?

Kubiszyn Viktor
Árgus magazin
2005. április

Oldalak: 1 2