A határidő a legjobb barát – Interjú Tebeli Szabolccsal

A képregényfesztiválok egyik visszatérő momentuma, amikor az előző naptári évben megjelent magyar képregényeket díjazzuk az Alfabéta-díjjal. Az átadó ceremóniánál azonban sokkal fontosabb, hogy képet kapjunk arról, milyen témák és irányzatok vannak jelen a magyar piacon. Miről szólnak a jelölt művek, mit gondolnak az azokat készítő alkotók. Az elkövetkező napokban azokkal a képregényalkotókkal közlünk interjúkat, akik idén, a 15. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon (2019. május 8-12) kaphatnak díjat.

Tebeli Szabolcs, más néven Brazil, idén a legtöbb jelölést kapta az AlfaBéta díjazottak közül; Kép-regény (Kittenberger 2: A hiéna átka; Helka 1: A Burok-völgy árnyai – Somogyi György íróval) és Kép-novella (Dream Diary) kategóriákban is jelölték műveit. Erről a hatalmas munkaterhelésről, az ihletről, és rajzolói módszereiről Brazilt Demus Zsófia kérdezte.

Demus Zsófia: A tavaly kiadott képregényeid és díjjelöléseidet látva mondhatjuk, hogy sikeres volt ez az év?

Tebeli Szabolcs: Igen, határozottan, a tavalyi volt a legaktívabb képregényes évem. Ha a fentiekhez hozzárakod a Tom Edison Loncsos Kutyája című Vonnegut adaptációt, amit a TYA antológiához készítettünk Kóbor Robival, akkor kb. 160 publikált oldal lesz a matek vége 2018-ban. De készült olyan képregény is, amit nem publikáltam. Dolgos év volt. :)

DZs: A Helka az első, a Kittenberger pedig a második rész végére ért, hol tartanak ezek a történetek?

TSz: A Helka épp csak elkezdődött, a sorsát egyelőre kissé bizonytalannak érzem. A Kittenberger egy sokkal átláthatóbb, stabilabb projekt annak ellenére, hogy jóval összetettebb, részletgazdagabb, és sokkal több időt igényel a megvalósítása.

Dzs: Hogyan lehet egyszerre két, merőben más képregénnyel foglalkozni? Egyáltalán, hogyan vagy képes ennyit rajzolni?

TSz: Imádok képregényt rajzolni, ez tart ébren. Szeretem magam kipróbálni különböző típusú elbeszélésekben, és nem akarok leragadni egy karakternél vagy műfajnál. A fent emlitett két történet természetesen különbözik, de szerencsére nem egyszerre készültek, hanem egymás után. A Helkában a szereplők tulajdonképpen végig csak A-ból B-be tartanak, az elbeszélés egyszerű és lineáris. Azért tudott elkészülni rövid idő alatt, mert kicsit nagyobb szabadságot kaptam az íróktól a sztori ábrázolását illetően. A rövid idő 1 nap/oldalt jelentett, amit kb. három hónapig szigorúan tartani kellett, de igazából a Helka csak laza rákészülés volt a Kittenberger második részére, ami pedig épp azért tudott elkészülni, mert kicsit jobban alávetettem magam az írói kontrollnak. Jó, ha az ember rugalmas.

DZs: A Helka egy sajátosan magyar fantasy mesevilágban, a Kittenberger pedig egy alternatív történelmi korban játszódik. Hogyan viszonyulsz ezekhez a korokhoz és korszakokhoz? Vannak benne olyan elemek, amik nehézséget okoznak?

TSz: Igen, két különböző világről van szó. Más hangulat, más atmoszféra de nem feltétlenül az ábrázolásuk okozza a nehézséget. A Helka egy gyerekmese, ahol a szereplőket első ránézésre be lehet azonosítani. A könyvet olvasva az ember elképzeli, hogy fest egy varázsló, egy manó, egy apród, utána lerajzolja valahogy, ha van egy kis gyakorlata. A csapdát épp az rejti, ami túl könnyen jön. Amikor hetek óta rajzol az ember, akkor észrevétlenül lesz felületes, a fantasztikus világok megrajzolásakor pedig ez a csapda sok helyen van elrejtve. A Kittenberger világa ebből a szempontból sokkal átgondoltabb, kerekebb, alaposabban megtervezett világ. A huszadik század eleji hangulat sokkal közelebb áll hozzám, szeretem azt az időszakot. A kedvenc jelenetem a második részből a Bácskai-idill az Alföldön, ahol semmi se történik, mégis elég sok dolgot megtudunk a világról, amiben a szereplők élnek. Ez Gyuri érdeme, ő írta ilyenre.

DZs: Sok kutatómunka van mögötte?

TSz: Ami a rajzokat illeti nyilván nem állok neki anyaggyűjtés nélkül, de az én gyűjtésem másodlagos amellett a kutatás mellett, amit Gyuri és Dobó Pisti a történethez összeszednek. Egyes képek megrajzolásához konkrét fotoreferenciát is kaptam, ilyen a motorcsónakverseny végén a célszalag átszakítása, vagy a diadalív, ami előtt Pierrot és Kitty elsétál. Ezeket nem egy az egyben rajzolom át, hanem inkább csak finoman úgy próbálom újraalkotni a látványt, hogy nyomokban emlékeztessen a fotóra, egy elfeledett emlékre.

DZs: A Kittenberger második része jóval grandiózusabb az elsőnél, és sokkal több a látványos, fantasztikus elem. Honnan inspirálódtál?

TSz: Jó kérdés. Mivel az egész évem egy hosszú rajzmaraton volt, ezért többnyire abból inspirálódtam, ami a háttérben szólt. 0-24 dokumentumfilmek, filmzenék, hangoskönyvek, esetleg valami gameplay stream. A ceruzarajzokhoz csak instrumentális muzsika volt hasznos, a kihúzáshoz kábé bármi. A Helka kihúzásához sokáig a Shadow of the Colossus zenéjét hallgattam, és igyekeztem úgy időzíteni, hogy amikor elhullik egy kolosszus, és felcsendül az ismerős hegedűszólam, akkor pont végezzek egy képpel. Ez kábé egy hétig működött, utána váltottam. Ha leültem olvasni, akkor Clive Barkert és Borgest olvastam, és utóbbi vezetett az álomnaplóhoz.

DZs: Vannak olyan részek a képregényekben, melyeket nem szeretsz rajzolni, és szeretnéd mielőbb letudni?

TSz: Azt tapasztaltam, hogy ez a taktika a rajzoláskor nem működik. Ha valamit nehéz lerajzolni, akkor nem mielőbb kell letudni, hanem fel kell rá készülni. Ellenkező esetben kétszer annyi ideig fog tartani. Igen, például nem szeretek autókat rajzolni. A Volkswagen bogár az egyetlen, amit le tudok rajzolni fejből, de ott sem garantálom, hogy minden a helyén lesz. A legnehezebb jelenet talán a Kittyben a motorcsónakverseny volt, így ezt hagytam utoljára. Mivel ismerem magam, így úgy időzítettem, hogy legyen rá minimum 10-12 napom.

DZs: A Kittenberger és a Helka esetében is bizonyítottál, és láthatóan nem okoz neked nehézséget több nagyobb terjedelmű munka elkészítése. Hogyan osztod be ezeket, van esetleg valamilyen munkarend, amit követsz? Nem érzed úgy, hogy sose lesz vége?

TSz: Tudni kell, mikor lesz vége. A határidő nem egy mumus, hanem igazából a legjobb barát. Érdemes apró célokat kijelölni a projekten belül. El kell jutni „addig a képig”, addig a mozdulatig, szövegfelhőig; annak a jelenetnek a szinezéséig, szerkesztéséig, stb – adott időn belül. Simán kaphat az ember lehetetlen határidőt vagy olyan feladatot, amit elsőre megvalósíthatatlannak érez, még úgy is, hogy az összes napi teendőjét képes a rajzolás köré szervezni. Például két hét alatt kiszínezni 40 oldalt akkor is elég nehéz, ha az embernek egész nap nincs más dolga. A száraz matek segíteni szokott az optimális időbeosztásban, egyébként gyakran csak az tart ébren, hogy szeretem ezt csinálni.

DZs: A Kép-novella kategóriában a Dream Diary című képregényed jelölték az Alfabéta díjra. Ez a képregénynovella sok mindenben távol áll az előző munkáidtól. Hogyan különülnek el nálad az alkotói folyamatok: írás és rajzolás?

TSz: A Dream diary ötlete egy háromszavas jegyzet volt, amit egy jóbarátommal való beszélgetés inspirált. Már egy ideje piszkozatként parkolt a gépemen, amikor elkezdtem hozzá jegyzetelni a saját álmaimat, dátummal és rövid tartalommal. Közvetlenül ébredés után, ha maradtak konkrét képek, és ha eszembe jut egyáltalán, hogy fel kellene jegyeznem, akkor feljegyzem. Ezeket közben kiegészítették mások álmaiból készült gyűjtések, úgyhogy nyersanyagom már sok van. Nem mindig szeretem a narrációt a képregényben, de ebben az esetben teljesen indokolt a használatuk, bár ezek tartalma első körben még számomra sem ismert. Először a képeket rajzolom meg, mégpedig úgy, hogy spontán egymásra pakolom őket: addig változtatok a képek tartalmán és sorrendjén, míg meg nem közelíti az eredeti álmot. Mire idáig eljutok, már kb. tudom mi lesz a szöveg. Ez egy merőben más kreatív folyamat mint technikailag kivitelezni egy részletes forgatókönyvet.

DZs: A Dream Diary írója és rajzolója is te vagy. Miben más számodra egy ilyen munka és mik a további terveid ezen a területen?

TSz: Ez egyelőre még nem is igazán munka, talán csak bátor kísérletnek mondanám. Eleinte úgy éreztem könnyű a dolgom az álmokkal, mert nincs igazán kötött témájuk, bármi megtörténhet, és meg is történik bennük. De pont ezért még ha érdekesek is, egy idő után fárasztó olvasni a leírásokat, és ha szekvenciákban gondolkodom, akkor maximum egy szürrealista látomássá áll össze a gyűjtés, de összefüggés nem lesz köztük. Úgy gondoltam nehezen lesz kerek egész, de aztán egy mestertrükkel megoldottam, hogy összefüggjenek. :) Még dolgozom rajta, meglássuk, csúszik-e.