THOR – Filmkritikák

Thor (mozinet.hu)

(Kránicz Bence) A történet középpontjában a hatalmas Thor áll, az erős, de gőgös harcos, akinek vakmerő tettei miatt újra fellángol egy ősi háború. Ezért Thort száműzik a Földre, ahol emberek közt kell élnie. Amikor világának legveszélyesebb gonosztevője a legsötétebb erőket küldi a Föld ellen, Thor megtudja, mit jelent igazi hősnek lenni.

Az megvan, hogy három atomfizikus ül egy furgonban az új-mexikói sivatag közepén, és arra jön egy skandináv isten? Pedig ez még csak a film első perce, és Kenneth Branagh rendezésében az a legszebb, hogy meg sem próbálja kikerülni ezeket a hajmeresztő szituációkat. A Thorban semmi sincs a Nolan-féle Batman földhözragadtságából, a Robert Downey Jr. nagyköltségvetésű magánszámaként működő Vasember súlytalanságából vagy Hulk elidegenítő eszközeiből. Branagh számára nem az új évezred képregényadaptációi, hanem leginkább a ’78-as Superman jelentette a követendő példát, ami kézenfekvő, ha azt vesszük, hogy Thor a Marvel hőspanteonjának leginkább Supermanre hasonlító alakja, aki isteni mivoltában természetfeletti képességekkel rendelkező kollégái között is külön ligát képvisel.

A cselekmény két dimenzióban zajlik. A mi világunkat a határmenti kisváros képviseli (a határ persze valójában nem Mexikó és az Egyesült Államok, hanem halandók és istenek szférája között húzódik), ahová a háborút szító kevélysége miatt száműzött címszereplő megérkezik. Natalie Portman fogadja, aki tudósként éppoly hiteles és emberi, mint legutóbb tudathasadásos balerinaként, és Stellan Skarsgård is segít neki – őt aztán végképp nem láttuk még rosszul játszani, úgyhogy itt biztonságban vagyunk. Nagyobb meglepetés, hogy odafent, Asgard csillogó palotái között is, ahol a rendező színházi vénája teremt távoli és hideg, de lélegző és hihető birodalmat. Teátrális, fennkölt mondatokban fogalmazó nemesurak forgolódnak itt, a végtelenül rutinos, de ezúttal sebezhető karaktert hozó Anthony Hopkinsszal és a remek Tom Hiddlestonnal az élen. Utóbbinak hálás szerepe van: ő Loki, akinél shakespeare-ibb Marvel-gonosz talán nincs is, egy valódi Jágó a jelmezes igazságosztók között. A két szinten zajló, a várhatónál bonyolultabb dramaturgia szerencsére nem nyújtja meg a játékidőt, végig pergő, gyors sodrású a történet (a látványról nem is beszélve – ezúttal jól sikerült a 3D-s átalakítás).

Bár a dölyfös, de a Földön alázatot tanuló Thor jellemfejlődése banális, Chris Hemsworth képes izgalmassá tenni a figurát azáltal, hogy egyszerre mutatja vadállati ösztönlénynek és bájos, kissé bumfordi fiúnak. Ez a kettősség a kulisszák és a főhős mellett a film zárlatára is jellemző – nem teljes a happy end. Sajnos a folytatás is kétesélyes: kérdés, hogy ez a karakter hogy illeszkedik majd a többi szuperhős közé. Thor valódi tragédiája éppen az, hogy hatalma miatt egyszerre kitaszított az istenek és a hősök között is, és ez a Bosszú Angyalai-filmre is alighanem rá fogja nyomni a bélyegét. (mozinet.hu)

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10