Batman: KnightsEnd – Batman újra repülni tanul

Batman gerinctörésének története 24, utódjának gothami missziója 37 részt vett igénybe, és ezután kicsit furcsa látni, hogy a Kngihtfall saga harmadik felvonását, Bruce Wayne visszatérését, az írók elintézték mindössze 10 számmal. Szívesen írnám, hogy megjött az eszük, és nem nyújtottak feleslegesen hosszan egy nem túl velős sztorit, de a helyzet az, hogy határidő szorította őket: közeledett ugyanis a DC 1994-es nagy crossover-eseménye, a Zero Hour, és a Sötét Lovagnak addig mindenképpen vissza kellett nyernie jogos szerepét a bűnös város őrangyalaként. Ezért alighanem még hálásak is lehetünk, bár a sztorival bizony így is vannak problémák.

Köszönhetően szerelme, Shondra Kinsolving gyógyító erejének, Bruce Wayne teljesen felépült hátsérüléséből, amit a Bane-nel való összecsapása során szerzett. Ennek ellenére kész felhagyni eddigi életmódjával, amíg Robintól meg nem tudja, hogy választott utódja, Jean-Paul Valley hagyta meghalni egyik ellenségét, és mind brutálisabban viselkedik, egyre inkább olyanná válva, mint azok, akikre vadászik. Bruce elhatározza, hogy visszaveszi tőle a köpenyt és az azzal járó felelősséget, de tudja, hogy Valley nem fogja önként adni – immár magát tekinti az egyetlen és igazi Batmannek – és bár fizikailag teljesen rendbejött, reflexei, ösztönei megkoptak. Ezért felfogadja a világ talán legveszélyesebb gyilkosát, Lady Shivát, hogy újra formába hozza őt a nagy csatára.

A KnightsEnd fő hiányossága az, hogy figyelmen kívül hagyja Batman születésének körülményeit. Persze a szülők meggyilkolásából adódó megszállottságával a saga korábbi részei sem foglalkoztak, de azokban Bruce nem is hozott önszántából a Sötét Lovag szerepével kapcsolatos döntéseket. Itt azonban egyszer csak elhatározza, hogy bár meggyógyult, bizonytalan időre felhagy a bűnüldözéssel, majd a sztori végén, amikor Valley-től visszaszerzi a köpenyt (ugye senki nem hiszi, hogy ezzel poént lőttem le…?) újfent a visszavonulás mellett dönt. Egyrészt érthető ez azok után, amiken keresztülment, másrészt viszont mégis félelmetesen hiteltelen, hisz Wayne egy megszállott férfi, akit a múlt sötét árnyai hajtanak, és ha az írók úgy döntenek, hogy meg kell kérdőjeleznie a denevér létezését, akkor mindenképpen gondolniuk kell a sztorinak erre az egyáltalán nem elhanyagolható, a figura lényegét jelentő aspektusára is. De nem teszik, és az olvasó így kicsit becsapva érzi magát.

Mindeközben Valley szerepe is leegyszerűsödik. A Knightquestben egy őrlődő, kétségektől gyötört, hol szimpatikus, hol ellenszenves figura volt, akit ugyanúgy, sőt még jobban magával ragadott a bűnüldözés iránti megszállottság, mint korábban az igazi Batmant. Itt viszont már inkább csak egy egyszerű, félőrült pszichopata. Igaz, ennek oka a babakorától agymosással belétáplált, „Rendszer”, de ez nem menti fel az írókat a karakter egydimenzióssá butításának vádja alól. Sovány vigasz, hogy az a megoldás egészen szép és ötletes, ahogyan a Valley és a Bruce közti konfliktust feloldják az utolsó oldalakon. Ami pedig a többi szereplőt illeti, kifejezetten jó látni a jelenlegi és az egykori, immár önállóan, Nighwing név alatt futó Robint, ahogy vállvetve harcolnak mentoruk oldalán – az írók rögtön az első alkalommal szánnak is nekik egy közjátékszerű jelenetet egy utcai bunyóban, aminek a történethez ugyan semmi köze, mégis csak örülni tudunk az egymás gondolatait a közös tanárnak köszönhetően még azonnal kitaláló, fiatal hősök küzdelmének.

A KnightsEnd legjobb része egyébként az eleje. Azok a számok, amelyekben Bruce hosszú évek után újra tanul Batman lenni, amelyekben Lady Shiva kegyetlen kiképzése igénybe veszi teljes testi és szellemi adottságait, amelyekben belehajszolja őt néhány harcművészeti nagymesterrel való élethalál-küzdelembe, és amelyekben saját tesztjére, a Gotham legmagasabb épületéről való mélybeugrásra készül, a karakter harcos mivoltának lényegét ragadják meg. Itt bizony eszünkbe juttatják, milyen hatalmas kihívás Batmannek lenni, és hitelesen bemutatják, miért is tud Bruce megfelelni ennek a kihívásnak. Igaz, Lady Shiva feltételének (a denevérnek valakit meg kell ölnie) „betartása” átlátszó fordulat, de egy szál kényszerű elvarrásának megfelel – és ha már buta megoldásokat keresünk a KnighsEndben, akkor sokkal inkább hozhatjuk példának Batman látszólagos halálát. A végső küzdelemben felrobban Batmobiljával együtt Nightwing és Robin szeme láttára, majd egy rész múlva csak úgy felbukkan, és közli, hogy még idejében ki tudott ugrani a kocsiból. Ilyenek persze előfordulnak a szuperhős-képregények világában, de itt sem feltétlenül az ötlet pocsék, hanem a kivitelezés. Az viszont vérlázítóan.

A sorozatban ezúttal is sok, más-más stílusú rajzoló vett részt (összesen hat sorozat képviselte magát, mind más-más illusztrátorral), így ismét bajos lenne a képeket egységükben megítélni, vagy a korábbi sztorikkal kapcsolatban írtakhoz bármit hozzátenni. A KnightsEnd egy hosszú sztori botladozó lezárása, sok-sok pozitívummal és negatívummal teletömött minőségi vegyesfelvágott, ami esetében nem könnyű eldönteni, hogy merre is billen a mérleg nyelve. A történet mindenesetre elég ambiciózus és jelentőségteljes ahhoz, hogy legalább a rajongóknak ajánlható legyen.

Megjelenés: 1994
Történet: Doug Moench, Chuck Dixon, Alan Grant, Jo Duffy
Rajz: Mike Manley, Bret Blevnis, Graham Nolan, Ron Wagner, Barry Kitson, Tom Grummett, Jim Balent

Olórin, 2008. június 12.