Része lenni a vérkeringésnek – Budapest Comic Con 2025

Hihetetlen belegondolni, de öt éve még elképzelhetetlennek tartottam, hogy nálunk Comic Cont tartsanak, immáron pedig a negyediken vehettünk részt. Lassan hozzászokunk a gondolathoz, hogy nálunk is megfordulhatnak híres külföldi képregényalkotók és színészek, hogy a rajongóikkal találkozzanak. Ó, tudom, régen is volt erre példa, mielőtt egy Star Trek rajongó számonkéri rajtam Sir Patrick Stewart látogatását, de korántsem ekkora merítésből. Lassan hozzászokunk hát, és egyre jobban bele is jövünk.

Az előző két Connal szemben a mostani sokkal rutinosabb, letisztultabb, hamar bejutok és megtalálom a képregényes részleget. Nincs semmi szétszórva ezerfele, kicsit bazárian, ahol álmélkodás közben könnyen elveszünk, az egész inkább olyan, mint egy kis ékszeres doboz, ahol rendezetten megvan minden egy helyen. Határozottan szívmelengető látni, hogy az asztalnál ott ül Chris Claremont, mellette Esad Ribic, Dave McKean, Mike Carey, illetve a két Németh, Levente és Gyula. Körülöttük pedig a hazai képregényes szcéna színe-java.

Már része vagyunk a vérkeringésnek, a kezdeti megilletődöttség után ideje eltűnődni azzal, hogy mihez kezdünk vele.

Persze nem akarok én álszentnek tűnni, az én torkomban is ott a gombóc, amikor meglátogatom Mike Carey-t, hogy dedikáltassam az X-men kötetemet. Mellette Claremontnál hosszan kígyózik a sor, sokak számára mégis csak talán ő a legmeghatározóbb képregényíró, Carey-hez sikerül az elején odajutnom, így van időm kicsit lelkendezni neki az írásairól, amit legnagyobb örömmel és közvetlenséggel fogad, meg is szorítja a kezem melegen.

Szóval, pillanatok alatt visszaválok esetlen kamasszá, így nem akarom adni a nagy esztétát.

Annál is inkább, mert úgy látom, a közönség is lassacskán megtalálja magát, tudja, mit akar a Contól, és tudja, miért megy oda. Vannak kiváló előadások a párbajvívástól a Star Wars merchandise-történetén át egészen az alkotókkal és színészekkel folytatott beszélgetésekig. Itt van A hobbit-trilógia Dwalinja, Graham McTavish, és Giancarlo Esposito, aki lassan minden valamirevaló sorozatban látható. Van még pár apróság, hogy ne lenne, így olykor az egyik színpadon folytatott táncos előadás elnyomja a beszélgetést az egyik képregényalkotóval, pedig egy felkészült, profi előadást hallhatunk, ahol a kérdező nem csak jártas a témában, de gördülékenyen is fordítja a válaszokat, amelyek őszinték, frappánsak és szívmelengetőek egyszerre.

Jó, odakint még mindig megkérik egy hot dog árát, de ezeken a rendezvényeken ez már csak így megy. Ellenben a képregény olcsóbb, igaz, azt nem lehet megenni, mert túl sok cellulózt tartalmaz és jelentősen csökkenti az adott példány értékét. Fel is merült bennem, hogy szabadalmaztatom az ehető képregényt, egy Pókember könnyedebb, sajttortaízű, egy Alan Moore táplálóbb, csokoládé-rumos aromájú, de valamit hagyjunk is a következő Conokra.

Mert hogy lesznek még Conok, a következőnek már a dátuma is megvan. Kíváncsian várom, mit kapunk majd, de azt még jobban, hogy mi mit adunk. Elvégre a legszebb az egészben mégis csak az, hogy ez egy nagybetűs közösségi élmény.

Pusztai Dániel

A fényképekért köszönet Jákói Dávidnak, Csanády Vilmosnak és Ivanich Tamásnak!