Marvel NOW! 2012. November

Avengers Assemble #9

Bevallom töredelmesen, hogy semmit nem tudok a NOW! rebrand előtti Avengers Assemble első 8 számáról. Még szerencse, hogy a Marvel ígéretei szerint minden fennmaradó sorozat a NOW! égisze alá kerülve új arc-kal indul, s nincs ez másképp ezzel a címmel sem, amit a szerzőátcsoportosítás keretében Bendis-től Kelly Sue DeConnick vett át. Ha tömören meg akarnám határozni, hogy vajon milyen szerepet is tölt be az Avengers Assemble a Marvel széleskörű felhozatalában: ez kérem, az idei Avengers moziban látott szuperhős-haverok közötti dinamika visszaörökítése képregénybe a kontinuitás terhei nélkül, a szuperhős és sitcom formulák házasítása, amire Stefano Caselli rajzai teszik fel a pontot (meg merek kockáztatni, hogy Fiona Staples után ő játszik legszebben az emberalakok arckifejezéseivel). Az előbb leírtak alapján utálnom kellene ezt a képregényt, de egyszerűen nem visz rá a lélek. A különleges karakterek közötti interakciók hétköznapi, s ami még fontosabb, természetes formában történő tálalása a szokásos sorozatoknál sokszor rendkívül emlékezetes pillanatokat eredményez, itt viszont pontosan ezek a pillanatok alkotják az alapkoncepció gerincét, s az első szám alapján nem csak hogy működik a dolog, hanem szabályosan remekel. Alig várom a következő számot.

Captain America #1

Órákig áradozhatnék egyik kedvenc képregényemről, Rick Remender Fear Agent-jéről, aminek utolsó számát eddig minden olvasáskor megkönnyeztem. 2011-ben indult Venom sorozatáig még nem jutottam el, viszont az Uncanny X-Force azon kevés Marvel sorozatok közé tartozott, aminek egyes számaira hónapról-hónapra türelmetlenül várakoztam. Amikor először meghallottam, hogy a NOW! keretében Remender veszi át Captain America-t, aggódtam kissé, ugyanis az elmúlt években Brubaker mintha a realitások talajára vezette volna vissza a karaktert, miközben Jack Kirby pályafutásának ismerete révén tudom, hogy az általa írott és rajzolt legendás Cap runról (193-214) sok minden elmondható, ám a reális semmi esetre sem tartozik közéjük. A legújabb Captain America szám olvasása során tehát a következők voltak a reakcióim: igen…Igen…IGEN…IGEN!!! Remender ahelyett, hogy meghasonult volna, oly úton viszi tovább Cap kalandait, amihez a legjobban ért: magas-koncepciójú ponyva korszerű elbeszélésben, elsőrangú karakterrajzzal, ami ezúttal Cap gyermekéveit, s anakronizmusára kiélezett személyes drámáját állítja középpontba. Nem állítom, hogy ez lenne a Marvel NOW! eddigi legjobb kiadványa, ám az író, s karakter őszinte rajongói számára mindenképp az egyik legígéretesebb.

Deadpool #1-2

Sokan nem kedvelték Daniel Way-t, nekem szimplán nincs véleményem az ürgéről. Főként Nicieza nevével fémjelzett képregényeket olvastam, amelyek Deadpool karakterét állították főszerepbe (Cable & Deadpool), s összevetve azzal a pár Way és Kelly képregénnyel, illetve vendégszerepléssel, ami mégiscsak becsúszott, arra a megállapításra jutottam, hogy a Nagyszájú Zsoldos nekem sokkal jobban szuperál egy nagyobb csapat tagjaként, hol wild card, hol pedig comic relief szerepet ellátva – ahogyan a helyzet éppen megkívánja. Tisztán humorforrás szerepkörben szerintem túlságosan háttérbe szorulnak egyéb kvalitásai, éppen ezért kétkedéssel vegyes csodálattal tölt el, hogy nem csak 19 éve töretlen a népszerűsége, de stratégiai szempontból a kiadó egyik legnagyobb jelentőségű karaktere a nagyágyúkat követően. Nem kéne meglepődnöm tehát, hogy főként tévékarrierjük révén ismert komikusokat (Gerry Duggan, Brian Posehn) és a mai képregényipar egyik legkarakteresebb rajzolóját (Tony Moore) szerződtették Deadpool legújabb sorozatához, a ténytől, hogy nem egyszer őszintén, hangosan felröhögtem egy-egy poénon, viszont már annál inkább. Kellemes meglepetés tehát, ettől függetlenül nem fogok tűkön ülni az újabb számokért.

Oldalak: 1 2 3 4 5