Hush Visszatér – A szegény ember Gyilkos tréfája

Ha már a történet értékelhetetlen, jó lenne legalább azzal mentegetni a kiadványt, amivel anno a „Hush”-t lehetett. Jim Lee ugyanis káprázatos munkát végzett, míg utódjáról, Al Barrionuevo-ról ez nem mondható el. Néhány panelt kiválasztva ugyan kellemes benyomást kelthetnék rajzaival bárkiben, a két kötetben azonban alig van egyetlen olyan oldal, mely egységes minőségű rajzokat tartalmaz. Míg előszeretettel alkalmazott, arcrészleteket ábrázoló premier plán beállításai egytől egyig ügyesen elhelyezett, hatásos képkockák, kisméretű paneljein az alakok és az események nehezen kivehetők, féloldalas-oldalas rajzai pedig közel sem elég kidolgozottak. Ha már legalább két alak szerepel egy képen, vagy a hátteret sumákolja el, vagy a figurák lesznek torzak. Szívesen rajzolja karaktereit alulnézetből, sajnos azonban az eredmény nem érdekes perspektívákat, hanem pocakos, tokás, vízfejű robinokat, batmaneket, rébuszokat eredményez. A helyzet némileg változik a „Kényszerű szövetségek” második harmadában, ahol a ceruzarajzokba Javier Pina, a tusrajzokba pedig Jimmy Palmiotti segít be. Itt az esőáztatta Gothami féloldalas rajzok igen tetszetősek, Joker visszaemlékezéseinek képi világa hangulatos, és végre a kis paneleken sem kell bogarászni, hogy éppen ki és mit csinál.

Ha Batman világa szívünknek kedves, ilyen nehéz képregényes időkben nem problémázunk a két vékony kötet ár-érték arányán – egészen amíg el nem olvastuk magát a történetet – így ne is firtassuk a kiadó ezen döntését. A „Supergirl” kötet hagyományait folytatva, rövid leírásokkal és magyarázatokkal szolgál a szerkesztő, hogy a kevésbé tájékozottak se érezzék magukat elveszve, azonban nem csak a jó szokás, de a majd egy éve megjelent képregény dokumentációinak hibáját is sikerült átmenteni. Ahogy akkori kritikámban, úgy most is a túlzott tömörséget kifogásolom, melynek bár vélhetően a helyhiány az oka, így ezen oldalak funkcionalitása erősen megkérdőjelezhető. A magyarítás nyelvhelyességére ezúttal sem lehet panasz, ám Bayer Antal az utóbbi évek Pókemberes fordításaival azt bizonyította, hogy leginkább a könnyedebb, humorosabb műfajban tud úgy brillírozni, hogy a magyar szöveg akár még jobb is legyen, mint az eredeti. A tökös, tőmondatos, noir hősöket idéző Batman monológok és dialógok néhány ponton mintha nehezen csúsznának, az olvasásélmény azonban többnyire gördülékeny. A papír a kötés, a beírás, a műszaki szerkesztés a Képes Kiadó jól megszokott, kiváló minőségi szintjét hozza, és a hat remek Lee Bermejo borító közül is sikerült kiválasztani azt a kettőt, mely talán a leginkább vásárlócsalogató. Mikor ilyen remek művész készíti a fedőlap rajzait, igazán fájdalmas a hanyag, b-kategóriás ízű összecsapott belsőoldalakat lapozgatni.

A kiadó jövő évi terveiről még keveset tudni, annyi már biztos, Batman legközelebb keleti stílusú tolmácsolásban tér vissza. A 2008-as év egyik legjobb, Amerikában megjelent szuperhősös sztorija az úgynevezett „Hush-trilógia” harmadik része, a „Heart of Hush” (Hush szíve) volt, Paul Dini és Dustin Nguyen tolmácsolásában. Ha már magyarul ennyit találkozhattunk Tommy Elliottal, érdekes olvasmányt jelentene olyan megközelítésből olvasni róla, ahol valóban megérthetjük a karakter motivációit, megismerhetjük múltját, és a „Hush”-ban központi elemet betöltő, Batman és Macskanő románcát bemutató szál is elvarrásra kerül. A döntést és a történet kiválasztását persze bízzuk a kiadóra, és denevérrajongóként reménykedjünk, hogy az Arkham Elmegyógyintézet mellé hamarosan olyan Batman-kötet kerülhet, mely történetében és rajzaiban sem hagy kívánnivalót maga után.

Sápi Márton, 2009. november 28.

Oldalak: 1 2