Asterix és Obelix: Isten óvja Britanniát – Filmkritikák

Cinestar.hu

[toc](sirdani)Juhé! Mondja a sorozatjunkie, hogy kedvencei ismét a vásznon és valószínűleg megint jót bulizunk a mozikban.Azonban már az előzetes után elképedve látja: Ezek nem ugyanazok szereplők, és a humor sem a régi már,vagy nem elég új? Az Asterix széria halott?

Amikor egy franchise cím sokadik epizódjáról kell kritikát írnom, nehéz a dolgom. Az Asterix & Obelix névből a filmesek mesterei már kiszedték azokat poénokat, amit lehetett, vagy mégsem? Az újgenerációs Asterix filmek első epizódja 1999-ben vegyes fogadtatással került a mozikba, azonban viszonylagos pozitív hang vette körül azt. Christian Clavier és Gérard Depardieu mesteri párosa megnevettette a nézőket, és méltóan viselték a filmben szereplő mesekarakterek neveit. Három évvel ezután, egészen pontosan 2002-ben a második epizód, tiszteletbeli nevén a Kleopátra Küldetés egyenesen a széria koronás darabja volt. Sikerült a nézőket megnevettetni kiváló szóviccekkel, remek képi és zenei hatásokkal. Továbbá a főhősök mellé nagyon híres színészek kerültek mint példának okáért Monica Bellucci, aki egy kelet európai ember számára is mondhat valamit, nemcsak egy francia kultpolgár számára. Tisztán emlékszem, hogy amikor bejött mind moziba, mind a TV-be az első két rész nagyon sikeres volt kishazánkban. Családok ezreit sikerült megnevettetni a TV előtt is (RTL és TV2 hétvégi „szupermozi” keretében) a rendezőknek, és több híres európai filmdíjat is bezsebeltek ezen fellendülésből kifolyólag. Így aztán a franchise címet elővették újra és újra 2006-ban egy képregény rajzfilm remekében (Asterix és a Vikingek) és 2008-ban ismét élőszereplős mozi keretein belül. Azonban egy óriási hibát elkövettek, mégpedig a spórolást és a kapitalizmust. Gérard Depardieu-en kívül (Obelix) minden fő szereplő cserét kapott és a legbosszantóbb ebben hogy pont a „haverját” Asterixet cserélik le immáron harmadszorra. Általában egy sorozat nézésekor megszokjuk a szereplőket, így olyan fura érzés hogy mindig mások öltik fel ugyanazon mesehősök ruháit. Más filmes fordulattal élve, ez úgy nézne ki mint ha tegyük fel a trilógiát megélt Mátrix filmnél mindig más illető játszaná el Neo vagy esetleg Trinity szerepét. A nagy szériák díjnyertessége 1/3-ad arányban a remek szereplőgárdán is múlik, és fele annyi díjat sem zsebelt volna be a Mátrix széria, vagy egy Harry Potter sem, ha mindig cserélgették volna a „játékosokat”.

Nos, de filmipari kapitalizmuson túlmenően foglalkozzunk mostanra a jelen alkotás kritikájával is. A prológusra csak az irományom megértése miatt volt szükség, és a végleges értékelés elfogadásánál is ez játszik szerepet.

Krisztus előtt ötvenet írunk, mikoris Julius Caesar a szokásos hódításos életmódját gyakorolja. Úgy dönt, hogy dicsőséges európai légióinak élén megszállja a világ végén álló különálló északi szigetet, ezt a misztikus országot, amit Britanniának említenek, azaz a mai Angliát. Szokásosan gyors és sikeres „melónak” tűnik a hódítás vagyis csak majdnem. Egy kis britanniai falu képes ellenállni a császárnak, de gyengülnek az erőik és erősítésre szomjaznak. Így Kordélia királynő, Britannia uralkodónője úgy dönt, hogy elküldi leghűségesebb alattasát, Angoltapaxot, hogy Galliában keressen segítséget amelyről elhíresült, hogy a rómaiak elleni makacs deffenzívájáról híres. Sikerült is neki megtalálni Asterixet és Obelixet, akik egy kis faluban éppen nagyon „elfoglaltak” voltak, mivel vezetőjük rájuk bízta unokaöccsét Kishippixet, hogy neveljenek bele egy kis férfiasságot. Kishippix nemrégiben érkezett meg Lutéciából, és nem éppen a vadkan vadászat mestere, azonban szíve jó helyen van, főleg ha nőkről van szó. Így hát amikor Angoltapax betoppan főhőseink életébe, dönteniük kell Asterixéknek, hogy Kishippixnek vagy a brit úrnak álljanak szolgálatára. Mivel a gallok híresek segítőkészségükről, így összekötik a kellemeset a hasznossal: Visznek egy egész hordó varázs szérumot Angliába, és magukkal cipelik Angoltapaxot is. Ebből aztán az következik, hogy mindenki okulhat mindenkitől, hiszen Obelix és Asterix ellesheti a csábítás praktikáit a Lutéciai fiatalúrtól és fordítva, Kishippix ugyanígy férvivé kovácsolódhat a hosszú és kalandos út során.

Ismertetve a film sztoriját, egészen kedvet kapunk egy kis mozizásra. Ismét megkapjuk Caesart mint vicces ellenséget, akit elpáholnak főhőseink? Esetleg tanúi lehetünk egy csodás látvány világnak, és sok brit humornak is? Sajnos ez nem teljesen így van, mert nem elég egy jó alapkoncepció, mindig a hozzáadott plusz fogja a nézőket a film szerelmeseivé tenni. Mikoris lelkesen beültem a mozik soraiba, fejemen egy 3D szemüveggel már vártam az első poénokat és a Kleopátra küldetésnél megszokott csodálatos látványt. Nos, az első fél órában elég nagyot kellett csalódnom. A sztori irdalmasan nehezen indult be, a díszletek hűtlenek és kevésnek bizonyultak. A kevés mellékszereplő és a hiányzó sok apró mellékszál megnehezítette, hogy a film egyharmada buzdító, kecsegtető módon induljon el. A sztori leírásából kiderül, hogy Britanniát ostromolják a Rómaiak, azonban ez kimerül annyiban hogy látjuk ahogy kőhajítóval dobálja a falut néhány statiszta és gyakorlatilag több napos ostrom után is a település ugyanúgy néz ki mint a film elején. Lelkes fantáziával élők, és hat éves kiscsemetéknek ez nem igazán zavaró, azonban 2012-ben már megszoktuk a látványt és a 3 dimenzió tökéletesen lehetővé tehetett volna még precízebb csata jelenetet is. Talán a készítők úgy gondolták, hogy egy családi filmnek nem kell annyira látványosnak lennie és elég néhány ócska színházi díszlet is meg egy kitömött Obelix mellé. Azonban ez nem a Charlie majom a családban sorozat, hanem egy több évtizedre visszanyúló híres képregény franchise, ami sokkal többet érdemel. Viszont mikor Angoltapax megérkezik Galliába, egy picit fordul a kocka. Elindulnak az első poénok (mint például hogy a britek fordítva beszélnek így Napot Jó-t köszönnek Jó napot helyett), és ez egy picit hűsíti a többi dolog miatt kialakult bánatom.

Mint ahogy írtam, a főszereplő gárdából már csak Depardieu maradt meg, így nem vártam többet egy nevettető vígjátéknál az első fél óra eltelténél. De amikor szereplőink önszántukból megérkeztek a Brit szigetvilágba, még nagyobbat fordult a kocka. Látszik hogy a rendezők és írók erre az úgynevezett „film második felére” tették a hangsúlyt. A krisztus előtti London és a benne található sok humor mind feldobta hangulatot, és magával rántott jó darabig. Sok vicces angol szokást kiparodizáltak: Túlságos jómodor, 5 órai „forróvíz” alias teázás és persze a tutyimutyiság amit ők inkább megfontolt lépéseknek hívnak. Azonban a délutáni teázásra akkora hangsúlyt fektettek, mint ha egész Angliát ez írná le, hogy délután ötkor beleöntenek egy csészébe meleg vizet és ez hihetetlen vicces. Ötödszörre már biztosan nem. Így aztán ismét kételykedve fogadtam, hogy vajon mi lesz a mozi végén és összképileg hogyan fogom érezni magam. Úgy néz ki valamit azért mégis tudnak a franciák, mert szerencsés módon sikerült a főhősöket annyi galibába becsavarni és vicces „csajozós” jelenetekbe is beletenni, hogy végül a Vikingek beérkezése csak hab volt a tortán. Szerencsére nem másolták le korhűen a megváltó előtti 50. esztendőt így még belefért a montázsba néhány modernebb zene és Beatles korhumor is végül ez a szabadság adta meg a film fondorlatát és szerethetőségét. Lehetséges akár, hogy az alacsony korhatár besorolás miatt nem kaptunk több látványos akciójelenetet mert a végén a finálé inkább rafináltabb mint egy eposzokba illő csatajelenet volt. Azonban minden jó, ha a vége jó és mosolyogva hagyjuk el a mozik termeit.

Végül belátom, hogy az Asterix & Obelix: Isten óvja Britanniát egy matiné vígjáték. Se több, se kevesebb. Hozzáadott műanyagot és néha erőltetett francia (vagy inkább angol?) humort tartalmaz, és nem váltja meg a világot, mert nincs mondanivalója. Két órát jókedvben elütni vele tökéletes, még ha csalódunk is abban, hogy ismét „bemocskolták” az Asterix nevet.(Cinestar.hu)

Oldalak: 1 2 3 4 5 6