Batman: HUSH

Miért csak fikázás jelenik meg a Batman: Hush-ról? Mitől jó képregény a Hush? Mi az, hogy jó képregény? Egészen pontosan hogyan ír cikket Olórin? Hogy kaphatott ez a téma három oldalnyi fórumhozzászólást?

Akit a fenti problémakörök egyre kevésbé érdekelnek, viszont szeretné tudni, hogy a sokat emlegetett Hush mégis micsoda, az olvassa el az alábbi ismertetőt, amiben higgadt lelkesedéssel ajánlom a háromrészes Batman-kalandot. A cikk először az Yggdrasil Baráti Kör oldalán jelent meg, nagyjából egy évvel ezelőtt. Az utolsó bekezdés reménye (miszerint a Hush sikere még számos Batman-kötet kiadását lehetővé teszi) egyelőre meghallgattatásra talált: megjelenhet, hamarosan meg is jelenik az Arkham Elmegyógyintézet. Ez a legfontosabb, örüljünk neki.

Batman: Hush

Az Ünnepi Könyvhéten megjelent harmadik résszel itthon is lezárult az egyik legsikeresebb Batman-történet, a 12 részes Hush. A honi képregénykiadók legaktívabbja, a Képes Kiadó a tavaly év végi Hungarocomixra időzítette az első 4 részt tartalmazó kötetet, a tavaszi fesztiválon a második etap következett, most pedig kezünkbe vehettük a végkifejletet. Itt a remek alkalom, hogy kivesézzük a Denevérember (nálunk) háromfelvonásos kalandját.

Öt éve a DC kiadó biztosra ment: a Hush-t a jelenkori comics két sztáralkotója, Jeph Loeb és Jim Lee jegyzik. Loeb amellett, hogy hatalmas rutinnal rendelkező mesterember, híres arról, hogy úgy tud ikonikus karakterekhez nyúlni, hogy valami teljesen újat, de az adott figura esszenciáját pontosan megtartót képes alkotni. Kiváló példák erre a Marvelnél elkövetett szín-darabjai, amelyek Daredevil, a Hulk és Pókember mítoszához tesznek hozzá, nem is keveset. De a DC-nél talán még inkább otthon érzi magát, a bőregér rajongói elsősorban a Hosszú Halloween című eposzáért isteníthetik, ami véleményem szerint Batman egyik ősellenségének, Kétarcnak a legnagyszerűbb története.

Egy ilyen írót már csak ki kell egészíteni egy remek rajzolóval, és adott a siker. A DC itt kötött egy – nekem személy szerint fájó – kompromisszumot, mikor Loeb mellé nem leggyakoribb alkotótársát, a lenyűgöző Tim Sale-t választotta, hanem a közönségkedvenc Jim Lee-t. Lee, aki fénykorát az X-Men rajzolójaként élte (ld. Panel 2. szám), stílusát tekintve a realisztikus rajzokat részesíti előnyben, imád pózoló, testépítő szuperhősöket és pózoló, látványos méretekkel megáldott szuperhősnőket papírra vetni. Kiváló rajzolóról van szó, persze, de furdal a kíváncsiság, Sale mit hozott volna ki a lehetőségből. Térjünk azonban vissza a tényekhez: Lee rajzai közelebb állnak a publikum ízléséhez, és el kell ismernünk, csalódást semmiképp sem okoznak.

Ejtsünk néhány szót magáról a képregényről. Csavaros, fordulatokban gazdag sztoriról van szó, fölvonul Batman szinte összes nagy ellensége, akik persze mind bábuk a főgonosz kezében. Hangsúlyos a Sötét Lovag segítőivel, barátaival való kapcsolata, szépen végig van vezetve a romantikus szál (a Denevér és a Macskanő évődése), és még Superman is tiszteletét teszi néhány fejezet erejéig. Kulcsfontosságú vonal a Bruce Wayne és gyerekkori barátja, Thomas Elliot közötti kapcsolat, de a továbbiakról csitt! Illetve talán még annyit, hogy az ezt a barátságot bemutató visszaemlékezések a leghangulatosabbak rajzilag, öröm nézni őket.

A Hush kiadói szempontból (is) remek választás, ha valamivel, hát ezzel a Denevér-mítosz alapköveit egytől egyig felvonultató történettel a kiadó újra meg tudja teremteni Batman olvasótáborát, új olvasókat és régi rajongókat is megszólítva, akik a Superman-nel közös füzet évekkel ezelőtti megszűnése óta mindössze egy felejthető filmképregényt, a méltatlanul igénytelen köntösben napvilágot látott Első évet és néhány antológiákban megjelent rövid történetet kaphattak kedvencükből. Számukra is tartogathat újdonságokat a sztori, a modern, high-tech környezet például izgalmas színtér a sokat látott „Batbolondoknak” és a ma fiatalságának egyaránt.

A kötetek kivitelezése pompás, szavunk sem lehet, esetleg csak az a kérdés merülhet föl, nálunk miért három részletben került kiadásra a történet a szokványos kettő helyett. A gyors olvashatóság miatt tartalmasabb lett volna egy rész, de ez legyen a legnagyobb bajunk, inkább olvassuk el rögtön kétszer, nem árthat (itt-ott még elrejtett utalásokra, gegekre is akadhatunk).

Egy ilyen sorozattól nem kell csodát várni, és ez jó is így. Nem fogunk művészi szinten átadott magvas mondanivalót kapni, noha a legeslegjobb szuperhőstörténetek ugyanúgy képesek erre, mint a tudatosan „art” képregények. Kapunk viszont egy lendületesen megírt, külső megjelenítésében, vizualitásában hibátlan, szórakoztató olvasnivalót, ami itthon sokadszori kísérletet tesz egy nemesebb cél, a képregény, mint saját jogán is megélő, élvezettel fogyasztható termék népszerűsítésére, megkedveltetésére. Hab a tortán, hogy ehhez – persze több más kulcsfigura mellett- újra az egyik legismertebb és legidősebb archetipikus őshőst, Batmant használja eszközül. Erre pedig tökéletesen alkalmas. Reméljük, hogy a Hush-sal a Denevér bebiztosítja helyét a telítődő (?) hazai piacon, és a háromrészes sorozat csak a kezdete egy hosszú és remek történetekkel teli kapcsolatnak a magyar olvasók és a Sötét Lovag között.

Kránicz Bence, 2007. június 12.