Hellboy: Seed of Destruction – A világ vörös őrdémona

Nagydarab, vörös, démoni, és ha feldühíted, akkorát pancsol a képedre hatalmas jobb kezével, hogy túlrepülsz az országhatáron. Ugyanakkor érző szívű, lojális és még vicces is. Mike Mignola Pokolfajzata a ’90-es évek képregényeinek egyik leginkább ikonikus figurája, akinek pár szösszenet utáni, első hosszabb története 1994-ben jelent meg, Seed of Destruction címmel. A kritikai és közönségsikert újabb sztorik követték, és mindenki kedvenc, aranyköpésekkel bunyózó és lődöző démoni hőse mind a mai napig a Dark Horse kiadó egyik fő árucikkének számít. Ez a négy részes mini még csak lefekteti a történet és a karakter alapjait, megágyaz későbbi eseményeknek és a mellékszereplők majdani, részletesebb bemutatásának, de így is pokolian stílusos, szórakoztató, és akit kicsit is érdekel a Pokolfajzat világa, annak nincs is más választása, mint hogy ezzel kezdje (részben Guillermo Del Toro is innen merített ötletet első filmadaptációjához).

A második világégés vége felé Hitler kétségbeesetten keres olyan módszereket, amelyek segítségével megfordíthatja a háború menetét. Náci okkultisták, egy rejtélyes alak vezetésével egy különös teremtményt hoznak a Földre, amit egy kedves, és őt befogadó professzor Pokolfajzatnak nevez el. Ötven évvel később az ördögi lény már felnőtt, és épp akkor látogatja meg egy expedícióban elvezettnek hitt apját, amikor az természetfeletti körülmények közt elhalálozik. A nyomozás egy családhoz vezet, amelynek férfitagjai nemzedékek óta megszállottan próbálnak eljutni a sarkvidék egy pontjára, ahol a gyilkos hó- és jégtakaró alatt szörnyű titkok rejlenek…

Nem kell mélyen elmerülni H. P. Lovecraft munkásságában ahhoz, hogy gyorsan feltűnjön, Mignola gazdagon merített a XX. század eleji legendás író képzeletvilágából. A rettegésen, borzalmon alapuló, állandó baljós atmoszférát fenntartó kozmikus horror sötét, cinikus, egyszerre félelmetes és vicces találkozása ez a szuperhősök világával, és az ’50-es évek klasszikus szörny-képregényeivel, és ezeknek az egyébként igencsak eltérő stílusoknak a sallangmentes összemosása már önmagában is komoly teljesítmény. A csápos, nyálkás, elborzasztó szörnyetegek itt is egy emberi ésszel felfoghatatlan világ részei, amik az egész civilizáció pusztulásának roppant hírnökei – és persze csakis Pokolfajzat állhatja útjukat, méghozzá csípős megjegyzésekkel, vasököllel, és egy durván nagy pisztollyal.

A sztori egyszerű, de vészjósló hangulatának hála abszolút hatásos, és gőzerővel dübörög előre – szinte már félúton eljutunk a hosszú fináléhoz, amelyben Pokolfajzat és társai, Abe és Liz, Raszputyinnal és csápos, lovecrafti szörnyekkel szállnak szembe, hogy megakadályozzák az ősi világ hét bestiájának Földre jövetelét. Raszputyin eredettörténetét már most megismerjük, de Abe és Liz egyelőre csak felskiccelt vázlatok maradnak, amiket (Pokolfajzat részletesebb múltjával együtt) Mignola majd későbbi történetekben egészít ki. De annyi alapvető karakterisztikával már most rendelkeznek, hogy érdekessé váljanak, és kíváncsivá tegyék az olvasót a továbbiakkal kapcsolatban. Ebben persze nagy szerepe van John Byrne-nak is, akit Mignola bízott meg, hogy ötleteit öntse konkrét szövegek formájába, mert magát még nem tartotta készen a teljes értékű író feladatok ellátására. A legnagyobb Marvel és DC címeken edződött Byrne pedig ki is tett magáért, a kicsit noir-jellegű narrációk, a vicces beszólások, a lendületes események magukért beszélnek, az pedig, hogy minden szövegrész vagy dialógus, vagy valamelyik szereplő belső monológja (vagyis nincsenek leírások), még inkább behúzza az olvasót a képregény világába.

De a Seed of Destruction fő pozitívumát talán még ezek ellenére is Mignola rajzaiban kell keresni. Igaz, azok kétségkívül nem a populáris fajtából valók, vagyis aki például John Cassadayhez vagy Jim Lee-hez van szokva, az ne csodálkozzon, ha nem nyerik el a tetszését. De aki szereti az erőteljes kontrasztokra épülő sötét képeket, a figurákon szinte eluralkodó vagy azokat éppen elnyelő, hatalmas, üres háttereket és az absztrakt formákat, annak ez a képregény maga a mennyország. A főhős ábrázolása egyébként már önmagában is felér egy kisebb stílusbravúrral, és nem csak menő kabátja, mogorva arca, a letört szarvai alatt megbúvó apró szemei és hosszú farka miatt, hanem azért is, mert vörös bőrszínének köszönhetően elég egy sima, fekete (vagy bármilyen sötét, szürke, barna, kék) háttér elé helyezni ahhoz, hogy egy eszméletlenül cool képet kapjunk – a színkezelés meg egyébként is fantasztikus.

A Seed of Desctruction talán nem a legjobb Hellboy képregény, de kétségkívül megkerülhetetlen. Jól megírt, csodásan megrajzolt, a gyűjteményes kötet pedig még szolgál bevezetővel, két rövid bónusz sztorival, képgalériával és koncepciós rajzokkal is. Tuti vétel.

8/10
Megjelenés: 1994
Történet: Mike Mignola ötlete alapján John Byrne
Rajz: Mike Mignola

Olórin, 2008. április 4.