Interjúk a 6MKF díszvendégeivel

Bayer Antal meginterjúvolta a szombaton megrendezésre kerülő 6. Magyar Képregény Fesztivál díszvendégeit: Igor Kordey-t,Darko Macan-t, Pran Kumar-t és Alexandar Zograf-ot. A négy interjú a fesztiválon megjelenő Buborékhámozó #9-ben olvasható eredeti formájában.

Igor Kordey

• BA: Az egykori Jugoszláviában, ahol felnőttél, számos nyugati képregény megjelenhetett, nem úgy, mint Magyarországon. Mik voltak a kedvenceid, melyek hatására akartál te is képregényeket készíteni?
• IK: A kedvenc ifjúsági magazinom címe „Kék hírnök” volt, alig négy-öt éves koromban már azt olvastam. Ez az újság a brit Eagle magazinnak volt egy elég pontos mása, és ragyogó európai képregényeket közölt, például Dan Dare-t Hampsontól és Bellamytól, Jacovitti őrültségeit. De a legfontosabb az volt benne, hogy a szerkesztő itt gyűjtötte össze a korszak horvát rajzolóinak a krémjét, akik hetente közöltek oldalakat a lapban. Így hát az újság mintegy 60 százalékát olyan legendák készítették, mint Maurovic, Radilovic, Beker, Delac, Neugebauer és Dovinkovic. Én ebből az újságból tanultam meg olvasni, rajzolni és írni. 130 ezer példányban jelent meg, ami akkor is kiemelkedőnek számított. Ez a korszak – az 1950-es évek vége, 1960-as évek eleje – tekinthető a horvát képregény második aranykorának. Az első még a harmincas években kezdődött, és a második világháború végéig tartott, ám a korai ötvenes években a „rothadt nyugati kapitalizmus” termékeként száműzték a képregényeket.
• BA: Mi volt az első kiadott képregényed, és hol jelent meg?
• IK: Egy rockzenekar lemezborítójának az inzertje volt, egy kétoldalas, városban játszódó történt, amelynek a buborékjaiba belekomponáltam a dalok szövegeit. Ami nem volt valami eredeti ötlet – akkoriban nagy hatással volt rám a Jethro Tull Too Old to Rock ‘n’ Roll: Too Young to Die! című lemezének a borítója, amelyen pont ugyanezt csinálták. Ez 1976-77 táján történt. Ezzel egy időben készítettem pár féloldalas képregényt Zen történetek alapján, amely egy jugoszláv ifjúsági lapban jelent meg. Nem is emlékszem igazán, melyik volt előbb…
• BA: Ha jól tudom, az első munkád egy külföldi kiadónak a La Saga de Vam volt. Hogy jött ez létre? Ma már nagyon könnyű otthonról dolgozni, miközben az író egy másik országban lakik, a kiadó pedig egy harmadikban, és egymásnak küldözgetik a fájlokat, de hogy működött ez az 1980-as évek végén?
• IK: Valójában egy rövid történetekből álló kötet volt az első külföldön megjelent munkám, amit Mirko Iliccsel készítettünk a spanyol piacra, még 1983-ban. Aztán rá egy évre az ugyancsak spanyol Zona 84 című magazin megjelentette a Vamot. Emlékszem a szlogenre a címlapon: „El Yugoslavo genial”…
  De a fordulópontot az 1986-os év jelentette. Egyszerűen megéreztem, hogy sikerrel járhatnék külföldön. Mert bár akkoriban igen nagy volt a jugoszláv piac, az én célom már akkor az volt, ami ma is, hogy én legyek a világ legnagyszerűbb képregényrajzolója. Egy barátommal kocsiba szálltunk, és elmentünk a Luccába, a legnagyobb olasz képregényfesztiválra. És ott elkezdtünk mindenkit piszkálgatni a munkáinkkal, kiadókat, alkotókat, akivel csak találkoztunk a rendezvényen. Emlékszem, hogy olyan híres alkotók, mint Hugo Pratt, Milazzo és Franz is megdicsérték a munkáimat, és aztán valahogy összejöttünk ott a Les Humanoides Associés szerkesztőivel. Elég furcsán ment a beszélgetés, mert pocsékul tudtak angolul… De nagyon lenyűgözte őket a Vam fekete-fehér rajza, és hamarosan szerződést kötöttünk, azzal a feltétellel, hogy ki kell színeznem. Ami nem volt egy rossz feltétel… Innentől kezdve már sínen voltak a dolgok, és rá egy évre ki is adták a Vamot. Bár még ma is vannak olyan keménymagos rajongók, akik a korábbi fekete-fehér verziót tartják az igazinak.

• BA: Az első amerikai munkád a Heavy Metalban jelent meg, majd jött egy Tarzan-sztori Darko Macannal. Ismertétek már korábban is egymást? Sokat dolgoztok együtt?
• IK: Darkóval már jelentős közös múltunk van. Még 1989-ben a német piacra kezdtünk együtt dolgozni. Ez volt Darko első professzionális munkája, valami horror-képregény. Az utolsó közös munkánk pedig a Soldier X volt a Marvelnek, 2003-ban. Darko számára nagy csalódás volt annak a fogadtatása, és azóta sem írt forgatókönyvet az amerikai piacra. Mostanában a Testvérem, Texas Kid című csodálatos kisregényét próbálom képregényre adaptálni, kissé mangás stílusban. Csak sosem jutok hozzá, hogy befejezzem, mert a francia kiadóm nem hagy rá időt.
• BA: Számos ismert sorozaton dolgoztál a Marvelnek, de olyan európai kiadóknak is, mint a Delcourt. Mik a fő különbségek az amerikai és a francia képregényipar működési módjában?
• IK: Az alapvető különbség az, hogy az európai kiadók emberi lényként és alkotóként kezelnek, nem pedig rabszolgaként néznek rám. Másrészt a szerzői jogdíj is magasabb Európában, és a szerző tulajdonában marad a projekt. Végül pedig az amerikai szerkesztők leginkább bürokraták, akik csak a határidőkkel meg a kifizetésekkel törődnek. Az európaiak viszont kreatív emberek, akik sokat segítenek a javaslataikkal. Persze ez végzetes is lehet az alkotó szempontjából, ha a szerkesztő nagyon ragaszkodik egy ötletéhez, és kemény kézzel megakadályozza, hogy kreatívan dolgozz a képregényen. Ezért aztán van, hogy folyamatosan meg kell küzdened azért, amit jónak tartasz. De akárhogy is legyen: egy képregényrajzoló élete sohasem unalmas…
  

• BA: Fantasztikus munkát végeztél az Unknown Soldier címlapjaival. Felmerült, hogy te rajzold a belíveket is?
• IK: Igen, de nem fogadták el az oldaláramat, ami valóban nagyon magas volt. Amikor 2004-ben kirúgtak a Marveltől, megfogadtam, hogy soha többé nem dolgozom egyik nagy amerikai kiadónak sem. Ám ha mégis, akkor csak a saját feltételeim mellett, mind a szerződés tartalmát, mind a pénzt illetően.
• BA: Mióta dolgoztok együtt Kopeczky Csabával, hogy néz ki ez az együttműködés?
• IK: Csaba mentette meg az életemet 2004-ben, amikor hirtelen kitettek a Marveltől, és ott álltam három gyerekkel úgy, hogy semmi esélyem nem volt hosszabb munkát találni az USA-ban. Ez ugyanis tavasszal történt, és az amerikai kiadók a pénzügyi év elején zárják le a tervezett projektjeiknek a költségvetést. Ekkor felhívtam Csabát, hogy tudna-e segíteni, és ő pillanatok alatt talált nekem melót a Delcourt-nál. Ezt sosem fogom neki elfelejteni.
  Sok mindent megtesz értem – megharcol a jogdíjam százalékáért és az egyéb szerződésbeli feltételekért, lefordítja nekem a francia forgatókönyveket, hasznos tanácsokat ad a munkámmal vagy a képregény világában felmerülő helyzetekkel kapcsolatban. Valamint az ő révén fedezem fel a francia konyha és borok titkait, és a jó szivar fontosságát. Elsősorban jó barát.

• BA: Ismersz magyar képregényeseket?
• IK: Futaki Attila remek fiatal alkotó. Csaba a múltkoriban küldött nekem mintákat a képregényeiből, és én megpróbáltam szerezni neki munkát a DC Comics-nál, de eddig nem kaptam választ a szerkesztőktől. Tudod, gyakran előfordul, hogy csak jó sokára veszi elő egy szerkesztő a fiókjából az anyagodat és dönt úgy, hogy tud neked munkát adni.
  Pár hónapja, miután már hat éve nem dolgoztam az amerikai piacra, váratlanul felhívtak a DC-től, és munkát ajánlottak. Elutasítottam. Boldog vagyok, hogy a francia piacra tudok dolgozni, és ezt nem lehet pénzzel megváltani.

Tartalom:

• Igor Kordey
• Darko Macan
• Pran Kumar
• Alexandar Zograf

Oldalak: 1 2 3 4