Börzepakk 2. – MKSZ és Master-Lab

Régi hagyományt elevenített fel azzal a Magyar Képregényszövetség azzal, hogy az erre hajlandó alkotó résztvevőket megrajzoltatja mind a Képregényfesztiválon mind a téli nagy vásáron, a Hungarocomixon. Az órákig az asztalnál történő odaadást, hogy a művészek esetlen kimaradnak a számukra is érdekes programokból, a szerzők és az olvasók számára is print kiadvánnyal honorálja a tagság. Igaz, utóbbiaknak meg is kell azt vásárolni.

Minden évben más a hívószó, az idei fesztivál a virágzó látszat ellenére az apokalipszis jegyében telt, s mintha összebeszéltek volna a szervezők, a fél évvel később megrendezett Szegedi Képregényfesztivál szervezői is egy-egy posztapokaliptikus önarckép megrajzolására kérték a jelen lévő alkotókat.

Nem tudni, hogy országos vagy globális program a világégés, ideje-e elővenni újra a Világvégi meséket és a Café Postnucleart, de úgy tűnik, nem árt készenlétben tartani pár képregénykonzervet.

A helyszínen készített vázlatokat, párbeszédeket, oldalképeket, kihúzásokat, vonalazásokat otthon még alakíthatják a szerzők, így kidolgozott képsorok kerülhetnek a fogyasztókhoz, hogy ne csak egy, a rendezvényhez kapcsolódó emléktárgyat, hanem teljes értékű válogatást kapjanak.

Idén is jeles a névsor, a megjelenés sorrendjében: Brazil, Vass Róbert, Poór Dorottya, Dudás Győző, Szécsi Zoltán, aki egyben a foglalkozás szervezője, és a kiadvány szerkesztője, mellettük Kasza Magdolna, Madarász Gergely, Lanczinger Mátyás.

Az antológiákra vonatkozó ajánlókban mindig leírjuk, hogy a formátum ugyan áttekintésre alkalmas, a szerzők képregényes látásmódjának időnként nagy fokú eltéréséből adódóan az összkép általában vegyes, egy-egy egymás után következő mű gyakran inkább gyengíti, mint erősíti az összképet. Az igazán jó antológia mint egy kiemelkedő novelláskötet ívével, hangulatával, nem csak külön-külön, hanem a felsorakozó művekkel egységként is képes katarzist előidézni. Erről a művek mellett a jó szerkesztő tehet.

Képregényes Apokalipszisunk ebből a szempontból kiválóan teljesít, a szerzők nem vették félvállról a feladatot, inkább mindenki kitett magáért, több mű érdemes az Alfabéta-díj előválogatásra. A planétánk sok szegletében érezhető világvégehangulatot ki humorral, ki komolysággal, ki művészi módon kezelte, és a szerkesztő igazán élvezetessé és a különbőzőségekkel együtt egységessé gyúrta a sokféle gondolatot és képet.

A Master-Lab Comics kiadványairól már megjelent egy ajánlónk, most három új kiadványt kaptunk véleményezésre, és baj lenne, ha nem tudnánk újat mondani a friss kiadványokról. De tudunk. Jelentős változás látható a füzetek egységességében, ezentúl mondhatni hallgatni lehet a képregényeket.

A Mester Csaba és Tóth-Laboncz Attila fémjelezte kiadó most már egyértelműen zenakarokhoz, nagy zenei egyéniségekhez kötődő életrajzi jellegű képregényeket jelentet meg, melyekhez érdemes vagy ismerni a nagyon népszerű, népszerű és rajongói szinten állomásozó bandákat, vagy olvasás közben hallgatni zenéjüket. Van, amelyikhez ők adják a cédét.

Egységesedett a beltartalom a narrációt, kötetszerkesztést tekintve, a White Stripes, Cadaveres de Tortugas és a Brant Bjork Trio történetének egy részét a régebbi kiadványoktól eltérően nem futurisztikus vagy álomszerű mesébe ágyazva, hanem belső monológok vagy tényszerűbb közlésekkel adja át az író, ez egy nagyon jó irány, az előző pakkból is ezek voltak az élvezhetőbb darabok.

Az eleinte színes, kevésbé egységes, időnként tarkabarka borítókkal csábító füzetek mára egységesebb sorozat-arculatot kaptak, amellett, hogy Mester Csaba egyszerre képregényes és művészi borítói továbbra is az egyes témákra vannak hangolva.

A vizuál is egységesebb, a rajzoló kompozíciói, rajzai a rengeteg képregényezéstől további rutint kaptak a meglévő mellé, kiforrott, aminek ki kellett. És ezt vonatkoztathatjuk az egész sorozatra.

Lénárd László