Aki a Cherubion világát megálmodta – Beszélgetés Nemes Istvánnal

A felsoroltak a huszadik századi tudományos-fantasztikus irodalom legismertebb és legkiválóbb szerzői közé tartoznak, mind-mind jelentős életművel. Mi alapján választottad ki azokat a munkáikat, amit aztán magyar nyelven megjelentettél?

Az ars poeticám igen egyszerű (ám talán ésszerű) volt a döntéseimben, avagy a javaslataimban: olyan műveket adni ki vagy javasolni kiadásra, amik nekem tetszenek. Hiszen azok az olvasók, akik kedvelik az én műveimet, meglehet, azokat is kedvelni fogják, amiket én szeretek. És talán érdemes megemlíteni, hogy a kedvenceim esetében is figyelmen kívül hagytam a statisztikai adatokat és az általános megítéléseket. Valóban azokat a műveiket adtam ki vagy javasoltam kiadásra, amelyek rám a legnagyobb hatást gyakorolták, nem pedig azokat, amiket a közvélekedés (avagy: gyakorta maga az író is) sokkal többre tartott. Jó példa erre a Vendég a jövőből (The Masks of Time), mely talán Silverberg kevésbé jelentős művei közé sorolható, de engem nagyon megfogott, amikor olvastam. Talán 15-20 Silverberg-regényt is említhetnék, amit inkább érdemes lett volna kiadni – mind a mélysége, mind az eladhatósága szempontjából. De rám nagy hatást tett annak idején ez a mű, emellett döntöttem. Mindamellett, remélem, jönnek még más Silverberg-művek is… Azok a bizonyos jelentősebbek is!

Mikor érezted úgy, hogy megérett az idő arra: saját vállalkozásba kezdj? Mit szerettél volna a saját, testvéreddel együtt indított kiadótokban másként csinálni?

Igazából azért szálltam ki a Phoenixből, mert meguntam, hogy Hajja Attilával vitatkoznom kell minden apróságon, miközben ő olyan köteteket sorol be az elvileg az én javaslataimra támaszkodó sorozatba, amiket én nem igazán bírtam elfogadni. Többek között két olyan könyvet is, amely egy író sorozatának nem az első kötete volt, hanem egy folytatás. Nem vesztünk össze Attilával, továbbra is együttműködtünk – a mai napig is jó barátom és kártyapartnerem –, de idejét láttam annak, hogy én döntsem el, miket szeretnék kiadni és mit nem.Az indulás nem volt egyszerű, de sikerült megnyernem a terjesztésben Gábor Anikó segítségét, aki ekkor már tizenvalahány éve a könyvszakmában dolgozott, és nagy-nagy segítségemre volt a kezdetekben. Ő terítette a könyveimet a nagy terjesztőknél. Nélküle talán még egy-két évig sem sikerülhetett volna talpon maradni! Amikor 1991-ben létrehoztam a Cherubion Könyvkiadót, elsősorban a fantasyre és azon belül is a saját műveimre alapoztam, aztán lassan, fokozatosan sikerült felépítenem egy sokrétűbb, gazdaságilag stabilabb céget. Nem volt egyszerű.

Bizony nem, hisz emellett más irányú írói kötelezettségeidnek is eleget kellett tenned…

Hát igen – itt kell megemlítenem a LAP-ICS kiadót, amelynek tulajdonosai rávettek arra, hogy írjam meg a Megveszem ezt a nőt című brazil szappanopera folytatásait. Azonnal igent mondtam. Ma már kettős érzéseim vannak ezzel (és a többi romantikus ciklussal – Borostyán, Rabszolgalány, Kisasszony, stb.) kapcsolatban. Ha ezek nincsenek, koncentrálhattam volna sokkal jobban a Káosz-ciklusra, a Cherubionra, esetleg Fürge Calver további kalandjaira, más olyanokra, amik szívből jönnek… Ám ugyanakkor, hogyha a LAP-ICS-nak írt romantikus ciklusok nincsenek, lehet, hogy már a kilencvenes évek közepén megrogyott volna a Cherubion kiadó, csődöt jelentek, és ott ért volna véget a kiadói, írói pályafutásom. Bárhogy is, a Cherubion 1991-től 2006-ig fenn tudott maradni, és bár a tulajdoni jogok a Delta Visionhoz kerültek, a Cherubion azóta is létezik, és további művekkel gyarapodik. Én pedig tiszteletbeli főszerkesztő maradhattam, és gyakorlatilag majd’ mindenben szabad kezet kapok. Ráadásul, nagy előny, hogy így már nem kell a gazdagsági visszásságokkal gyötrődnöm, csakis az írásra, a szerkesztésre és a fordításra összpontosíthatok.

Szeretem az általad írt, egyéni stílusú regényeket, de a szerkesztői munkásságod az, ami szerintem példa nélküli a magyar tudományos-fantasztikus könyvkiadásban. Egyszer megpróbáltam összeszámolni, hány fiatal, pályakezdő magyar szerzőt segítettél megjelenési lehetőséghez. Száz fölött feladtam. Te még számolod?

Nem, nem számolom. Miközben döntéseket hoztam, mindvégig emlékezetemben tartottam, nekem mennyire nehéz volt eljutni a lelkes amatőr időszakból az első professzionális publikációig. Nagyjából tíz év. Miután nekem összejött, igyekeztem segíteni azoknak, akiket arra alkalmasnak véltem. Ismét az a szempont került előtérbe, amire már fentebb is utaltam: azokat az írókat preferáltam, akiknek a művei, a személyisége nekem is szimpatikus volt. Néha meg is vádoltak azzal olyan írók, akiknek nem adtam meg a lehetőséget, hogy a Cherubion „belterjes”, de ez sosem zavart. Még ha elmulasztottam is jó írókat, olyanokat sosem akartam támogatni, akiket idegennek éreztem a mi stílusunkban. Vagy akikkel emberileg nem találtam meg a közös hangot. Sokan indultak az én segédkezésemmel, majd’ mindőjükre büszke vagyok. Ám ez kétirányú utca. Én megláttam bennük a fantáziát, adtam nekik lehetőséget, ők pedig éltek vele… És ezzel nem csak a saját pályafutásukat indították el, de a Cherubion kiadó stabilitásában is jelentős szerepet játszottak. Akadtak olyanok, akik már csaknem kész íróként érkeztek hozzám, alig-alig kellett tanácsot adnom nekik… Vagy csak észrevételeztem pár apróságot, hogy én mit oldanék meg másként. Ők valószínűleg akkor is megtalálták volna az útjukat (más kiadóknál), ha én nem figyelek fel rájuk… Persze aztán jöttek olyanok is (jóval nagyobb számban), akikben megéreztem a tehetséget, de az írástudásuk folyamatos javítgatásra szorult. Én bennük érzem azt, amiben a legtöbbet adhattam: foglalkoztam velük személyesen – személyre szabottan –, próbáltam rámutatni a hibáikra, megoldásokat javasolni vagy épp tippeket adni. Mindegyikükben megvolt a tehetség (szerintem), de talán épp ez a picike noszogatás, csesztetés kellett, hogy kiteljesedhessenek. Fogalmazzunk úgy: nem tartom magam kiemelkedő szerkesztőnek, hisz’ néha lusta vagyok utánanézni olyan részleteknek, hogy egy adott történelmi korban a szereplők mit ihattak, mit ehettek, vagy milyen ruhákat hordhattak… Viszont arra büszke vagyok, hogy elég jól beleláttam írótársaim, a barátaim lelkébe (és nem csak láttam, oda is figyeltem), és a lehető legőszintébb segítőkészséggel igyekeztem a hasznukra lenni. Talán nem tévedek nagyot, amikor azt mondom, a többségük jó szívvel gondol rám, és a barátjának tekint, még akkor is, ha azóta már egy más kiadónak dolgozik. Neveket felsorolni szándékosan nem szeretnék. Némelyek közülük híresebbek, ismertebbek lettek. Mások kevésbé. Nekem egyformán a barátaim.

Mindeközben, mint regényíró, te magad is aktív maradtál. 2016-ban hányadik könyvednél tartasz? Tudom, buta kérdés, de van kedvenced ezek között?

Csak saccolni tudom: kb. 170-180 regénynél tartok. Valahol száznál elvesztettem a fonalat. A kisregény és a regény között elég szubjektív a határvonal, és mivel nekem rengeteg művem egy antológia részeként jelent meg, az „önálló” könyvek összeszámolása sem mutatná a valóságot. Sok kedvencem van a sajátjaim közül, néha változó. A Káosz Szava volt az a „nagy klasszikus”, amely megalapozta az ismertségemet, és a közvetlen folytatás, A Káosz Szíve volt akkortájt a nagy kedvencem. Aztán jött A Káosz kincse, amelyről a legvadabb és legváltozatosabb „végigröhögtem, B+” típusú visszajelzések tömegét kaptam, és sokáig én is úgy gondoltam erre, mint a szívem csücskére… Nemrég viszont elkezdtem javítani a szöveget az újra kiadáshoz, és roppant fájdalmas volt az élmény: át kellett írnom majd minden mondatot, annyira idegesített, de talán ezzel még jobb lett! (Megjegyzés: ez a javított verzió még megjelenésre vár.) Viszont, ha a kedvenceimnél tartunk, nekem a Menekülés Nyú Drcenből az egyik legkedvesebb. Több éven át írtam, és mindig csakis akkor, amikor ráhangolódtam erre a sajátos stílusra és kedvet éreztem hozzá. Meglehet, nem ez lesz a legnépszerűbb művem… Talán sokan meg sem veszik az általam összerakott címlap elriasztó gyagisága miatt… De azoktól, akik beszerezték és olvasták, annyira extrémen jó visszajelzéseket kapok, hogy szinte biztos, nem csak nekem tetszik.

Az Éj trilógiáját még pályád elején, 1990-1991-ben írtad, azóta több új kiadást is megért, s elkészült a folytatása is…

Mindenek előtt, szeretném tisztázni azt a tényt, hogy bár Jeffrey Stone az én prominens írói álnevem lett, Az Éj trilógiáját nem egyedül írtam. Bár alapvetően az én ötletem volt, két barátommal, Kornya Zsolttal és Rácz Misivel együtt kezdtük el írni. (A Hajnal-trilógia lezáró kötetére pedig eleve Bihon Tibi beszélt rá, és az írásból is alaposan kivette a részét.) Ezt feltétlen ki kell hangsúlyoznom! De visszatérve az első kötet keletkezésére… Sok-sok liter vörös borom, konyakom és pezsgőm bánta az éjszakába nyúló brainstormingokat, a sztori és a karakterek megalkotásából Zsolt és Misi mindketten jelentősen kivették a részüket. Respect! A tényleges írásban már kevésbé; abban én domináltam, kb. 80-85 százalékban, és a csiszolgatások, utómunkálatok is rám maradtak. Ám ettől Zsolt és Misi szerepe lényeges!

Meglepett, amikor a Füles részére Kiss Feri kérte, hogy járulj hozzá képregényesítéséhez?

Amikor Kiss Feri megkeresett azzal, hogy a Füles kiadná képregényben a sztorit, habozás nélkül rábólintottam. A gazdasági haszna (értsd: honor) elhanyagolható volt, ám ha nekem kellett volna fizetni érte, talán akkor is belemegyek, csak hogy láthassam képileg megelevenedni azt a világot és a karaktereket, amit én és írótársaim álmodtunk meg. Ráadásul az általam igencsak kedvelt Fazekas Attila tollából! Mindent rábíztam Kiss Ferire, aki megjelenés előtt elküldte nekem a zanzásított sztoriját. És igen, tény: éreztem némi csalódottságot – ámde nem Feri munkája miatt. Azt gondolom, ilyen rövid terjedelembe én még az első regényt se tudtam volna belezsúfolni, nemhogy a teljes trilógiát. Csak összehasonlításként írom, hogy a Cherubion-képregény Jack London: Aranyásók Alaszkában című művének rajzolt változatával futott együtt a Fülesben, mindkettő 17 részben (ha jól emlékszem)… És bár én nagyon szeretem Londonnak ezt a regényét (is), és a legminimálisabb mértékben sem szeretném leszólni, aki ismeri a két történetet, fel tudja mérni, mennyivel több a megrajzolható esemény és fordulat a Harc az Éj Kövéértben. Valahol nem stimmel az, hogy amíg az Aranyásók Alaszkában is 17 részt kapott, addig a teljes Éj-trilógia is mindössze 17-et. Három regény! No, szóval, nem csodálkozok azon, hogy Feri gyakorlatilag egy egészen új sztorit volt kénytelen kreálni a trilógiából azzal, hogy zanzásította a három regényben leírtakat. Őszintén belegondolva, ennyire rövidre sűrítve én magam sem tudtam volna jobban megírni. Hisz’ végül is, összehozott egy összefüggő, egységes történetet! Mindent összevetve, nagyon örültem, hogy ez a képregény kijött a Fülesben, összegyűjtöttem minden egyes számát, máig is megvannak. Örülök, hogy most legalább meg lesz egyben!

Megjelent más történeted is képregényben?

Amatőr kiadványokban több is megjelent… Ilyen volt A Worluk átka – ezt Bódis László rajzolta, a forgatókönyvet én írtam. Aztán a szintén Cherubionon játszódó sztori, a Sárkányok és helikopterek, amit Füle Zoltán rajzolt. Illetve még anno, 1990-ben a Találkozás magazinban a Fájdalommentes elmúlás, aminek rajzait Donáczi Tibor készítette, s a Nagy karnevál c. kisregényem, aminek rajzolója szintén ő volt. Feltételen megemlíteném a Xyl, a hálátlan idegen című történetemet – ezt Halasi Éva rajzolta meg. Évától nemrég kaptam levelet, hogy dolgozik a régi rajzok színezésén. Nem tudom, mennyi esélye van a megjelenésnek, de drukkolok neki. Továbbá Szendrei Tibi barátommal – aki gyakorlatilag a kedvenc főhősömnek, Skandar Graunnak a képi megformálója – már évek óta tervezgetjük, hogy összehozunk egy önálló, eddig sehol nem publikált Skandar Graun történetet… Ebből is majd csak lesz valami. Egyszer. Valamikor.

Min dolgozik most Nemes István az író, és min Nemes István a szerkesztő?

Szerkesztőként nemrég adtam le a kiadónak az Ütközőzóna című sci-fi antológiát. Ezen különösebben dolgoznom már nem kell, de most készül a kötet borítója, amelyben fontos – összekötő és tanácsadó – szerepet játszok a címadó regény (Patrick J. Morrison műve) és a festmény készítője (Szendrei Tibor) között. Íróként most egy új sci-fi szerepjáték világ nyitó regényén dolgozom, melynek magyar címe még nincs, egyelőre csak angol munkacíme: Operation Cave. Ám amíg ezt írom, fantasy területen az írótársam (Anthony G. Morris) végére ért a Worlukon (a Káosz Világán) játszódó közös művünknek is, a drén fivérek sorsát nyomon követő Vér és Korona 2. kötetének sokadik csiszolgatásának, melynek címe Vérrel írt sorsok lesz. Rám, elvileg már csak egy gyors átolvasás vár. Nekem két „majdnem befejezett” kötetem van függőben: az Yneven játszódó Mogorva Chei és az ifjú Skandar Graun kalandjait lezáró sztori, a Kalóztánc 2. Ezek már 80-90 %-os állapotban pihennek nálam; akkor véglegesítem, amikor az Operation Cave-et lezártam, de nagy valószínűséggel mindkettő megjelenik még idén. A 2016-os év legfontosabb projektje számomra A Káosz Erdeje – ennek megjelenése ősz végén várható. Nem tudom, hogy alakul az időm, de a magam részéről szeretném lezárni a Prizma című több kötetesnek ígérkező sci-fi művet is, amelyet már vagy hat éve írok írótársammal, Bera Károllyal. Elértük a történet végét, de visszamenőleg rengeteg javítanivaló és átírás vár még ránk. Talán összejön. Vagy ha idén nem, akkor jövőre…

Drága Mester, van tehát mihez további jó munkát kívánnunk… Köszönjük a beszélgetést!

Szöveg: Verebics János
Rajzok, illusztrációk: Szendrei Tibor és Fazekas Attila
Fotók: Nemes István gyűjteményéből

A kilencedik.hu köszöni továbbá Szendrei Tibornak, Nemes István régi alkotótársnak és barátjának hozzájárulását ahhoz, hogy rajzait, festményeit, könyvborítóit az interjú illusztrációjaként felhasználhattuk.

A Fazekas-féle Cherubion előzetes oldalai:

Oldalak: 1 2