Powers v1 – Szuperhős noir

Kurt Busiek 1994-ben a Marvelsszel megmutatta az olvasóknak, hogy milyen a szuperhősök világa az utca egyszerű emberének a szemein keresztül – Brian Michael Bendis pedig még egy lépéssel továbbmegy a Powersben. Az ő főszereplői nem tehetetlen szemlélői, hanem a maguk módján résztvevői a hatalmasok csatáinak. Ed Brubaker későbbi Gotham Centraljához hasonlóan, Bendis néhány nyomozó történetét meséli el, akik szuperhősökkel kapcsolatos bűnesetekben, itt konkrétan gyilkosságokban nyomoznak. Ez pedig egy újabb egyéni perspektíva a témában, amit az író nem is mulaszt el kihasználni ebben a 37 részes, méltán körülrajongott és díjakba fojtott sorozatban – ami azóta egyébként második szériájánál tart, immár a Marvelnél. Azonban fontos megjegyezni, hogy Busiek úttörő írásával ellentétben a Powers nem a Marvel világában játszódik, hanem a maga kis, mindentől független univerzumában (másképp elképzelhetetlen lenne, mert Bendisnek itt minden létező szempontból igen komoly alkotói szabadságra volt szüksége).

Christian Walker új társával, Deena Pilgrimmel veszi nyakába a várost, hogy megoldja a szuperhősökhöz kapcsolódó gyilkosságokat, egy olyan világban, ahol a köpenyes-maszkos önkéntes igazságosztók létezése éppoly elfogadott tény, mint a Marvelnél. Első esetük az ország egyik legnagyobb és legnépszerűbb szuperhősének, Retro Girlnek a halála, amit sok hasonló követ még – mindeközben a két nyomozó közti viszony sem mindig ideális, és hamarosan az is kiderül, hogy régen Walker is szuperhős volt, amíg el nem vesztette erejét. De hogy ez hová vezet, és mennyire mélyíti el az első pillantásra szürkének tetsző karaktert, az nyilvánvaló módon csak az utolsó sztoriban derül ki.

Bendis nagyjából úgy deheroizálja Superman „rokonait”, mint Alan Moore tette az utolérhetetlen Watchmenben. A szuperhősök korántsem olyan feddhetetlen, makulátlan és nemes szívű bajnokok, mint a mainstream képregényekben, az író inkább rocksztárokhoz hasonlatosan ábrázolja őket: a nép odáig van értük, ők pedig nem restek ebből hasznot húzni. Rajongóikkal kefélnek, mint a nyulak, a hozzájuk kapcsolódó tv-show-kból és marchandise-termékekből degeszre keresik magukat, ha a személyes bosszú úgy kívánja, gondolkodás nélkül áthágják a törvényt, ha pedig esetleg hibáznak, mindent megtesznek, hogy ne derüljön rá fény.

És ez még mindig csak a felszín – Bendis ugyanis valójában azt a kérdést feszegeti, hogy milyen hatással lenne a társadalomra, ha ilyen szuperlények osztanának igazságot az utcákon. Így aztán kapunk médiahisztériát, szexbotrányt, szupercsapatok mögötti összeesküvéseket, hősöket súlyos következményekkel utánzó fiatalokat, illetve, ízelítőt abból, hogy mi történne, ha egy isteni hatalommal bíró ember, aki szó szerint bármire képes, több évtizednyi hősködés után megőrülne, és hatalmas pusztításba kezdene a világon, annak reménye nélkül, hogy bárki érdemben szembeszállhat vele. Ezekben a témákban pedig – ha nem is mindig elsőre és egyértelműen észrevehetően – rengeteg társadalomkritika bújik meg a médiával, a hatalommal, és nem utolsósorban az emberi természettel kapcsolatban. És mindezt természetesen Bendis sajátos írói stílusában élvezhetjük, a karakterek közt oda-vissza pattogó, frappáns, pörgő és káromkodásokkal igen gazdagon fűszerezett dialógusokkal.

Külön meg kell említeni az utolsó sztorit (Forever), ami pezsgő eredetiségével, az addigi történetek nagyjábóli összefogásával, a főszereplő karakterének teljes újraértelmezésével, illetve az egész sorozat keretbe foglalásával, és epikus szintre emelésével hengerli le az olvasót. Kétségkívül ez az évezredeket, sőt, az egész evolúciót felölelő, a halhatatlanság dilemmáját nagyívűen és szomorúan vizsgáló hét rész a Powers csúcspontja, mind sztori, mind érzelmek szempontjából, egy olyan fináléval, ami már önmagában a XXI. század legnagyszerűbb képregényei közé helyezi Bendis alkotását.

A markáns rajzokat Michael Avon Oeming szolgáltatta, és rajzfilmszerűen elnagyolt vonásai elsőre furcsának tűnhetnek egy ilyen felnőtt-képregény esetében – ráadásul stílusa csak a sorozat második felére érik be igazán, akkorra válnak képei lendületesebbekké, árnyékai pedig hangsúlyosabbakká. De ha az olvasó ehhez hozzászokik, hamar rájön, hogy ez az erős stilizálás, ha a szemet nem is feltétlenül gyönyörködteti, kiválóan szolgálja a noir-jellegű sorozat hangulatát. (Külön örömöt jelentenek a jellegzetesen ponyvás borítók.) Vagyis: akárhogy nézzük is, a Powers kihagyhatatlan.

Megjelenés: 2000/2004
Történet: Brian Michael Bendis
Rajz: Michael Avon Oeming

Olórin, 2008. április 14.