YKX – Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai

Azt nem tudom megmondani, hogy vajon a címszereplő wookiektól kapta-e a nevét, de azt igen, hogy mint minden Pilcz Roland karakter, ő is Indiana Jones és a Gilmore Girls szerelemgyereke. Hiszen, bár fejest ugrik a kalandokba, ezt nem gyakorlatias cinikussággal, semmint tágra nyílt szemű álmodozással teszi. Igen, persze Kalyberhez képest Kay Nick Fury és a már említett régészprofesszor ötvözetének tűnt, de itt még nincs Kalyber, nincs szemtapasz sem, így hát még kevésbé megviselt hősünkre hárul a feladat, hogy az író szócsöve és avatárja legyen a világ szépségeire való rácsodálkozást illetően.

Márpedig a világ szépségeire való rácsodálkozás mindig is előbbre volt Pilcz Roland képregényeiben, mint a kaland maga, ami inkább keretet, vagy még inkább, alibit adott a történetnek. Lehet említeni, hogy végül is az Indiana Jonest is az olyanok tették emlékezetessé, minthogy Harrison Ford inkább lelőtte a kardforgatót, de valójában a Kalyber-univerzumban – továbbiakban csak Kalyberzum – a különféle ereklyék még csak tizedannyira fontosak sem voltak, mint Spielbergéknél (aki persze, mivel Pilcz-alkotásról van szó, ott virít a Kay által olvasott újság címlapján).

Nem, a fontosak az álmodozó, csetlőbotló kisemberek voltak, akik se a való életben, se a kalandban nem találják igazán magukat. Már csupán elvből sem – nekik pont a keresésben rejlik az önkifejezés, abban, hogy először egy atomhoz, majd egy galaxishoz hasonlítják magukat, mielőtt megállnának a bárányfelhőknél. És ehhez nagyon is jól asszisztálnak a megrajzolt helyszínek, amik – olasz városka, tengeren pöfögő hajó, déli sark – mind egy kicsit ábrándosabbra vannak véve, mint egy átlag kalandtörténetben.

A sodró lendület ellenére nem is akarunk olyan gyorsan végigrohanni rajta, hiszen a – naná, hogy autós – üldözések és a fordulatok ellenére nem egy adrenalinlökethez van szerencsénk, hanem egy mélázó, későnyári késődélutánhoz. Pedig Pilcz Rolandot nem csak Indy ihlette, hanem egy regiment kalandjáték a kilencvenes évekből, az olyan európai képregények, mint a Largo Winch, a XIII, vagy a Corto Maltese, illetve a nyolcvanas évek kalandhősei. Van lendülete, persze, de mi mégis túrázni, nem sprintelni akarunk benne.

Ha a férfi karakterek kicsit ábrándosan teszetoszák, a nők visszafogott idealizáltsággal emancipáltak, határozottak és két lábbal a földön állnak. Persze, a férfiak közül kivételt képeznek a rejtélyes gazdag megbízók, akikből rögtön mindjárt kettő van, egyikük nyomokban Tim Burtont tartalmaz.

Egyetlen egy hátránya van a képregénynek, hogy első részként ez inkább féltörténet, akkor is, ha teljes szívvel íródott. Persze Pilcz Rolandnak jó mentsége van, hiszen munka mellett írja, rajzolja és persze színezi is. Nem kis meló, és érdekes látni, hogy mindegyik területen fejlődött az eltelt évek során – nem meglepő, hogy ez idő alatt ő színezte a Wonder Woman ’77 meets Bionic Woman képregényt, ez az igényesség a mostani alkotásán is tetten érhető.

Éppen ezért aki amiatt fanyalogna, hogy hát ő több Pilczet akar, annak jó hír, hogy az alkotó tervez egy közösségi finanszírozást. Én szívesen beszállok, amint elindul. Elvégre, ha nem is havi, de azért éves szinten jó lenne új Pilcz Roland képregényt olvasni.

Facebook Hozzászólások