Melyik a többi nyolc?

Az ötvenes évek

Dr. Fredric Wertham, fiatalkorúakkal és főleg fiatalkorú bűnözéssel foglalkozó amerikai pszichiátriai szaktekintély 1954-ben jelentette meg a Seduction of the Innocent (Az ártatlanok elcsábítása) című máig hírhedt művét, mely egyoldalúan mutatta be az akkori képregényekben tobzódó szex, drogok és erőszak jelenlétét. Hamarosan megindult egy szenátusi kihallgatás a témában, ahol ez a mű szakértői dokumentumként szerepelt. Ennek lett közvetett eredménye az amerikai képregénykiadók öncenzúrája, amely a mai napig jelen van, továbbá az akkori nagy kiadók többségének tönkremenetele, illetve gyökeres átalakulása. Ezek a történések nem kerülhették el a magyar kultúrcsőszök figyelmét sem: akkoriban több amerikai képregényes cikk fordítását leközölték, továbbá néhány hazai szerző is megpróbálta összesíteni a tanulságokat.

A Béke és Szabadság oldalain két cikk is keményen ostorozta a műfajt.
Az 1954-es Eltévedt golyók… feltehetően amerikai írója azt állította, hogy „…az amerikai comic strips, a rajzos ponyvafüzet fabatkát se ér, ha nincs benne jó adag lövöldözés. A füzetek marcona hősei villámgyorsan működő, kísérteties pontossággal célba találó géppisztolyaikkal, puskáikkal, revolvereikkel úgy kaszabolják le a rendőröket, gengsztereket, indiánokat, de másvilági lényeket – marslakókat, brontoszauruszokat, óriásokat és törpéket is –, hogy nézni is csoda. /…/ Az Egyesült Államokban évente 2200 embert ölnek meg az eltévedt golyók! A felelősség… oroszlánrészét azok viselik, akik nemcsak hogy kiadják a comic stripeket, de nyakló nélkül adnak fegyvert is a rajzos füzetek olvasóinak kezébe.” 6
Az 1955-ben megjelent cikk, a Mi is az a comic? 7 írója, Marian Kennedy értetlenül állt gyermekkorának vicces „képregénycsíkjai” (comic strip) helyére kerülő kalandos képregények erőszakossága előtt: „Nem egyszer láttam, amikor a New York-i néger Harlem-negyedben revolverrel és gumibottal üldözték a rendőrök a négereket… A borzalom tehát a szemünk előtt van, és a comicok kiadói pénzt akarnak csinálni belőle. Az üzlet a gengszterellenes hadjáratok álarcában indult. Így született meg a Superman, az emberfeletti ember, a comic-ok és a rádió legyőzhetetlen hőse, aki mindenkor legyőzi a gonoszt.
Férjemnek egy ízben sikerült rábírnia néhány comic-írót, hogy az emberfeletti embert a Ku Klux Klan (KKK!) ellen, a négerek jogainak védelmében vessék be. Ez kivételes eset maradt, mert a comic-ok kiadói inkább a kézenfekvő témát választották: a kapitalizmus pénzdzsungelében elburjánzó szadizmust, kegyetlenséget és borzalmat.” 8

Egy 1955-ös Világ Ifjúságában Makai György így írt Rézbőrű hősök című esszéjében:
„ A comissokban [komisz egy szó!], a rajzos ponyvákban szereplő indiánok vérszomjasok, bambák, csak arra jók, hogy a fehér hős úgy pufogtassa le őket, mint a verebet.” 9
A képmelléklet narrátori szövege is magáért beszélt: „A Tonto című rajzos amerikai ponyva 1955. júliusi számából vettük ezt a három képet. A fehér »hős« így bánik el az indián csirkefogóval.”
Ugyancsak a Világ Ifjúsága oldalain 1957-ben A vádlottak padján a comics című írásában dr. Bányász Rezső sem kímélte a képregényt: „A haladó demokratikus ifjúsági szervezetek, amelyek felelősséget éreznek az ifjak és leányok jövőjéért, sok év óta pert folytatnak a ponyvairodalom, és mindenekelőtt ennek legaggasztóbb terméke, a comics ellen… A tréfás könyvek túlnyomó többségükben szadista bűnügyi regények, kegyetlenkedésre, fajgyűlöletre, szexuális perverzitásra, a fasizmus dicsőítésére tanítanak.” Érdekes, hogy dr. Bányász éppen a fasizmust említette cikkében. Valószínűleg elfelejtette már, hogy előtte néhány évtizeddel a magyar fasizmus hasonlóan „nemes” kulturális célokat tűzött zászlajára.
Bányász Rezső így vitte tovább a szót: „A mi országunkban, Magyarországon nincsenek comicsok. Állami intézkedésre a ponyvairodalom is megszűnt, és minden szükségeset elkövet az állam, a társadalmi szervezetek, hogy a fiatalokat nevelő hatású, igaz élményeket nyújtó könyvekkel lássuk el… A kirándulások, táborozások, múzeum- és üzemlátogatások szervezése, a tánc, a daltanítás, a sportvetélkedés számos fajtája mind-mind lehetővé teszi, hogy a gyermekek felszabaduljanak a ponyvairodalom e borzasztó hatása alól.”
Ezekből az idézetekből is világosan kitűnik, hogy a szocialista cenzorok elkeseredetten próbálták összemosni a comicsot a ponyva műfajával. (Abban az időben Rejtő Jenőt is ponyvaszerzőként könyvelték el. Az Elfújta a széllel és Tarzan, a dzsungel fiával egyetemben Piszkos Fred is államilag meghatározott feketelistán, indexen volt, pedig akkor még sehol se voltak a máig híres Rejtő-képregényadaptációk!)
A katona fiatalok KISZ-híradója, az Ifjúság oldalain 1958-ban Bányász Rezső végül is megmutatta, milyen is a jó képregény. Hamis nyomokon című kémtörténetében a főhős szemfüles farkaskutyája segítségével elfogja Hajós Zoltán rendőr-szakaszvezető gyilkosát, aki egy feketevágás felderítésén ügyködött.
Az 1959-es Új Magyar Lexikonban már így aposztrofálták a képregényt:
„Comic Strip. ang. ’komikus csík’ comics (komiksz): újságokban és folyóiratokban megjelenő, több képből álló sorozat (csík). A képek többnyire tréfás eseményeket vagy érdekfeszítő kalandokat, s főként hatásvadászó bűnügyi és pornografikus történeteket ábrázolnak, amelyekkel a társadalmi bajokról és visszásságokról akarják elterelni az emberek figyelmét. ”

Oldalak: 1 2 3 4