Negyven éves a Kochikame

Minden idők leghosszabb japán képregényfolyama szeptemberben befejeződik. Az elsősorban a szigetországban népszerű sorozatról Murányi Zsolt írt cikket 2012-ben eredetileg a Fandom számára. Az írás a lapba akkor nem került be, aktualitása révén – néhány adat frissítésével – most online közöljük.

1976-ban Kochira Katsushika-ku Kameari Kōen-mae Hashutsujo (röviden Kochikame) címmel indult gegmanga a Weekly Shōnen Jump-ban. Negyven évvel később ugyanez a cím minden idők leghosszabb, heti megjelenésű japán képregényét jelenti.

Negyven év, 200 tankōbon, nagyjából 2000 történet. Ezt az egyedülálló sorozatot Akimoto Osamu találta ki, aki egészen mostanáig hetente ontotta magából az újabb fejezeteket – természetesen fél tucat asszisztense segítségével. Az első kérdés, ami felmerülhet: mégis hogyan lehetséges ennyi éven át fenntartani az érdeklődést, izgalmas sztorikat kitalálni? A válasz: rövid, kerek, frappáns, vicces történetek. A Kochikame ugyanis nem egy szokásos, küzdjünk-amíg-el-nem-érjük-a-végső-célunkat shōnen manga. Minden fejezet a főszereplő, Ryo-szan egy-egy mulatságos kalandját mutatja be, a sztori mindig csattanóval zárul, sosem folytatásos, így bármelyik fejezet önmagában is kiválóan érthető és élvezhető.

A történetek nagyjából ugyanarról szólnak, néhány téma váltogatja egymást a legelképesztőbb variációkban. Ryo-szan általában kitalál valami zseniális üzleti ötletet, ami a rész végére befuccsol, beleveti magát valami új hobbiba (ez többnyire a legújabb tech-kütyükhöz kötődik), és ezzel megy a többiek idegeire, esetleg a családjával töltött szabadidejét teszi tönkre valamilyen idióta módon. Annak ellenére, hogy rendőr, a bűnt nem nagyon üldözi, inkább két társát, a jóképű Kakagawát és a csinos Reikót rángatja bele valami zűrbe, vagy hozza magát kínos helyzetbe előttük. De előszeretettel űz gúnyt főnökéből, Daijiróból is – persze a fejezet végére általában Ryo húzza a rövidebbet…

A manga megőrizte aktualitását, hiszen a mindenkori japán jelenben játszódik. A szereplők nem igazán öregedtek az elmúlt negyven évben, egy-két kivételtől eltekintve. Tulajdonképpen ugyanazokat a karaktereket láthatjuk ma is, mint évtizedekkel ezelőtt, ugyanolyan szituációkban, csak a környezet változik az évek előrehaladtával. Persze az évek során a manga hangvétele kissé megváltozott: a kezdeti „felnőttesebb” humor helyett most már mindenkihez szól. A sorozat sikerének betudható, hogy az olvasók biztosra mehetnek: egy újabb fejezettel ugyanazt a hangulatot és minőséget kapják, mint egy hete, egy hónapja, vagy egy éve. Minőségi gegmangáról van ám szó, minden tekintetben. A szereplők zseniálisak, igazi egyéniségek. A párbeszédek rendkívül viccesek, de a képi humor is ugyanannyira fontos. A megvalósítás pedig első osztályú: a környezeti elemek (város, házak, autók) hihetetlen részletességgel vannak megrajzolva, a karakterek egyszerűbben, de korrektül. Elképesztő, mennyi munkát jelenthet egy nem is olyan sok főből álló csapatnak hetente 20+ oldalt ilyen minőségben elkészíteni – és még nem is szóltam a címoldalakról, amik általában a város egy jellegzetes épületét vagy utcáját ábrázolják képregénytől szokatlan precizitással.

A Kochikame sajnos leginkább csak Japánban népszerű. Nem túlságosan nagy, de stabil olvasótábora alakult ki, gyerekektől a nyugdíjasokig mindenki szereti Ryo vicces kalandjait. A japán kultúra részévé vált, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a történetben szereplő rendőrőrs mintájaként szolgált eredeti állomás ma már turistalátványosság, és a környéken felállították Ryo bronzszobrát is a sorozat harmincadik évfordulója alkalmából. Mindig nagy ünnep egyébként az ilyen évforduló: korábban Kamedas címmel, legutóbb pedig (a harmincadik évfordulóra) Chō Kochikame címmel adtak ki ünnepi kötetet, amiben az éppen népszerű mangakák rövid kis történetekkel, rajzokkal gratuláltak a hosszú sorozathoz, és kívántak sok sikert a továbbiakban.

A képregényből készült anime, élőszereplős sorozat és tucatnyi videojáték is, de ez csak a jéghegy csúcsa. A lényeg a könyvekben van, elég csak belelapozni a 200 tankōbon valamelyikébe, esetleg a fillérekért árult havi Kochikame magazinokba, melyek régebbi történetek újrakiadásait tartalmazzák. Garantált szórakozásban lesz része mindenkinek, aki egy picit is értékeli a japán humort.

Murányi Zsolt

A sorozat utolsó, 200. kötetének borítója: