Nyomozás a Sherlock Holmes képregények után

Közhely lenne azzal kezdeni, hogy Korcsmáros Pálról mindenkinek az általa rajzolt Rejtő-képregények jutnak eszébe. Sokkal ritkábban említik, hogy stílusához épp olyan jól passzolt Mikszáth Kálmán humora, Jules Verne optimizmusa, de szerintem még Jókai Mór romantikája is, illetve ő is igyekezett rajzait az adott író komolyságához vagy komolytalanságához igazítani. Olykor zseniálisan tudta keverni a groteszket a realizmussal drámai hatásokat elérve, mint például Victor Hugo A nevető emberének esetében. Vannak továbbá olyan szegletei is gazdag életművének, amikről még kevesebb szó esik és nehezebben fellelhetőek, ilyenek a Sherlock Holmes feldolgozásai. Ezeket mintha a ködös londoni utcákból emelték volna ki a napvilágra. A Képes Kiadó legújabb kiadványában most soha nem látott pompájában tudjuk megcsodálni ezeket a képregényeket.
Számomra külön örömteli felfedezés volt, amikor beszereztem az Ördög az emberben (vagyis a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete) képregényfüzetet, ahol a fő történet mellé A perdöntő ujjlenyomat képnovellát is hozzátették. Ráadásul sokkal jobb minőségben, mint a fő történet, ami valami borzalmasan lett kinyomtatva. Előtte nem is tudtam, hogy Korcsmáros Pálnak voltak Sherlock Holmes képregényei is, és milyen jól megragadta benne a karakterét és világát. Később egy Füles Évkönyvben találtam újabb négy Korcsmáros-féle Sherlock Holmes sztorit, de ezek a másodközlések az összes feldolgozásának szinte csak a felét teszik ki. Most a kötetben együtt olvashatjuk őket, az első megjelenések sorrendjében.
Sir Arthur Conan Doyle krimijét először 1957-ben, majd 1965 és 1968 között rajzolta meg Korcsmáros, Cs. Horváth Tibor forgatókönyvei alapján. Az első történet, Az úszó kalap esete csupán egy rövid, két oldalas képregény abból az időszakból, amikor a Füles még nem közölt hosszabb folytatásos képregényeket és Korcsmáros korai, kialakulóban lévő képregényes korszakába sorolható. A ’65 és ’68 között rajzolt képregényekre érett be igazán rajzi stílusa, a hatvanas évek közepén készült rajzaiban hatalmas lendület, rutin és egyfajta hanyag elegancia is megtalálható (ennek egyik csúcspontja A három testőr Afrikában). Az utolsó történetekben talán már kezdenek jelentkezni későbbi korszakának előjelei is, amikor a rajzoló látása romlani kezdett. A lendület még mindig megvan, de az arányok, kompozíciók már néha kezdenek elcsúszni, ugyanakkor itt még nem zavaró mértékben.
Az összegyűjtött képregényeket három ciklusra oszthatjuk, amit a legjobban a figuratervek változásával figyelhetünk meg. Az első ciklusba csak az ’57-es kétoldalas történet sorolható. Ott tűnik Sherlock a legidősebbnek, bajusza van, és kemény tekintete inkább egy szigorú rendőrkapitányéra emlékeztet, mint a mindenki által ismert intelligens detektívre. ’65-től kezdődően A sátán kutyája és A perdöntő ujjlenyomat c. történetekben egy sötét hajú, kissé soványabb és fiatalosabb Sherlockkal találkozhatunk, ami sokkal közelebb áll ahhoz a képhez, ami a köztudatban kialakult a karakterről. A további történetekben Holmes kiszőkül és mintha meg is izmosodna, emberesebb ábrázolást kap a harmadik ciklusban. Ugyanakkor Watson is soványabbnak indul, majd mintha felszedne pár kilót és szemüveges lesz, valamint Lestrade felügyelő is átfazonírozza néha a bajuszát. A harmadik ciklus egységesen a Sherlock Holmes nyomoz címet kapta, de több történetről van szó, összesen tíz novellát dolgoz fel. Ráadásul Cs. Horváth itt mintha kísérletezett volna a forgatókönyvvel és a tíz történetet igyekezett egybefüggőnek megírni, mintha egyik esetből a másikba csöppennének főhőseink, vagy érzékeltette a két történet között eltelt időt (bár van egy sejtésem, hogy ez az eredeti novellákban is így lehetett). Az eredeti megjelenésekben ráadásul Jack Kirby és Stan Lee Fantasztikus Négyesének elbeszélő technikája is eszünkbe juthat: egy folytatáson belül ért véget az előző történet és kezdődött el a következő. Annyi a különbség, hogy a Lee-Kirby párosnak ehhez a váltáshoz húsz oldal, míg a Cs-Horváth-Korcsmáros párosnak mindössze három oldal állt a rendelkezésére!
Minden magyar adaptációs képregény olvasásánál felrémlik bennem a sokszor megfogalmazott kritika: túlszövegezettség, didaktikusság. Illetve amikor bővebben próbálták kifejteni, mi is a probléma a Cs. Horváth-féle elbeszélési technikával, gyakran azzal a megfogalmazással találkoztam, hogy amit a képen látunk, le van írva ugyanúgy a szövegben. Persze őszinte leszek, vannak ezekben a történetekben is képregényes mércével nézve hatalmas szövegblokkok, amik valóban belassítják az olvasást és vizuálisan is ijesztőek. Ráadásul pont az epizódok végén, mintha gyorsan az utolsó képkockába besűrítve mondja el a rejtély megfejtését a detektív, mert kifogytak az oldalakból az alkotók. Azzal viszont vitáznék, hogy mindig ugyanaz van leírva a narrációban, mint a képen. Cs. Horváth elbeszélési módja nekem inkább egy stafétaszerű technikának tűnik, ahol a szöveg egy ponton átadja a képnek a történetvezetést, majd visszaadja azt a szövegnek. Persze a szöveg több történetvezetést visz el a hátán, mint amit a legtöbben megszoktunk, de rá lehet érezni a ritmusára, sajátos lendületére. Kicsit magunkat kell hozzáigazítani az elbeszéléshez, nem azt várni, hogy lusta fogyasztóként szolgáljon ki minket. Hihetetlen módon még jól megírt dialógusokat és néma képkockákat is találni ezekben a képregényekben!
Még valamit talán idepasszintanék, ha már belekezdtem: voltak akkoriban bőven próbálkozások arra, hogy kevesebb narrációval meséljenek el képregényeket, mint például a szintén Korcsmáros által rajzolt (és feltételezhetően írt) Bonnie és Clyde-ban. Sokszor viszont éppen ezeknél érzek egyfajta töredékességet, a jelenetek hirtelen váltakoznak. Olykor hiányoltam is a narrációt, hogy átmenetet képezzen a képkockák között és plusz hangulati leírásokkal gazdagítsák az olvasásélményt.

Hatalmas extrája a kötetnek, hogy ezúttal nem a kikeményített tusrajzokat láthatjuk fekete-fehérben, hanem artist edition jelleggel lett kiadva. Vagyis benne hagyták a megsárgult papír textúráját, a fekete tusvonásokban barnás árnyalatokat is felfedezhetünk és a javításokhoz vagy apró élfényekhez használt fehér festék (vagy szintén tus?) és a ceruzanyomok is jól kivehetőek. Az eredeti oldalakon sok vékony vonalazás mára már annyira megfakult, hogy talán el is tűntek volna a kontrasztosítás során, igazán kár lett volna értük. Nem is nagyon készült ilyen jellegű kiadás klasszikus magyar képregényalkotótól, ez még azoknak a Korcsmáros Pál rajongóknak is rengeteg újat adhat, akiknek már van egy pár korábbi kiadása tőle. Egyfajta műélvezettel egybekötött olvasásélményt is kaphatunk. Az albumot lapozgatva szinte már megelevenedik előttünk a múlt, visszarepülünk abba a korba, ahol hetente kellett megrajzolni ezeket az oldalakat, hogy meglegyen a napi betevője a Korcsmáros családnak. Nem volt helye késlekedésnek vagy túlgondolásnak, ki kellett pörgetni a Füles és más újságok szerkesztőségeinek minden fáradság ellenére (ráadásul még így is voltak utolsó pillanatos leadások, ezek úgy tűnik minden igyekezet ellenére elkerülhetetlenek). Ritkán kerül szóba, de az alkotói fejlődésnek ez a rutin, ez a folyamatosság is fontos eleme. Ezt szerintem a külföldre dolgozó magyar képregényrajzolók tapasztalhatják meg főként, a mai magyar képregényes viszonyok persze ezt nem teszik lehetővé. Viszont mi szerzőis alkotók így is sokat tanulhatunk ezekből a képregényekből, legfőképp spontaneitást, improvizatív hozzáállást. Így talán akkor is dinamikusan tudunk haladni egy képregénnyel, ha csak szabadidőnkben csináljuk őket és saját kiadásban jelentetjük meg (ez most átment jegyzetbe saját magamnak).
A kötetben Garisa H. Zsolt retusálási munkája is külön megemlítendő. Facebook oldalán megosztotta, hogyan kellett a rajzoló halála után módosított eredeti oldalak szkenjeit az első nyomat szerint visszaállítania digitálisan, majd szintén digitálisan újra kiegészített pár részletetet. (Az Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó Vállalat az 1980-as években átszabva, néhol átrajzolva újra kiadta az akkor majd 20 éves képregényeket. Hasonló sorsra jutottak a Rejtő adaptációi is. – szerk.) Garisa viszont (mostanra már két évtizedes rutinnal) jobban követte a rajzoló stílusát és digitálisan pontosabban tudta egymáshoz illeszteni a régi és új vonalakat. Mentségére legyen mondva annak az embernek, aki az eredeti oldalakba vágott bele és rajzolt hozzá, hogy valószínűleg ő sem élvezhette ezt a munkát. Talán egy fiatal gyakornok volt Cs. Horváth Tibor felügyelete alatt. Garisa ebbe a kiadásba olykor még új képkockákat is beillesztett és apróbb, de kreatív áttördelések itt is történtek, pár elveszett oldal pedig újra lett rajzolva. Korcsmáros Pálnál különösen fontosnak tűnik hűségesnek maradni az eredeti oldalakhoz. Mintha az áttördelt, lebutított másodközlések sokkal jobban elveszik rajzainak rugalmasságát és felnagyítják aránytalanságait, mint Sebőknél vagy Zórádnál. Azon másodközlések alapján könnyen azt érezhetjük, hogy egy túlértékelt hobbirajzoló volt az alkotó, viszont ezek az újabb, gondosabb kiadások egy rendkívül tehetséges autodidakta művész képét tárják elénk. Ez a nagyobb kiadás monumentálisabb érzetet is ad rajzainak, pedig legjobb tudásom szerint az eredetik sem lehetnek sokkal nagyobbak.
A kötet olvasása közben én is egyfajta képregénytörténeti nyomozóvá váltam, nem bírtam megállni, hogy ne vegyem elő a birtokomban lévő másodközléseket, rákeressek az első megjelenések szkennjeire a Magyar Képregénytörténeti Egyesület honlapján és összehasonlítsam a megjelenések közti különbségeket. Valahogy így nézett ki a folyamat:

Nagy késztetést érzek még arra, hogy összehasonlító elemzéseket is írjak arról, hogyan dolgozták fel újra a szerzők Az úszó kalap esete kétoldalast az egy évtizeddel későbbi A ferdeszájú c. hét oldalas képregényben. Akár arról is lehetne érdekeseket írni, hogy A Kings-Gylandi rejtély és az Áldozat kerestetik epizódokat Zórád Ernő is feldolgozta nyolc évvel később a maga módján, Ezüstnyíl és A Musgrave-szertartás címen. Ezt azonban meghagyom másnak, akit hasonlóan érdekel és izgalomba hoz ez a korszak és szeretnek néha bepillantani a kulisszák mögé, hogy olvasásélményüket egy kis háttérismerettel tegyék gazdagabbá.

Koska Zoltán
(Koska Zoltán kétszeres Alfabéta-díjas képregényszerző. Füzetes képregényeinek gyűjteményes kötete idén jelent meg Új, Újúj és Újújúj képregények címen. Köszönjük a Képes kiadónak a számunkra biztosított recenziós példányt!)

Cím:	Korcsmáros-életműsorozat #2: Sherlock Holmes nyomoz
Szerző(k):	Korcsmáros Pál
Kiadó:	Képes Kiadó
Ár:	9900 Ft
Formátum:	keménytáblás kötet
Terjedelem:	192 oldal
Megjelenés:	2024.12.13.
Megvásárolható:	Közvetlen a kiadótól
Online vásárlás:	a kiadó honlapján...