A 5Panels börzés újdonságai – kritika

Még szinte minden magyar szerzői képregény valami újat hoz a világba, ha megjelenik. Színesedik a paletta, a kiadvány kitölt egy zsánert, áthidal több meglévőt vagy egészen eredeti vegyületet hoz létre, de itthon biztosan nyújt valami olyat, ami még nem volt előtte. Hiszen annyi minden nincsen még.

Az 5Panels képregényes csoport három új kiadvánnyal jelentkezett a huszonnyolcadik képregénybörzére, és ezek a kötetek is különlegesek, újszerűek a magyar piacon.

Szebeni Péter lélektani drámával, Eliot első önálló kötetében misztikus sci-fi-fantasy-vel, Koska Zoltán ugyancsak misztikus krimi-utánérzéssel-átértelmezéssel jelentkezett.

Szebeni Péter fejlődött a legtöbbet az 5Panels csapatból, minden tagot beleértve. Évek óta rendeletlenül fedezi fel magának a képregénykészítés rajzi és szerkezeti elemeit, megtanult szépen, alaposan rajzolni, színezni, beírni – ezt a fejlődést szinte lapról lapra végigkövethettük a busós képregényeken, az Isten Ostorán és többi művén. Nagyon türelmes és kitartó alkotó. Testvérek című képregénye – ugye, hogy ritka vagy páratlan nálunk? – lélektani dráma. Mondhatjuk, hogy a szerző álma valóra vált, egyszerre misztikus és realista mű született egy megjegyzett, bevésődött, feldolgozott csavaros álomból. Van ilyen, hogy egyszerre megálmodunk valamit, és meg is marad, szerencsére van, aki le is jegyzi, megvalósítja. Péter rajzilag évek óta kísérletezik. Keresi a megfelelő formát egyes képregényeihez. Míg máskor realista vagy karikaturisztikus, most fotók alapján dolgozott. Ehhez a nyers és kemény történethez illik a merev rajzstílus, ráadásul ezt a merevséget a sok tapasztalattal megerősödött sajátos kihúzás, kontúrozás oldja. Néhány oldal annyira eltalált, hogy a szerző régi szerelme, a Marvel kiadó is simán közöl hasonló minőségű oldalakat (például 24-25, 27-28 stb) Néhány oldal nyers, de a harminckét oldalas történet végig egyenletesen megragadó, a történettel él. És miről szól? Ikrekről, párhuzamos sorsokról, vérfagyasztó véletlenről, bosszúról, ellentétekről.

Sárdi Katalin az 5Panels legfiatalabb tagja. Nem tudom, honnan származik a tehetsége, de olyan egyedi és kifejező stílusa van, olyan egyedi geometriájú világa, és olyan könnyeden alkot, hogy sose téved, nincs egy rossz rajza se, és az arányérzéke is olyan, hogy minden oldala sokáig nézegetős, sötéten is derűs. Úgy érzem, nagyon érzi ezt a mai világot. A Lacrimosa fiataloknak szól, ritka művelt módon. Nem csak a latin szavak átköltése-használata miatt, hanem valami sugárzó kód van a művében. Tempója – százhúsz oldal körüli az első rész terjedelme – hol lassú, hol gyors. Sok szereplőt mozgat, de érezni, hogy minimum trilógiának, sőt, ki tudja, hány kötetesnek készül. Korosztályra young-adult irodalom, ezek nagy része is hosszú, sok-sok feszültségponttal. Európai látásmódú, kevert Miyazaki-sztori kerekedhet belőle. A Lacrimosa árpörgetve egy szín-mozi, elolvasva egy kavalkád, sci-fi-fantasy hibrid, jó értelemben. Nem tudom hogyan lehetne megzabolázni, vagy, hogy egyáltalán kell-e, korai lenne megmondani – várós a folytatás.

Koska Zoltán mára a legtermékenyebb magyar képregényszerző. A Halál és az iránytű egy korai munka felújítása, a fiókból került elő, számomra mégis eddigi művei közül a legkomolyabb hatású. Amikor olvastam a képregényt, két másik szerző jutott eszembe, Auster és Eco. Auster Tükörvárosa valahogy hangulati rokona a műnek (a New York-trilógiából leginkább ez). Rejtélyes történetbe ágyazott nyelvfilozófia, utalásos labirintus-történet. Míg Borges-nél Isten nevének betűi a rejtély alkotóelemei, Austernél az isteni, eredendő nyelv keresése (kabbalisztikus törekvések, ezekben Eco a nagymester). Régen olvastam ilyen szórakoztató, nekem való képregényt. Művészeti folyóiratba való munka. Néhol picit vicceskedő volt, de szellemes, méltó az eredeti novella szelleméhez, kihívás és szórakozás egyszerre, mint egy kitűnő keresztrejtvény. Háromszor hármas panelezéssel játszik a mű. A figurák eredetiek, a nyomozó és kutyája Lanczinger Mátyás Gutája mellett a legszerethetőbb nyomozópáros most magyarul. A Borges-novella adaptációs rész is elég volna, hogy megható legyen (már, hogy van ilyen – 1:1 jellegű adaptáció, mint a Tükörváros), kibővítve pedig koskazoltános lett az egész – szerethető, élvezetes, ironikus-komoly.

Az 5Panels csoport tagjai jelenleg három irányban mozognak. Az egyik csapás a közös kiadványok útja, a másik az Epicline magazin és spin-offjai, és a harmadik az eredeti, szerzői kiadványok. A börzén ez utóbbiból kaptunk ízelítőt. A következő munka megint egy közös kiadvány lesz, városi legendákat dolgoznak fel a tagok. Reméljük, hogy mindhárom irány ugyanolyan erős marad, és minél több újszerű képregényt kapunk még.

PS: A hétvégén volt alkalmam az ajánlóból kifelejtett Fehér Zoltán-Fritz Zoltán Borges-adaptációt elővenni/felidézni. Le a kalappal az előtt is.

Lénárd László
a 5Panels tagja