Heti DC 08/45

Justice League of America #26

Akárcsak a jubileumi különleges kiadvány, a Justice League of America októberi száma is remek szórakozás. McDuffie, ha hagyják dolgozni a fejesek, bármikor képes izgalmas és könnyen fogyasztható, mégis igényes Liga történeteket letenni az asztalra. Érzi és érti, hogyan kell kezelni egy ilyen társaságot, mely hatalmasabbnál hatalmasabb hősök, erősebbnél erősebb karakterek kommunája. A most véget ért történet főhőse Vixen, akinek karakterén jelenleg többen is dolgoznak párhuzamosan a DC-nél, hogy végre kiemelkedjen a C-kategóriás harcosok szürkeségéből. Saját minije mellett a JLA aktuális sztorija erre remek lehetőségnek bizonyult. Míg láthatjuk az afrikai lány kétségbeesett versenyfutását ebben az alternatív valóságban, nem csak arra ébredünk rá, hogy mennyi potenciál van ebben a karakterben, de azt is megértjük, menyit jelent egy ilyen elveszett teremtés számára a Liga. Ez az ő családja, ahová tartozik, akik megvédik őt, és akikért ő is bármire képes lenne. Elvesztve barátait, megkeresi hát azoknak az Anansi által kreált e világi hamis lenyomatait, hogy segítségüket kérje. McDuffie igencsak józanul, a maga helyén kezeli saját sorozatának szerepét és jelentőségét a DC világán belül, így nem próbál meg versenyezni a Trinity gigantikus, néhol pózoló drámaiságával, szigorúan ragaszkodik az egyszerű szórakoztatás nemes feladatához. Ennek megfelelően nem megyünk bele részletesen, hogy melyik hős hogyan létezik ebben a párhuzamos dimenzióban, pusztán rövid bemutatót kapunk a Gotham utcáit fegyverrel tisztogató Bruce Wayne, vagy a Supermant gyászoló Csodanő figurájából. Pont annyit látunk mindebből, amitől még nem fájdul meg a fejünk, ellenben remekül élvezni tudjuk a sztorit. McDuffie célja, hogy izgalmas karakterrel varázsoljon el minket, a legjobb, talán maga a rosszfiú, Anansi, a csalás istene, akiről végül kiderül, hogy nem csak passzióból szereti összekuszálni a sors hálóját, Vixennel magasztosabb céljai vannak. Ez számomra teljesen elfogadható lezárás volt, amit hiányoltam, az a bunyó további kibontakozása az alternatív és az eredeti Liga tagok között. Hiába, mindenkinek megfelelni nem lehet, pláne nem húsz oldalon. Akárcsak az író, úgy a rajzoló, Ed Benes is remek stílusérzékkel dolgozik a Liga füzetein, munkájára nem lehet panasz. Kiemelném Vixen nyitójelenetét, ahogyan Animal Manes megoldással alkalmazza az állatok képességeit, ennek ábrázolását Benes igazán jól elkapta. Igazán ütős ez író-rajzoló páros. Fölösleges tovább szaporítani a szót, csak ajánlani tudom a JLA ongoingot: a történetek szórakoztatóak, az akciók dinamikusak, a dekoltázsok mélyek, a dialógok élethűek és sokszor humorosak. Egy ilyen sorozatba mi más kell még?

„Ajánlott irodalom”

Írta: Dwayne McDuffie
Rajzolta: Ed Benes

Final Crisis: Resist

Az elmúlt két hétben a HETI DC olvasásakor mondhatni Final Crisis overdózist szenvedhettetek el, kedves olvasók, bár biztos van köztetek olyan, akinek (hozzám hasonlóan) a jóból sosem elég. Nos, félig-meddig megkapjuk, amit akarunk. A héten megjelent a Submit one-shot párjául állított Resist, mely már címével is arra utal, hogy végre megtörik a borzalmas események azon sorozata, melyről eddig a Krízis trilógia harmadik részében borzongva olvashattunk. Úgy tűnik, az ellenállás egyetlen módja az OMAC Projekt felélesztésében keresendő. Rucka 2005-ös, az Infinite Crisihez szorosan kapcsolódó crossovere, mely Kirby témáját vitte tovább Brother Eye ütőképes, metahuman-ellenes seregéről, úgy látszik ebben a krízisben is kulcsfontosságú szerepet kap. Amikor már minden elveszett, Batman fogságban, Csodanő kifordulva önmagából fúriacsapatot alakított, Superman pedig Morrison háromdimenziós, borzalmas kétrészesében szenved, lelkes ellenálló Chekmate-ek maroknyi csapata úgy érzi, itt az idő, hogy végre a tettek mezejére lépjenek. Mr. Terrific és Snapper Carr megegyezve az általuk fogvatartott Brother Eye-al, Darkseid Anti-Life zombijai ellen vezetik az OMAC sereget, mégpedig feláldozva Sasha Bordeauxot, méghozzá Thinker, a zöld, mesterséges intelligenciájú hologramnő segítségével, egy mérsékelten izgalmas jelenet keretében. Ha mindez nem világos, ne aggódjatok, elsőre nekem sem volt. Rucka és társa nem olyan jóságos velünk, mint Morrison, aki bár mindkét kezével támaszkodik az adatbázisra, mégis könnyen megérthető sztorikat kínál azok számára is, akik nem DC-ből doktoráltak. Trautmannék képregénye ennek ellenére igen hangulatos és olvasmányos, és főként azért teszi le az ember jó szájízzel, mert végre látjuk megcsillanni a fényt a sötét alagút végén. Cheeta jelenlétét különösebben nem éreztem indokoltnak, ha másra nem, arra jó volt, hogy másodszor is megjelenjen néhány rövid panel erejéig a szexualitás ebben a világvége forgatagban. Snapperrel való huncutkodása elég hollywoodira sikeredett, mind a megjelenés, mind a dialóg terén. Túlságosan is szeretem a Final Crisist ahhoz, hogy ilyen hibák elvegyék a kedvem. Akik követik a Krízises eseményeket, természetesen kötelező, hiszen végre ébredeznek a jó seregei, akik azonban csak a híresen jó tie-injeire vadásznak, azoknak azt tanácsolom, hogy olvassanak mást.

„Olvass bele!”

Írta: Greg Rucka és Eric Trautmann
Rajzolta: Ryan Sook
Borító: Ryan Sook és Rodolfo Migliari

Oldalak: 1 2 3 4