Goodbye Chunky Rice – Ballada a barátsághoz

Elmúlás. Egy szó, ami talán a legjobban kifejezi, miről is szól Craig Thompson, a felejthetetlen Blankets író-rajzolójának első képregénye, a Harvey-díjas Goodbye Chunky Rice. De van még pár szó, ami hasonlóan fontos a mű szempontjából. Így például a barátság, hisz Thompson műve ezt a roppantmód erős emberi köteléket vizsgálja; vagy a veszteség, a magány, a búcsú, a vágyódás, amik ennek a köteléknek a kényszerű elszakadása utáni állapotot írják körbe. Vagyis, akárcsak eddigi főműve, a Blankets, úgy a Goodbye Chunky Rice is egy rendkívül személyes, emberi és univerzális témát dolgoz fel, és ha annak színvonalát nem is éri el (ez semmilyen mű számára nem szégyen), azért határozottan egy értékes, szívhez szóló és nagyhatású alkotás.

Chunky Rice és Dandel régóta elválaszthatatlan jóbarátok, ám most mégis el kell válniuk: Chunkyt elhúzza a szíve, igaz, maga sem tudja, pontosan hová, pusztán annyit tud, hogy nem tartozik ide. Otthon- és identitáskeresési odüsszeiájára elhívja barátját is, ám ő bármennyire is szeretne vele menni, képtelen maga mögött hagyni otthonát. Chunky így tengerre száll, a két barát pedig távolra kerül egymástól – de egymás iránti érzéseik attól még változatlanok maradnak.

Természetesen a főhős távozásának okai majdnem jelentéktelenek, azok csak ürügyek a képregény fő témájának kifejtéséhez, Thompsonnak pusztán szüksége volt egy olyan (akár mondvacsinált) motivációra, aminek segítségével elszakíthat egymástól két olyan embert, akik pedig nagyon is ragaszkodnak egymáshoz. A Goodbye Chunky Rice egyébként is egy erősen szimbolikus és atmoszferikus mű, története is alig-alig van csak, sokkal inkább olyan érzések, értékek és hangulatok közlésére szorítkozik, amikkel minden lélegző ember azonnal képes azonosulni. A távozás mögötti komoly motiváció hiánya mellett ezt támasztja alá Thomspon rajzstílusa is: a főhős egy szinte nemtelen rajzfilmállatka, akit pár egyszerű, tiszta vonással jelenít meg, vagyis egy ikonikus karakter egy egyetemes történetben, ami egy 120 oldalnyi csendes, meghitt, édeskeserű meditálás a barátságról és az elmúlásról.

A Goodbye Chunky Rice világában csak a főhős és barátja vannak állatként ábrázolva, mindenki más ember körülöttük, és ez azért fontos, mert a bájos, ártatlan főszereplők durva kontrasztban állnak a való világ kegyetlenségével, és a furcsán, sokszor egészen groteszk módon ábrázolt emberekkel, mint például Chunky szomszédja, vagy egyik útitársa, egy sziámi ikerpár. Ez a kontraszt kezdettől fogva erőteljes, de a csúcsát a főhős hajóútján éri el, ahol ezek a némileg bizarr, és nem különösebben szimpatikusan bemutatott figurák szöges ellentétben állnak a közben flashbackekcben is fel-felidézett gyermekkori baráttal. E körülmények következtében egy másik fontos téma „nő ki” a batárság ábrázolásából: a felnőtté válás, hiszen most, hogy Chunky kikerült a barátság megnyugtató, óvó, biztonságot adó és szeretetteljes öleléséből, szembe kell néznie a valósággal, meg kell találnia önmagát, és rá kell jönnie, hogy a világ nem feltétlenül olyan, mint amilyennek Dandellel mindaddig közösen elképzelték.

Ebben a világban mindenki rabja valaminek, aminek létezéséről pedig nem is tehet: saját vágyódásának, egy barát távozása okozta fájdalomnak, gyerekkori emlékeknek (lásd a hajókaptiányt) vagy a sziámi ikerpár esetében, egymásnak. És mindenkire igaz az is, hogy valamilyen szoros kapcsolat fűzi valakihez, vagy valamihez, ám legyen ez a kapcsolat bármily erős, sosem problémáktól mentes: a kapitány szeretett tengere háboroghat, és veszélyessé válhat, a szomszéd sebesülten talált, ápolgatott madara elhagyhatja újdonsült gazdáját, Chunky reménytelenül távol lehet barátjától, az ikerpár esete pedig meglehetősen nyilvánvaló. Persze a távolság relatív, és a mű végül szó szerint megcáfolja önnön címét: az első és az utolsó panel megindító keretbe zárja a képregényt, ami a végszóval együtt („There is no goodbye, Chunky Rice”) a barátság örökkévalóságát hirdeteti, mondván, hogy vannak kötelékek, amik eltéphetetlenek. Kevésbé egyértelműen ugyan, de már a mű legelejétől kezdve ezt szimbolizálja a víz, a tenger is. A második oldalon a „kamera” kizoomol, és az egyre távolabbra kerülő szereplőkről az utolsó panel a hullámok közelképére vált. De ennél is jobb példa, hogy amikor a mű vége felé egyre távolodunk a hajótól, amin Chunky utazik, a tenger (ami, mint a hajókapitány szájából elhangzik, „határtalan”) helyére egyik képkockáról a másikra egy palackban lévő víz kerül, amely palackot Dandell bocsátja tengerre, hogy barátjának üzenjen vele. Hol teljesen, hol kevésbé egyértelműen, de végig gyönyörű metaforák egész sora vonul fel.

A rajzokról már esett szó, de megérdemel egy külön bekezdést a panelelrendezés is, mert bizony ritka, hogy egy író rögtön az első képregényében ilyen mesteri oldalkompozíciókkal kápráztassa el az olvasókat. Thompson képkockái rendkívül kreatívan követik egymást, néha egészen kaotikus módon, legalábbis látszólag – merthogy valójában mindenben van rendszer és logika, a kis és nagy, a horizontális és vertikális panelek jól átgondolt váltogatása egyrészt fantasztikusan kiemeli az érzelmileg leginkább hatásos jeleneteket, másrészt pedig megteremti a szem számára azt a dinamizmust, ami a történetből természetszerűleg hiányzik. Így lehetséges az, hogy az olvasó úgy falja az oldalakat, mintha csak egy vágtázó cselekményű alkotást tartana a kezében. Thompson, ahogy arról a későbbi, szintén díjnyertes Blanketsben is meggyőződhettünk, bámulatosan jól érti a kilencedik művészet hatásmechanizmusát. A Goodbye Chunky Rice egy csodás képregény, egy igazi csiszolatlan gyémánt – minden mondata, minden képkockája megbecsülendő.


Megjelenés: 1999 (Top Shelf Productions)
Történet és rajz: Craig Thompson