8. Magyar Képregényfesztivál – beszámoló

[toc]Tavaly ilyenkor láthattuk, milyen egy olyan képregényfesztivál, ahol a szervező egyesület már nem kiadószövetség, hanem a képregény ügyét támogató magán- és jogi személyek szövetsége: tele kisebb-nagyobb szervezési malőrökkel, de a laza oldottság és a tapasztalható előrelépések (eredeti, új programelemek, Alfabéta-díj átmunkálása) ezt általában sikeresen ellensúlyozták. Idén a felállás és recept követte a tavalyit, de mintha több szervezési gonddal találkoztunk volna ezúttal és a hangulat is fojtottabbra sikerült. A hibák felsorolásába nem fogok bele, hosszú lista lenne és biztos kihagynék valamit. A lényeg ugyanaz: a feszt majdnem minden elemét érintik ezek: hírverés, kapcsolat a médiával, elrendezés, program, vendégek, kiállítás stb. Valójában még ez a címszavas felsorolás is elaprózza a problémát, miszerint ideje az egész fesztivál és vele együtt a szövetség programnaptár koncepcióját átgondolni. Korszellemünkkel szemben nem feltétlenül szükséges mindent visszavetni a kezdetekig, vagy még korábbra, de az biztos, hogy nagyon sok alapvető kérdést fel kellene tenni ahhoz, hogy válaszul egy olyan fesztivál képe rajzolódjon ki, melyet ez a hibrid szövetség maradéktalanul teljesíteni is tud.

Talán igazságtalan mindezt ilyen tömören és kegyetlenül összegezni, hiába támasztják alá tények, adatok, hiszen ezek a teljes élmény feléért felelősek csupán. Akármilyen is a fesztivál, az még lehet egy jó móka. Felidézheti minden látogató az idei feszt magánörömeit, ahogy én azt ahogy másfél-két éves kutakodás után rábukkantam egy drága ritkaságra, vagy ahogy fényképezgetve, elbeszélgetve a standolókkal elmerültem a nyitás előtti pakolás izgalmában és a zárás megkönnyebbült sóhajában, a sok baráttal folytatott beszélgetéseket, folyton akadt valami, amin el lehet csámcsogni, na meg jó sok információmorzsát lehetett felcsipegetni. És ugyanilyen súllyal lehetne felidézni a közös jókat is, mint a sok hazai kiadványt, a külföldi vendégeket, a javuló látványelemeket stb. – még akkor is, ha mindezekhez lehetne valamilyen akadékoskodó negatívumot hozzáfűzni. De legfőképpen azért lehet igazságtalan a kemény kritika, mert az a néhány ember, aki igazán aktívan vett részt a szervezésben, végrehajtásban, azon látszott, hogy rendesen kiköpte a belét is azért, hogy ez összejöjjön, hogy teljesítsék a sok éve folyamatosan fogalmazódó, olykor bagatellnek tűnő igényeinket. Idén ez az erőlködés minden eddiginél feltűnőbben látszott. Elég volt Fritz Zolira vetni egy pillantást, aki napok óta nem aludt rendesen, szüntelenül ontotta a feszt dizájnelemeit. Feltűnő, ahogy viszonylag kevés ember viszi el a fesztivál lebonyolításának döntő részét. Mintha egy generációváltásnak abban a szerencsétlen szakaszában lennénk, ahol már és még nincs jelen senki. Az öregek kikoptak, a fiatalok pedig még nem terhelhetőek nagy felelősségű feladatokkal.

Ez a fesztivál alkalmas volt a múltidézésre is. 2006. márciusában itt került megrendezésre a második képregényfesztivál. Érkezéskor Pilcz Rolanddal szinte egyszerre idéztük fel a számunkra kulcsfontosságú kiadványokat: ő a második Kalyber Joe megjelenését, aminek most jelent meg az újrája, én pedig az első Panel megjelenését. Persze, a nagyközönségben nem emiatt emlékezetes az a feszt, de abban biztos vagyok, hogy közös élményünk a vibráló, lelkes hangulat. Emellett megmaradt bennem a programok sokszínűsége, ahogy arról beszélgettünk, ki mire ül be – vagyis akkor valamilyen oknál fogva a műsornak volt tétje, idén ezt már nem tapasztaltam. Pedig akkor sem voltak különös vendégek, hatalmas újdonságok, sőt, bukkanók ott is voltak (elég felidézni a záró koncertet).

Hogy a beszámolómat egy pozitív gondolattal zárjam és ösztönözzem a szervezőket a további jó munkára, felidézek egy apró momentumot. A díjátadók általában ünnepélyes, mégis kiüresedett protokolláris események, a BAM-mal (Biciklizz a Munkába) közös akció keretében meghirdetett pályázat eredményhirdetése és nyereményátadása mégsem volt ilyen, sőt, számomra ez volt az egész napi műsor fénypontja. A decathlonos hölgy egyáltalán nem volt tolakodó, épp annyira volt jelen, mint amennyire egy támogatótól elvárható. Értette, miről szól ez a rendezvény, hiányzott belőle minden felszínes marketing szöveg és leereszkedő haverkodó maszlag. A biciklis partner egy nagyon is igaz párhuzamot vont a kerékpáros és képregényes szubkultúra között. A szélesebb, láthatóbb kultúrában való nagyobb jelenlétre való közös törekvés felidézése és kettejük jól eltalált, intelligens részvétele jelzi, hogy érdemes még több szövetségest keresni a civil és üzleti szférákban – ez is lehet egy irány…

Reméljük, jövőre összeszedi magát a brigád és a legnagyobb negatívum az lesz, hogy nem lehetett a parkban sörözni!

Szabó Zoltán Ádám

llaci fényképei kommentárokkal

Oldalak: 1 2