Heti DC 08/41

Sziasztok! Ez itt újra a HETI DC, ezúttal igazi Batman dömpinggel, a héten bemutatásra kerülő majd’ összes címben feltűnik kedvenc bőregerünk. De rizsa helyett nézzük is, mi vár ránk az Úr 2008. esztendejének 41. hetében: A kiadó legrégebb óta futó ongoingja, az Action Comics új száma is a héten jelent meg, benne a Brainiac sztori fináléjával. Friss sztorival jelentkezik a Batman Confidenital, mégpedig a Joker első letartóztatása utáni eseményeket követhetjük nyomon. Ígéretes kezdés után erős visszaesés: a Decisions új számában a szuperhősök tovább kampányolnak az elnökjelöltek mellett. A legendás ongoing Batman cím, a Detective Comics is előkerül, benne a Sötét Lovag, aki HUSH nyomába ered, hogy visszaszerezze Macskanő szívét. A Two-face: Year One második, s egyben befejező része további részleteket tár fel Két-arc eredetéről. Secret Six : DC Univerzum szupergonoszai, egyesüljetek! Bizarr humor és sok akció, magas fokon. És végül még egy heti sorozat, a Trinity, mely bemutatja, milyen világot élnénk, ha Superman, Batman és a Csodanő sosem létezett volna. Fontos újítás, hogy eztán amennyi képregényből csak tudok, rakok be előzetes oldalakat, hát ha így mégtöbben kaptok kedvet egy-egy cím olvasgatásához. Na, akkor lássuk!

Action Comics #870

Öreges nosztalgiát érzek Johns futó Superman címében, pedig ő valami grandiózus, epikus és megrázó történetet kívánt alkotni, melyben a lehető legveszélyesebb a gonosz, hatalmas robbanások rázzák meg a világot, Metropolis végveszélyben van, és a Föld senki másra nem számíthat, csak legkedvesebb mostohafiára Kal-Elre. A pátosz, a hősiesség kiemelt szerepet kapott volna ebben a sztoriban, de képtelenség komolyan venni Johnst, ha ilyen bugyuta dialógokat akar ledugni a torkunkon. Amikor megszólalnak a szereplők (ezt a szokásukat mondjuk nem viszik túlzásba) akkor is inkább azt kívánjuk, bár ne tennék. A „ha ez a vég, tudd, hogy szerettelek” és a „meg tudod csinálni” szerű szólamoknál tovább egyik karakter sem merészkedik. Brainiac lenne itt a szuperintelligens lény, aki Superman komplementere, és aki kegyetlen logikájával rávilágít arra az ellentmondásra, hogy a főhős nap, mint nap fáradságos munka árán védelmezi ezt a bolygót. A bolygót, melyen ostoba, gusztustalan, haszontalan emberek laknak, kiknek a kultúrája alantas, szóval még az életet sem érdemeljük meg Brainiac szerint, barátaim, nem hogy egy ilyen hősies védelmezőt. Könyörgöm, hányszor került már elő ez a probléma? Superman szereti a bolygót, szereti az emberiséget, és bármit megtenne, hogy megvédje a családtagjait, akik itt élnek. Ha újra és újra erre épít egy képregény, az már egyszerűen nem tud az újdonság erejével hatni. A történetet lezáró, tragikus esemény is elveszti drámaiságát, mert míg szegény Martha kétségbeesetten szólongatja fiát, az bárgyú mosollyal csodálja Kandor tündöklését. Nem fogom elvitatni Johns bátorságát, ha valóban kiiktat egy ilyen jóravaló karaktert, aki utolsó perceiben is hősként viselkedik. Azt azonban egyelőre nehéz volna megjósolni, hogy valóban indokolt-e mindez a további cselekmény szempontjából. Nem akarok rosszindulatúnak tűnni, de nekem az az érzésem, hogy Johns saját hiányosságát érezvén, ezzel a fordulattal akart még egy adag drámai hozzávalót kenni a palacsintába. Gary Frank rajzai ebben a hónapban jobban tetszettek, mint eddig, bár tagadhatatlan a felelőssége abban, hogy a patetikusság időnként -szándék nélkül- komédiába csap át. Ha valakit szívesen dicsérnék, az a színező, Brad Anderson, aki meleg pasztellszíneivel kellemesebbé teszi az összhatást, de sajnos ez itt már túl kevés. Mint nyilván Ti is, én is izgatottam várom a New Krypton crossovert, de ebben a sztoriban nagyot csalódtam.

„Olvasható”

Írta: Geoff Johns
Rajzolta: Gary Frank
Borító: Gary Frank, Andy Kubert

Batman Confidential #22

Lassan két éve már, hogy a Sötét Lovag sihederévei nem Legends of the Dark Knight, hanem Batman Confidential név alatt jelennek meg. A héten új, erős vásárlócsalogató hatású Jokeres borítóval, és ennek megfelelően új sztorival jelentkezik a cím. Engem zavar az ilyen erős kontraszt a borító, és a képregény belső oldalain található rajz stílusa és minősége között, ugyanis belepillantva meglepődve tapasztaltam, hogy Scott McDaniel nem vett vissza rajzfilmes stílusából, a színezés pedig csak adja alá a lovat. Nem igazán ez az a látványvilág, amit Joker első letartóztatásához és a kapitányságon töltött napjaihoz el tudnék képzelni. Túl csiricsáré, túl harsány és elnagyolt. Szokatlan ez akkor, mikor a divatos Joker-ábrázolás sötét, erőszakos és realisztikus. A képregény „Batmant csak nyomokban tartalmaz”, így a főszereplő Geoff nyomozó, akinek életét Joker igyekszik pokollá tenni, pusztán a móka kedvéért. Hősünk igazi kiégett zsaru, aki talán már nem is élne, ha nem talál rá az igaz szerelem, Holly személyében, akivel éppen a nászútjukról tértek vissza. Megvan hát az a fájó gyenge pont, melyet a bűn bohóc hercege mindenkiben keres. A képregény végére hagyott, drámainak és sokkolónak szánt fordulat azonban hihetetlenségével hatástalan marad. Persze, Joker egy zseni, és bármire képes, de olyan a világon nincs, hogy felhívok valakit, hogy „gyógyíthatatlan beteg vagy, akaszd fel magad”, és az illető percek múlva már holtan lóg a kötélen. Andrew Kreisberg vagy minket néz hülyének, vagy úgy zusammen az emberiséget. De leginkább arra tudok tippelni, hogy az író egyszerűen nem elég furmányos, hogy egy jó Joker sztorit megírjon. Brutális és ravasz próbált lenni, de átesett a ló túlsó oldalára. Nem túl kedvező a mérleg: bukdácsoló sztori, stílusidegen rajzok és színezés… még szerencse, hogy a helyszín és a korszak elég izgalmas és hangulatos, Joker bohóckodása pedig szórakoztató. Mégis túl kusza a koncepció. Mintha könnyedebb sztorinak indulna, aztán kegyetlenkedésbe csap át a sztori. Ennél jóval erőteljesebb kezdésre számítottam, mivel a cím eddig megbízhatóan kellemes és színvonalas sztorikat produkált. Nyilván még egy esélyt érdemel a projekt, azonban most, 2008-ban ennél sokkal izgalmasabb Joker interpretációkat várhat el, jogosan az olvasó. Na nem baj, majd Brian Azzarello és Lee Bermejo megmutatják, hogy is kell ezt csinálni!

„Olvasható”

Írta: Andrew Kreisberg
Rajzolta: Scott McDaniel
Borító: Stephan Roux

Decisions #2

Ha tudni akarjátok, hogy lehet egy ígéretesen induló képregényt, mely friss témával, izgalmas kérdésfelvetésekkel és hangulatos történetvezetéssel nyitott, úgy elrontani, ahogy az a nagy könyvbe megírva vagyon, hát csak olvassatok bele a Decisions második számába. Pedig én jóhiszeműen bizalmat szavaztam ennek a mininek, kiemeltem a pozitívumait, lelkesedtem, és ez a hála, kedves Judd és Bill? Az új szám első két oldalának olvasásakor még bizakodó voltam, tetszett az irónia, ahogy felelevenítve Washington elnöki kinevezésének magasztos pillanatait, egyszer csak az egymás pofájába vicsorgó Íjász és Lámpás szópárbajával találjuk szembe magunkat. A baj ott kezdődött, hogy kettejük dialógja hamar sablonossá válik, ráadásul a vitát kendőzetlen beszólogatásra használják fel az írók: „látjátok, hollywoodi celebek, az igazi hősöknek dilemmát okoz, hogyan befolyásolják a bennük bízó polgárokat, ti meg csak úgy kampányoltok a vakvilágba!” Ezen gondolattal magam is könnyen azonosulok, de számtalan intelligensebb formáját tudtam volna elképzelni az üzenet továbbításának. Mikor azonban a két hős eldobva fegyvereit birkózni kezd, az több mint nevetséges. Ezt követi az egyik legfájdalmasabb klisé a képregényben, mikor is láthatjuk a rosszfiút az alagsorban, leendő áldozatairól készült fotómontázsában gyönyörködni. Mindent elborít a kosz, a plafonról csupaszon lóg a villanykörte, emberünk pedig igyekszik nagyon baljós szövegével ránk hozni a frászt, míg természetesen az ő arca végig árnyékban marad. Zavaró sablonok ezek, melyek egyszerűen kedvét szegik az embernek. A helyzetet végül az súlyosbítja, mikor egy oldalnyi montázs keretében a Liga tagok mind kamera elé állnak, hogy kifejtsék, melyik jelöltet támogatják. Ennek az epizódnak egyetlen tanulsága, hogy Winick és Willingham unalmas, egydimenziós, ostoba karaktereknek tartják ezeket a szereplőket. Vixentől Wildcaten át Powergirlig mindegyik figurának egyetlen mondatban próbálja megragadni a velejét az írópáros, és ez szinte sértő az olvasóra nézve, mert mi ennél jobban ismerjük ezeket a hősöket, továbbá tiszteletlenség azon alkotókkal szemben, akik jelenleg igyekeznek minél alaposabb munkát végezni ezekkel a karakterekkel, vagy korábban tették ezt. Naná, Ted Grant azt a szonovabiccset támogatja, aki a legtökösebb szonovabiccs, de egy személyi konfliktusokkal tűzdelt, dialógközpontú sztoriban sokkal alaposabb jellemábrázolást várnék el, még akkor is, ha érezhetően vannak fő- és mellékszereplők, nem a Liga áll kollektíve a középpontban. A füzetben kötelezően megjelenő, 4-5 oldalnyi akció dinamikus, jól megírt, de egyáltalán nem viszi előre a cselekményt, és az eseményekért felelős személy megtalálása sem lesz egyszerű, ha így halad a nyomozás. Hőseink semmivel nem jutottak közelebb az igazsághoz, mely egyelőre számunkra is titok. Teljesen logikus, ámbár mégsem váratlan fordulat, hogy Batman is elkötelezi magát az egyik jelölt mellett, azonban ő legalább ügyel az imidzsére, így inkább civilben nyújt támogatást, mivel Bruce Wayne-ként sokkal befolyásosabb személy a politika világában, mint denevérként. Joggal gondolhatjátok, hogy a milliárdos, népszerű és hiteles gothami üzletember állásfoglalásával ez a meccs már lejátszott, de mind tudjuk, hogy 2 rész még hátravan, bármi megtörténhet, bár ha így haladunk, nem sok minden fog. Magam sem hiszem, hogy egy ilyen minőségbeli visszaesés után ez a mini hozhat még fejlődést, pláne, hogy még a rajzok is összecsapottabbak, mint a múlt héten. Leonardi továbbra sem hajlandó arckifejezéseket ábrázolni, de ehhez már torz alakok is párosulnak. A panelek elrendezései, a mozdulatok, testhelyzetek mind ötletesek, de a kivitelezés és a rajzok egyszerűen nem hozzák az elvárható színvonalat. Nagyot csalódtam, el is morzsolok egy könnycseppet.

„Olvasható”

Írta: Judd Winick és Bill Willingham
Rajzolta: Rick Leonardi
Borító: Stephane Roux

Oldalak: 1 2