Havi Comics (2008. december)

No Hero 2: „A serialised graphic novel”, áll a borítón. Hö? Mint kiderült, Warren Ellis ezt a képregényt eredetileg graphic novelnek tervezte, de az aztán valahogy nem jött össze, és végül sorozat lett belőle. Hogy hány részesre tervezi, az egyelőre rejtély, de ezek alapján a befejezés nem lehet 30 résznyire, nyilván korlátozott az epizódok száma. De ez mindegy is, hiszen egyelőre még nagyon az elején járunk. A No Hero szlogenje nagyjából így szól: Mennyire akarsz szuperhős lenni? A nulladik rész (ezeket az Avatar nagyon szereti) egy alternatív 1966-ban indult, amikor egy brit hippi, Carrick Masterson, foglalkozása szerint vegyész, előállított egy olyan, FX7 nevű drogot, ami szuperképességekkel ruházza fel használóit. Masterson mindezt egy jobb világ megteremtésére igyekszik felhasználni, így a jelentkezők, akiknek beadja a drogot (Front Line), ártatlanokat mentenek meg, és rosszfiúkkal harcolnak, miközben rengetegen szeretnék rátenni a kezüket az FX7-re. Aztán 2011-ben valaki bestiálisan gyilkolni kezdi a Front Line egyébként igen nehezen meggyilkolható tagjait. A történetet egy Joshua Cavter nevű fiatalember szemszögéből követhetjük nyomon, aki javában játssza az önbíráskodót a veszélyes utcákon, hogy felhívja magára Masterson figyelmét, és ő is a csoport tagjává váljon. Kívánsága végül teljesül, de nagyon úgy tűnik, hogy nem kifejezetten van tisztában a következményekkel.
Az első két rész (a nulladikkal együtt két és fél) még meglehetősen kis mértékben mozdította csak előre a cselekményt. Röviden bemutatta a Front Line történetét, annak társadalmi hatásait, felskiccelte a szereplők vázlatait (akik egyelőre tényleg csak vázlatok), és felvezette a később majd forráspontjukra jutó konfliktusokat. Ez a második rész teljes egészében Joshua beavatására koncentrál, Masterson és jobb keze, az Operátor, miután letesztelték a főhős szándékait, a repülésről, a gyilkosságokról és a történelem egy-két mocskos vérfürdőjéről beszélnek, majd jön az FX7 veszélyeinek ismertetése (hisz természetesen a szinte isteni hatalom nem jár problémák és kockázatok nélkül), végül pedig Joshua beveszi a drogot, és megkezdődik átalakulása.
Kénytelen vagyok azt mondani, hogy ezután fog csak igazán eldőlni, mennyire érdemes nyomon követni a No Herót, mert mindez még csak a felvezetés volt. A fő kérdés persze az, hogy milyen áldozatokkal és árral jár a szuperhőssé válás: erre mutat a sorozat mottója, és erre mutat az utolsó pár oldal is, amin hősünk vért, és ha minden igaz, némi belsőséget is okád, és durva, felkavaró, rettenetes hallucinációkat kénytelen átélni. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a Front Line-ban jóval több van, mint ami látszik, és hogy Masterson nem olyan tiszta lapokkal játszik, mint amennyire azt mutatja. Így innen még sok érdekes irányba mehet a sztori, lehetnek ellenségek a csapaton kívül és belül, bekavarhat a kormány is, talán léteznek más, nyilvánosság előtt még fel nem fedett szuperképességűek, és persze ott vannak a drog meglehetősen kényelmetlen mellékhatásai, amelyek ábrázolásában jelenleg csak a fantázia szab határt Ellisnek. A spanyol Juan José Ryp is tisztességes munkát végez a képi világgal, arcai durvák, markánsak, hátterei még a kisebb panelek esetében is eszméletlenül részletgazdagok. Szóval semmiképpen nem rossz ez, csak nem ártana, ha most már ténylegesen elkezdődne. (Avatar)

Spawn 186: McFarlane nem kapkodja el az új hordozó, Jim Downing Spawnná alakulását, úgy nézem egy hosszabb folyamat eredményeként jutunk majd csak el odáig. Egyelőre abban lehetünk biztosak, hogy benne van a szimbióta, mert felvillannak előtte emlékek Spawnról. Az őt ápoló nővért, Sarát ismerjük meg jobban: adoptált gyerek volt, ez egy közös vonása Jimmel, mindketten gyökértelenek, így kapcsolódási pontot jön létre kettejük közt. Úgy tűnik, állandó szereplő lesz, és a romantika lehetősége is ott van a levegőben. A képregény különben Violator keménykedésével indul, ami különösebben nem túl érdekes. Ezután azon szervezet egy tagja, amely már a kórházban is megfigyeltette Jimet, felbérel egy különleges bérgyilkosokat kiközvetítő „vállalkozót”, hogy rabolja el őt; a szimbióta kell nekik vagy csak meg akarják akadályozni, hogy végleg összekapcsolódjanak, még nem tiszta.
A múlt heti öngyilkos vonalát is továbbviszik, az itteni nyomozás még érdekes lehet, bár nem vették elő Samet és Twitchet, hanem új detektíveket mutattak be – de egy izgalmas nyomozásra vevő vagyok. A sikátorban feltűnik Angela, akinek örülök, viszont nem biztos, hogy az az Angela, akit megismertünk, mert a társával arról beszélnek, hogy nem ez az eredeti formája. Az öngyilkos Spawn holtteste körül mindenesetre egy mind a pokol, mind a menny –gondolom ez a két oldal, ahonnan a Violator és Angela jöttek, de még nem biztos – számára káros zóna alakult ki, tehát Simmons hatása még halála után is érződik, valami terve lehetett ezzel. Végül a bérgyilkos betör a kórházi szobába, hogy elrabolja Spawnt. Lehet, hogy fel kéne ismernem az ellenséget, de nem rémlik, hogy ki akar lenni, ha már létező, ha pedig új, akkor még kérdéses, hogy természetfeletti-e, mert nem tűnik átlagos embernek, a lángeffekthez viszont meg valami gyújtótrükköt használ, úgyhogy majd meglátjuk. A rajzokért Whilce Portacio felel, kellően sötét hangulatot kölcsönözve a képregénynek. (Image Comics) (Írta: geomailer)

Witchblade 122: Ron Marznak és Stjepan Sejicnek sikerült meglepniük, az előző rész végén biztosra vettem, hogy a gólem valódi, aztán most kiderült, hogy nem keltették életre. Persze később még lehet, de az eddigi gyilkosságokért nem az felelős. Gyilkosságok, többes számban, merthogy ebben a részben egy zsidó fiú is meghal, azok egyike, akik a gólemet sárból összetapasztották – elég tehetséges szobrászok lehetnek, ha egy ilyen gólemet csináltak, hogy az megvédje őket a feketék támadásától. Amúgy meg csak egy kis unkóser füvezésre jártak össze, ezért megkérték Sarát, hogy ne árulja el őket, akinek ezért bűntadata is lehet és van – részben jogosan – a fiú halála miatt.
Közben Danielle egy tánctanítványa lelkét ápolja, akit prostitúcióba akar kényszeríteni a „barátja”, a lány pedig többet gondol Danielle segítőszándéka és kedvessége mögött, ezért megcsókolja, nem kis meglepetést okozva neki. Az erőszakos prostitúcióra kényszerítés újabb létező problémát hoz be a sorozatba, így ez a szál sem felesleges. A helyszínelők ezalatt kinyomozták, hogy a gyilkos lovon közlekedett, és a gyilkos fegyver is egy lócsont, amiről az utolsó oldali cliffhangerben derül ki, hogy mit is takar, mikor a Witchblade-ről leleplező képeket készítő újságírónőt is megtámadja a bizarr lovas. A gyerekek elbeszéléséből sejthetjük, hogy ki a voodoo-ban jártas fekete asszony: Mama Hosanna, aki a radikálisabb érzületű feketék vezetője, akik vélhetően a való életben is megtörtént ’91-es zavargásokat kiváltó fekete halálesetet bosszulják most meg, elmérgesítve ezzel a faji ellentéteket.
Ideje volt, hogy a Witchblade publikussá válásának lehetősége is felvetődjön. Persze már most valószínűsíthető, hogy nem fognak kikerülni azok a képek, vagy mert a riporternő már nem él, vagy mert mikor Sara megmenti, hálából nem közli le, de ki tudja, lehet, hogy meglepnek, és nyilvános lesz a Witchblade, de azt nehéz lenne visszacsinálni, meg más irányt kellene vennie a sorozatnak.
A mainstream képregények elég kis részében létezik még levrov, így mindig felüdülés olvasni, valamint a múltkori részben elkezdett háttértények oldal is érdekes, ezek is hozzátesznek a színvonalhoz, és a tényhez, hogy ez egy kellemes képregény. Mikor nincs akcióban a Witchblade, akkor is érdekes a sztori. Tetszik, amerre tartanak, a méltán híres ku-klux-klános és gyerekverős részeket idézi meg valamilyen szinten a témaválasztás. (Image Comics) (Írta: geomailer)

Oldalak: 1 2 3 4