Criminal: Lawless – Keserű a bosszú

Azt hitted, hogy Ed Brubaker sorozatának első sztorija, a Coward piszkosul jó volt? Még nem láttál semmit. Most ugyanis szembesülni fogsz vele, hogy azt az író még csak bemelegítésnek szánta, afféle élvezetes kis stílusgyakorlatnak, zsenge, rutinszerű megmártózásnak a noir világában. Mondom ezt egy olyan képregényről, ami megkérdőjelezhetetlen hozzáértéssel rántotta magával tátott szájú olvasóit a nagyvárosi bűn legmélyebb bugyraiba, és aminek a zsáner minden rajongójának polcán kipárnázott helye kell, hogy legyen. De a Lawlesshez, a Criminal második sztorijához képest valóban csak egy kis kellemes felvezetés. Mert Ed Brubaker és rajzolója, Sean Phillips új képregénye ennyire jó. Úgyhogy már most, 10 rész után ott tartunk, hogy nyugodt szívvel kijelenthetjük: a Criminal az egyik legjobb, jelenleg futó képregény egész Amerikában, emellett pedig a bűnügyi zsáner ékköve, méghozzá az egyik legnagyobb és legcsillogóbb, ami valaha létezett.

Tracy Lawless ex-katona a börtönből tör ki, mikor megtudja, hogy öccse gyilkosság áldozatává vált. A kőkemény, meglehetősen durva családi háttérrel felnőtt férfi nyakába veszi a bűnös nagyváros utcáit, hogy megtalálja a gyilkosokat, és gyorsan el is intézi, hogy álnéven bekerüljön abba a bandába, aminek testvére is tagja volt – valószínű ugyanis, hogy egykori társai közt kell keresni a tettest. A banda éppen egy nagydobásra készült, és Lawlessnek addig ki kell derítenie mi történt: ki ölte meg öccsét, és miért? Az eszközökben pedig sem kedve, sem ideje válogatni, bár dolgát nehezíti, hogy összeszűri a levet ugyanazzal a nővel, aki testvérének is szeretője volt – márpedig ő is gyanúsított…

Ed Brubaker, mint valami varázsló röpít el bennünket a Criminal világába, ami a bűnügyi történetek legszebb hagyományait követi, és felsorakoztatja mindazt, ami a zsánertől csak elvárható. Mindenkinek van valami vaj a fején, a gyilkosság, az átverés, a hazugság az embereknek olyan természetes, mint a levegővétel, senkiben nem lehet bízni, és semmi nem megy terv szerint, a nők gyönyörűek és veszélyesek, ha pedig bosszúról van szó, sem törvény, sem Isten, sem ember, sem semmiféle szabályok nem számítanak. Ezt a mocsokban, bűnben, halálban állandóan fuldokló világot Brubakernek ráadásul sikerül mindenféle látványos trendi fogások, és hivalkodó stilizálás nélkül megjelenítenie. A Criminal, bár műfaját tekintve Frank Miller zseniális Sin Cityjének testvére, stílusában nem is állhatna messzebb tőle. Minden téren abszolút valósághűségre törekszik, karakterei élő, lélegző, veszélyes és félelmetes emberek, története kényelmetlenül realisztikus, melldöngető nagyjelenetektől mentes, dialógusai pedig intelligensek, pörgők és funkcionálisak. Brubaker egyszerűen egy ütős sztorit akar elmesélni, és érett, tapasztalt íróként még csak véletlenül sem lép rá a menő beszólások és poénok kínálta könnyebb ösvényre. Ez a célirányosság és határozottság az egész képregényt belengi, és magasan kiemeli a sok, tökösségre és trendekre épülő hasonszőrű alkotások közül.

A Lawless fő erénye azonban mégis fő- és címszereplője. Tracy egy kőkemény, kompromisszumokat nem ismerő ember, aki tűzön-vízen, árkon-bokron átmegy saját igazáért, és kicsit sem számít neki, hogy útközben kiket kell eltaposnia. Brubaker családi háttere nyomasztó felvázolásával éri el, hogy szimpatikus, sors által megvert, tragikus hősként tekintsünk rá: apja brutális állat volt, öccsét pedig magára hagyta, amikor a börtönbüntetés elől menekülve katonának ment – így akit meg kell bosszulnia, már nem ugyanaz az ember, akit ismert, megváltozott, durvább, kegyetlenebb lett, Tracy pedig ki mást is hibáztathatna ezért, mint önmagát? Közben minden erejével azon van (ahogy egész élete során azon volt), hogy ne váljon olyanná, mint apja volt, ám újra és újra rá kell döbbennie, hogy minden igyekezete ellenére hasonló utat jár, amit mások (pl. a Cowardban megismert bártulajdonos) sem restek a szemére vetni.

Ennek a folyamatnak a logikus, ám előre aligha látható betetőzése a finálé: a Lawlessnek egy olyan karaktere sincs, akinek túlélésére bárki épeszű fogadni merne, de Brubaker ravaszabb annál, semhogy minden sztorit a főhős halálával zárjon. Tracy sorsa azonban ennek ellenére is épp elég megrázó, emellett egyszerre katartikus és depresszív. Nem is lehet más: ha a Lawlessnek valami mondanivalója is van, akkor az mindenképpen az, hogy a bosszú se nem édes, se nem kifizetődő, de olykor még csak nem is jogos, és a legkevésbé sem egyszerű. Olyan, mint egy gondosan előkészített balhé: hiába van minden a helyén, hiába készül fel az ember minden eshetőségre, előre nem látott dolgok fognak teljesen hirtelen közbeszólni, és felborítani mindent. Mint a bűntudat. Mint a szerelem. Mint az emlékek. Ráadásul Tracy számára öccse gyilkosának felkutatása nem egyszerűen bosszú, hanem egyben vezeklés is, így kudarca még tragikusabbá és személyesebbé válik.

Mindezt a bámulatos írói teljesítményt pedig Sean Phillips kicsit ponyvás, kicsit noiros, de a realisztikus ábrázolásmód határain belül maradó képei teszik igazán tökéletessé. Mindegy, hogy hófödte, kies fehérséget, árnyékokba burkolózó, sötét, mocskos sikátort, testbe csapódó golyót, érzelmektől kirobbanó, vagy teljesen rezignált arcot kell rajzolnia (Tracy félelmetesen semmitmondó ábrázattal reagál mindenféle eseményre), hangulatteremtő képességéről sokan példát vehetnének. Az ember szinte érzi az utcák bűzét, a vér szagát, vagy a levegőben lógó erőszakot az Undertow nevű kocsmában (ami a jelek szerint a sorozat sztorijainak állandó, laza kapcsolódási pontja lesz). A Criminal tömény, stílusos, mesterien elmesélt és megrajzolt bűnügyi képregény. Mit mondjak még? Semmit. Ezt olvasni kell, nem olvasni róla. Mindenkinek, aki csak teheti.

Megjelenés: 2007
Történet: Ed Brubaker
Rajz: Sean Phillips

Olórin, 2008. szeptember 22.