Melyik a többi nyolc?

A rendszerváltás után

1990-ben változás állt be a képregénykiadás struktúrájában. Az irodalmi adaptációk szép lassan eltűntek a süllyesztőben, míg az újságosstandokra beköltöztek a színvonalasabb, de kérészéletű minőségi képregények és amerikai tucattársaik. Ennek hatására újra feltűntek azok a kritikák, melyekkel az 50-es évek túlzott erőszakot és nemiséget kifogásoló cikkeiben találkozhattunk. Az egyik 1996-os 168 Órában megjelenő olvasói levél az adott kor hű lenyomata:
„Íme egy példa az uszításra, gyűlöletkeltésre, melyet már gyerekek számára készült képregényekben is terjesztenek: Kopasz az Isten?!
A képregény nagy része arról szól, hogy egy amerikai iskolában bőrfejűek (!) és feketék, zsidók, stb. harcolnak egymás ellen…
A lap 4. oldalán kék egyenruhás, baseball-ütőket és láncokat forgató bőrfejűek a következőket mondják a kép előterében álló rémült embereknek: »Feketék, zsidók, kreolok, sárgák, rohadt korcs banda vagytok! Húzzatok kifelé az iskoláinkból, a városainkból, az országunkból! Vagy a felsőbbrendű fehér faj nevében kisöprünk titeket!«
Az egyik fekete férfi ugyanezen a képen ezt kérdezi társától: Kik ezek a b..ik? (A két pont valószínűleg az „u” és a „z” betűket helyettesítik, mert ugye azt, hogy buzik – így nem lehet leírni egy gyerekek számára készült képregényben.)
A náci jelvények 19 jócskán ellepik a füzetet… Az utolsó képen… a falon egy kifeszített (eredeti náci színkombinációjú) horogkeresztes zászló, egy asztal, melyen egy jól látható Hitler-mellszobor áll! Még bajusza is van!)” 20

Ha egy kicsit visszaugrunk az időben, ugyancsak egy szövegkörnyezetéből kiollózott textus ingerelte támadásra a didaktikus Szomszédok-sorozat alkotóit. 1989-ben jelent meg Fazekas Attila Botond című képregénymagazinjának harmadik száma. A hátoldalon, a Küldetés című Perszeusz kapitány-sztori utolsó előtti képkockáján a főhős boldogan kiált fel: „– Hurrá! Ezen a bolygón szabadság és demokrácia van!” A háttérben horogkeresztes lobogók lengenek, és Hitlernek itt is (döbbenet!) pamacsbajsza van.
A történet arról szól, hogy egy futurisztikus, elnyomó társadalomból a szereplők egy időugró segítségével egy másik idősíkra, más időbe kerülnek. Az író-rajzoló, Fazekas Attila célja az volt, hogy gúnyos mosolyra ingerelje az olvasót. Hőseink azt hiszik, hogy egy szép, új világba csöppentek, nem ismervén a szvasztika XX. századi, nácizmussal összefonódott jelentését.
A képregényes előítéletek szellemiségében a teleregény 69. fejezetében a sorozat tanárnője felháborodottan kommentálta az idézetet, miközben a történet egészéről nem sok fogalma lehetett.
A kilencvenes évek második felétől a képregény hazai kiadása tetszhalotti állapotba került. Ebből a hullámvölgyből 2004-től kezdett fokozatosan kilábalni. Már a 2004-es évben is nagyon erős volt a képregény jelenléte a sajtóban, de az idei évnek sikerült ezt jóval felülmúlnia. Ezeknek a cikkeknek a túlnyomó többsége üdvözölte a képregényt, vagy legrosszabb esetben tárgyilagosak maradtak.
Ezért is érte meglepetésként a hazai képregényolvasókat Bölcs István véleménye, melyet a bevezetőben idéztünk. Kevés sajtóorgánum reagált a cikkre, így maga a 168 Óra sem: a legalább tucatnyi olvasói reagálás közül egyet sem közöltek lapjukban. A kevés kivétel egyikeként a Műértő közölt egy frappáns és intelligens választ : „A kritikus fentről lefelé beszél, egy általa adottnak vélt hierarchiában olyan ponton áll, amely szerinte a kritikus helye: egy szellemi magaslati pontról, ahonnan jól lát mindent, és az elébe kerülő tereptárgyakról pontos ítéletet formál. […] Nem arról van szó, hogy el kellene dobni a reneszánsz alapozta esztétikai műveltséget, hanem arról, hogy a fentről lefelé beszéddel, az érték és kvalitás nevében ítéletet formáló attitűddel nem megyünk semmire. A kétezres években így egyszerűen nem lehet megérteni kulturális folyamatokat. Már tíz vagy húsz éve sem lehetett volna, de akkor minálunk a kultúra még sokkal inkább a tekintélyelv, az elit- és a tömegkultúra esztétikai hierarchiája mentén tagozódott, kijelölhető és tartható volt a magaslati pozíció. Mára tarthatatlan. (Intézményrendszerünk konzerválja még, de ez megint más kérdés.) Kulturális színterek, értelmezői közösségek, diskurzusok működnek párhuzamosan izgalmas sokaságban.” 21 Aquinói Szent Tamás mondja: „Timeo hominem unius libri!”, azaz „Félek az egykönyvű embertől!”
„Magamnak nem sok szerencsém volt ehhez a műfajhoz!” – írja mellesleg Bölcs István, a 168 Óra főszerkesztő-helyettese (aki 1987-ben A televízió a kultúra tragédiája című nemzetközi vitaműsorával borzolta a Jel-Képben a kedélyeket). A tanulságok levonását pedig hagyjuk meg Nógrádi Gábornak, aki a kezdeti sztereotip elutasításon, majd kétkedésen és megismerésen át eljutott a képregény mint önálló műfaj elfogadásáig. Kép(telen) regény című esszéjében 1987 őszén az Új Tükörben így fogalmazott: „Példabeli Illetékes Elvtársunknak (de írhatnánk Szerkesztő vagy Professzor urat is) fogalma sincs a képregényről. Nem ismeri a műfaj mintegy százéves történetét, a különböző comicsfajtákat, stílusokat, nemzeti jellegzetességeket, a képregény lehetőségeit, funkcióit, hatásának mechanizmusát, helyét a képzőművészetben, illetve a vizuális nevelésben. Ugyanakkor az édes úr minden képregényellenes előítéletet betéve fúj. Ez természetes. Az előítéleteknek alapfeltétele a tudatlanság.” 22

Jegyzetek

1 Bölcs István: Sin City, a bűn városa. 168 Óra, 2005. június 9. Kultúra rovat.
2 Zane Grey: A fekete völgy diktátora fülszövege. Képes regények sorozat 5. kötet. 1938.
3 Nono! Társadalmunk: E=Wade felügyelő hajmeresztő képregénye. Társadalmunk, 1936 március 13.
4 Frank Buck: A dzsungel hősei beharangozó szövege. Esti Ujság, 1936. július 28 (1. évf./1. sz.)
5 1938. 05. 29. Első zsidótörvény „a társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról”. 1938: XV. Törvénycikk. Megjelent az Országos Törvénytár 1938. évi május hó 29-én kiadott 6. számában.
6 Ismeretlen szerző: Eltévedt golyók. Béke és Szabadság1954/49.
7 Az eredeti angol cím valószínűleg az angol „comics” / „comic strip” kifejezések szó szerinti és kialakult jelentésük közti egyre nagyobb különbségre utalt. Sajnos ezt a cikk magyar fordítása nem igazán tudta visszaadni.
8 Marian Kennedy: Mi is az a „comics”? Béke és Szabadság 1955/4.
9 Makai György: Rézbőrű hősök. Világ Ifjúsága, 1955/7.
10 Kovalovszky Miklós: Ünneprontás. Élet és Irodalom, 1958. január 3.
11 Garami László: A műveltség minőségéért. Élet és Irodalom, 1961. július 22. Comics – szocialista álruhában címmel jelenik meg 2005 decemberében a Möbius Print gondozásában Kertész Sándor monográfiája, mely bővebben taglalja ezt a témakört.
12 Bárány Tamás, Gyulai Líviusz: Pont mi ne közöljünk képregényt? Élet és Irodalom, 1964. január 18.
13 Novák József: A képregények és az olvasóvá nevelés. Népművelés, 1962. április.
14 Arató Antal: A képregényen kívüli propaganda hatása az előjegyzésekre. Könyvtáros, 1965. november.
15 Kun Erzsébet: Szeretjük-e a képregényt? Füles, 1980. május 30.
16 Nógrádi Gábor: Kell-e a képregény. Új tükör, 1982. május 16.
17 Rubovszky Kálmán: A képregény, pro és kontra. Bp., Gondolat, 1989.
18 Rubovszky Kálmán: Apropó, comics! Bp., Művelődéskutató Intézet, 1988.
19 1993 májusában iktatták be a Btk. 269/B paragrafusát, mely betiltotta az önkényuralmi jelképek használatát.
20 Bártfai Z. Gergely: Kopasz az Isten?! 168 Óra, 1996.
21 Csók István: Magaslati pozíció. Műértő, 2005. július–-augusztus.
22 Nógrádi Gábor: A kép(telen) regény. Új Tükör, 1987/44.

Kiss Ferenc – Szabó Zoltán Ádám
Beszélő
2005. december

Oldalak: 1 2 3 4