Cyril Pedrosa: Three Shadows

Vajon a Sors irányít minket, vagy képesek vagyunk arra, hogy életünket tetteinkkel befolyásoljuk? Olyan kérdések, melyeket az irodalom során ezerszer elkoptattak, többnyire kétes választ adva rá. Értékes művek akkor születtek, amikor megfelelő alázattal, illetve konkrét indítékokkal közeledtek a témához. A Three Shadows az egyik ezek közül, és mint talán a legfrissebb általam ismert ilyen irodalmi alkotás, ez volt rám a legnagyobb hatással.

Cyril Pedrosa graphic noveljét az egyébként is izgalmas First Second kiadó gondozza, és emellett a Three Shadows az első, angol nyelven publikált képregénye az alkotónak. Pedrosa ez előtt is készített képregényeket, azonban nagyon sokáig az animáció volt a fő profilja. Dolgozott többek között a Disney-féle A notre-dame-i toronyőr-ön és a Herculesen is. Számomra mindig érdekesek voltak azok a próbálkozások, amikor egy másik vizuális művészeti ág alkotója átruccan a képregények világába, és letesz valamit az asztalra. Bár tény, hogy sok a közös a kettő között.

A Three Shadows egy nagyívű mese egy háromtagú családról, akik idilli körülmények között, természetközelben élnek egy kis házikóban. A zavartalan élet lefestése a nyitóoldalakon már tükrözik az alkotó zsenialitását. Esszenciálisan, a legjobb pillanatokat kiragadva általánosítja a család együtt töltött idejét, mindehhez pedig páratlan rajzstílus dukál. A címben szereplő három árnyék aztán persze nem sokat várat magára. A kilétük, és egyáltalán az arcuk is sokáig rejtve marad, azonban felvezetésük a legelején hatásos, és egyből rosszat sejtető. A First Second honlapján ízelítőként is megtalálhatóak ezek az oldalak, egyszeri elolvasás után nekem már el is adták a könyvet. A történet mindenféle titok elárulása nélkül: a három árnyék előli menekülésről szól, mely érdekes ritmust szolgáltat.

A képregény önmagában is teljességgel élvezhető, azonban fontosnak tartom, hogy aki belekezd, járjon kicsit utána a keletkezés körülményeinek. Egy interjúban beszélt Pedrosa a inspirációiról, melyek ismerete még jó pár réteget kölcsönöz a műnek. Pedrosa közeli barátai elvesztették gyermeküket, és ez a tragédia az egész baráti kört mélyen megrendítette. A szülői lelkiismeretfurdalás, illetve elképesztő hiányérzet enyhítésének feladatát felvállalva, a megtörtént eseményeket felhasználva készült el a Three Shadows. Ezek után nem lesz nehéz felismerni a képregény szereplőit: a műben Joachim, a kisfiú minden bizonnyal az elhunyt fiú karaktere. A feljebb említett kellő alázatosság jelen van, valamint érezhető az oldalakból, hogy bár valami nagyon rossz felé halad a történet, mégis kellő naivitással, az utolsó kötélbe is kapaszkodással sodródnak Pedrosa karakterei.

A szereplők meglepően jól vannak kidolgozva, első olvasáskor egyedül az anya karaktere volt az, akit túlontúl elhanyagoltnak hittem. Másodjára azonban már nem volt akkora a hiánya, hisz Pedrosa láthatóan felosztotta a szerepeket. A három árnyék előli menekülés módozatait a szülők erejükön felül kutatják, és a nemek közti különbségeknek megfelelően jut egy-egy módozat az apának és az anyának. Míg az apa egy testes, erős férfi, így a legésszerűbb megoldás, a három árnyék elűzése rá hárul, ám ezen próbálkozások sikertelensége újabb kényszermegoldásokat szül. Az anya a maga módszereivel próbálkozik, ám máig tartom, hogy ezen a ponton sántít kicsit a történet: az anyatigris kifejezés jut eszembe. Egy anya, bár törékenyebb, mint egy apa, a gyermekét akkor is mindenkitől megvédené, ha az utolsó erejét is kell felhasználnia hozzá. Nem állítom, hogy nem logikus lépés, hogy a nagy utazásra az apa vitte Joachimot, csak egyszerűen még mindig egy kis hiányérzetem van.

A nagy utazás, mely a kötet nagy részét kiteszi, folyamatosan feketedik, sötétül, ahogy maga a történet is egyre baljósabb fordulatok közepette sodródik a végkifejlet felé. A három árnyék folyamatos feltűnése az elkeseredettséget erősíti, melyet itt-ott kellőképen ellensúlyoz Joachim ártatlan tekintete, illetve a neki mindent megadni akaró apa ráncokkal tűzdelt, de a fia felé fordulva boldog arca.

Rengeteg dolgot metaforákban mesél el Pedrosa, ezt az eszközt nagyon elegánsan használja. Az elérni kívánt nagy víz túlpartja jelentheti például az életet, a felnőtt lét elérését Joachim számára, ahogy a sok buktató is az élet akadályait idézik. A legjobban eltalált metafora a három árnyék karaktere. A mesebeli szám ugye adott, azonban a Sors „katonái” mintegy madárijesztőként folyamatosan terrorizálják a családot, hogy a történet végén megértsük, kik is ők igazán. Élő képe a láthatatlan kéznek, ami az életünket irányítja.

A előrevetített végkifejlet egy kicsit másképp zajlik le, mint ahogy egy átlagos olvasó elképzelné. Az eddig viszonylag reális világképet, történetvezetést a végére stílszerűen felváltja egy szürreális, természetfeletti rész, mely engem legjobban a Nocturne-re emlékeztett Csordás Dánieltől. Nem annyira a rajzstílus hasonló, hanem az elszakadás a valóságtól, de említhettem volna akár Eric Drookert is, akinél szintén valami hasonlót tapasztaltam a Flood! olvasása közben.
Az időnek, mint olyannak nem sok szerep jut, ahogy a történet is időn felül áll, bárhol elhelyezhető a történelem során. A használati eszközök azért engednek következtetni az időszakra, vagy századokra, azonban ennek nem tulajdonít az alkotó különösebb jelentőséget.

Ami a rajzokat illeti, a képekből is kiderül, Pedrosa egyedi stílusa tükrözi az animációs múltját. A lekerekített formák a naivitás érzetét erősítik a történet során. A panelkezelés is nagyon eltalált, az olvasási ritmust nálam soha nem törte meg egy-egy rosszul elhelyezett képkocka. Félelmetes viszont néhány ijesztő jelenetet ilyen rajzokkal képkockákra bontva látni, olyan lehet, mint gyerekként X-aktákat nézni. A szürreális részeknél stílust vált, mely szintén nagyon tetszetős, kellőképpen elszállós.
A Three Shadows tehát az elkerülhetetlen Sorsot prezentáló egyetemes történet, mely egy pillanatig sem próbálja meg azt beadni olvasóinak, hogy minden próbálkozás hiábavaló. Inkább ehelyett egy kicsit arra buzdít mindenkit, hogy a harc nem lehet hiábavaló. A szintén idilli befejezés keretbe foglalja a történetet, egyedül csak a felállás változott. A legérdekesebb az, hogy az olvasás után egyáltalán nem hagy keserű szájízt az olvasóban, elfogadjuk, hogy a élet körforgása ellen képtelenek vagyunk bármit is tenni, azonban az itt töltött élet nagyon szép lehet.

2008.09.28. fdave