Batman: KnightQuest – Másodosztályú Denevér

Az éjszakát egy denevérjelmezes igazságosztó járja – de hosszú idő után az emberekben megint felébred a gyanú iránta, és nem véletlenül. Ez a Batman ugyanis nem az a Batman. Bane, egy brutális és intelligens erőgép eltörte Bruce Wayne gerincét a Knightfall című sztoriban, így az egykori Sötét Lovag barátjának, Jean-Paul Valley-nek, vagyis Azraelnek adta a köpenyt, és az azzal járó összes terhet és felelősséget. A rendkívül hosszú (összesen 37 részből álló) Knightquest története két fő szálon fut, egyrészt Valley gothami misszióját (The Crusade), másrészt a lebénult Bruce londoni ténykedését (The Search) követi nyomon, de a hangsúly sokkal inkább az előbbi karakteren van (még Robin szerepe is teljesen háttérbe szorul). Valley ugyanis még mindig emberi erkölcsei, és a bébikorától belétáplált gyilkos ösztönök közt vergődik (pedig már többször is úgy tűnt, hogy utóbbiakat sikerült legyőznie), így aztán Batmanje egyre sötétebb, brutálisabb lesz, és még Robint is elkergeti maga mellől. Bruce közben a fél világot a nyakába szedi, hogy megtalálja szerelmét, Dr. Shondra Kinsolvingot, és betegét, Jack Drake-et, Robin apját, akiket rejtélyes okokból elraboltak Gothamból.

A Knightquesten már duplán érződik az, ami a Knightfall kapcsán is megfigyelhető volt – jelesül az időhúzás, ami persze ebben az esetben színtiszta üzletpolitika. Ilyen hosszú, sok címet egybefogó, monumentális sztorit még nem meséltek el korábban Batmanről (és nem is fognak egészen az 1998-as No Man’s Landig), a DC pedig érthető módon a lehető legtöbb hasznot akarta húzni belőle, úgyhogy még a szokásosnál és a kelleténél is jóval tovább nyújtotta a rétestésztát, és minél több képregényt igyekezett úgy eladni, hogy jó nagy betűkkel rányomtatta a borítóra a Knightquest címet. Pedig ezek a részek sokszor semmiféle tartalmi kapcsolatban nem állnak egymással: a The Crusade legtöbb része az új Batman tevékenységéről szól, különféle szituációkban, különféle gonosztevőkkel szemben (vagyis erősen epizodikus), és bár Valley egyre brutálisabb viselkedése valahol kétségkívül összeköti őket, ez a háttérsztori feleennyi számot is bajosan tett volna indokolttá.

Szerencsére az írók elég ügyesen kijátsszák Valley karakterét, és alig-alig hagyják, hogy felüsse, de legalábbis, hogy fenntartsa fejét az unalom. Az új Batman állandóan csapong önbizalma és kételyei, hősszerepe és gyilkos ösztönei között, a nyomozómunkát egyenesen megveti, és azt is érdekes figyelni, ahogy mind mélyebbre merülve Gotham önjelölt keresztes lovagjának szerepében, egyre baljósabb kinézető jelmezeket készít, és egyre brutálisabb fegyverekkel dolgozik: a Batman ruhájától alig különböző kinézettől, és pár nem halálos dobófegyvertől eljut egy Vasemberszerű, páncélozott, csuklóra szerelt golyószóróval felszerelt önbíráskodóig. Az olvasó maga is nehezen tudja eldönteni, hogy vadsága és kegyetlensége, vagy a bűnös város megtisztítása iránti nemes megszállottsága alapján ítélje meg a karaktert, ez pedig a Knightquest legnagyobb erénye. És az írók szerencsére nem mulasztják el kihangsúlyozni a két Sötét Lovag módszerei közti különbségeket, méghozzá úgy, hogy megkérdőjelezik Bruce moralitását: valóban van értelme élni hagyni, és elmegyógyintézetbe zárni egy őrült gyilkost, akiről szinte biztosan tudja, hogy aztán úgyis megszökik és újra ölni fog?

Valley számára a vívódás egy alkalommal arra a pontra jut, ahol döntenie kellene, hogy megöl, vagy megment valakit – egyiket sem teszi, és végül az ebből fakadó tragédia állítja szembe a gyógyulófélben lévő Batmannel. És persze Gordonnal is, akinek állandó bizonytalanságát, keserűségét és őrlődését régi barátja módszereit illetően remekül ábrázolják – bár a Knightfallban kihangsúlyozták, hogy egy pillanat alatt meg tudná mondani, hogy valóban az igazi Batman van-e a maszk alatt, és ehhez képest következetlen és csalódást keltő, hogy viszonylag sok időnek kell eltelnie, mielőtt egyáltalán gyanút fog. De vannak itt még más gondok is, például a kilincset egymás kezébe adó szupergonsozok történetei erősen váltakozó színvonalúak: Mr. Fagy egyrészese kifejezetten hangulatos és erőteljes, miközben a Joker-sztori inkább tűnik egy félresiklott, humortalan szatírának, mint bármiféle bűnügyi történetnek, és sajnos akad egy-két egészen röhejes, paródiába illő ellenség is, mint például Mekros, vagy a pisztolyhős ikrek.

A szerelme és Robin apja után Alfred segítségével kutató Bruce története mindenesetre már tömörebb és lényegretörőbb, és örvendetes, hogy az írók az önsajnálatnak még csak az árnyékát sem vetik a karakterre. Helyzetével jelleméhez méltón megbékél, és tolószékből, majd később botra támaszkodva is megteszi, amit tud, és persze így sem bizonyul könnyű prédának ellenfelei számára. Logikusan vezetik fel a közte és Alfred közti konfliktust is, ami abból adódik, hogy a főszereplő túlhatja magát, és ezt komornyikja, egyben barátja, ebben az állapotában nem hajlandó elviselni – így hát felmond neki, és elhagyja. A szerelmi ellenben megintcsak problémás: az érzelmi folyamat, amelynek során Bruce eljut az „azt hiszem, tetszik nekem”-től a „szerelmes vagyok”-on át a „feleségül akarom venni’-ig, finoman szólva is botrányos hanyagsággal ábrázolt. Nagy szerencse, hogy a happy end egy viszonylag ügyes és mindenképpen szomorú húzással megtagadásra kerül.

A 37 rész elkészítéséből természetesen jópár rajzoló kivette a részét, így lehetetlen a képi világról egységes véleményt formálni. A kor követelményeinek megfelelnek, és bár olykor kicsit kaotikusak, összességében jól keresztezik a bűnügyi környezetet a szuperhős-sztorival – viszont ha valakit ki kellene emelnem, az pont a egy vendégrajzoló, Barry Kitson lenne, aki (a színezővel egyetemben) fantasztikus munkát végzett a Mr. Fagyot szerepeltető Detective Comics 670-nel. A Knightquest már kevésbé erőteljes olvasmány, mint elődje, de a karakter rajongói valószínűleg ezt is szeretni fogják – annak ellenére, hogy maga a karakter alig szerepel benne. Viszont szellemisége, moralitása mindvégig jelen van. Vannak remek pillanatai, amik miatt esetleg érdemes nekigyürkőzni (még ha sokszor rá is törhet az olvasóra az érzés, hogy a sztori feleslegesen nyúlik és nyúlik – talán nem véletlen, hogy mind előzménye, mind folytatása megjelent gyűjtemény kötetetekben, míg ez máig kiadásra vár), de összességében nem több közepesnél, és senki nem veszít vele, ha kihagyja.


Megjelenés: 1993-1994
The Crusade: Detective Comics #667-675; Robin #1, #7; Shadow of the Bat #19-20, #24-28; Batman #501-508; Catwoman #6-7
The Search: Justice League Task Force #5-6; Shadow of the Bat #21-23; Legends of the Dark Knight #59-61; Robin #7.

Történet: Doug Moench, Chuck Dixon, Jo Duffy, Alan Grant, Dennis O’Neil

Olórin, 2008. június 2.