Marvel filmek: A Megtorló: Háborús övezet

Punisher War Zone

A második Megtorló film sokkal jobb élmény elődjénél, habár mivel annál egy kéthetes sérv is jobb, ezért azt mégsem nevezném magas mércének. Ugyanakkor az alkotók szemmel láthatóan jól érezték magukat a forgatás során, nem fogták vissza a Megtorló-történetekre jellemző erőszakot a nagyobb nézőközönség érdekéért, az eredmény pedig egy legjobb értelemben vett B-kategóriás film lett.

A történet egy fél-reboot, mint amilyen A hihetetlen Hulk is volt. Azaz egy teljesen más karaktert kapunk ugyanazon a néven eladva, ám a film nem tököl sokat azzal, hogy bemutassa a szóban forgó főszereplőt, bízik benne, hogy az előző rész elég volt rá, hogy a köztudatban megmaradjon valami a koncepcióról. Márpedig Ray Stevenson és Thomas Jane között akkora különbség van játék, kinézet és megírt szerep terén, mint Edward Norton és Eric Bana között volt.

Történetünk elején Frank Castle már teljes odaadással üldözi a bűnt, ami nála azt jelenti, hogy az emberi testet különféleképpen próbára tevő módszerekkel irtja a bűnözőket, kortól, nemtől, bőrszíntől, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Így kerül összetűzésbe az alvilág egyik prominens figurájával, Billy Russotival, akit nemes egyszerűséggel bedob egy üvegaprítóba, és aki ezt – hogy a néhai Roger Ebert szavait idézzem – egy amúgy helytelen, de adott esetben teljesen helyénvaló szó üvöltözésével honorálja.

Soap

Igen ám, de Frank a nagy bűnözőaprítás közepette egy beépült FBI ügynökkel is végez, ami persze aztán jókora személyválságot okoz a számára. Elvégre egykor ő is hasonló szervezetnél szolgált (tengerészgyalogság, és lehet kötözködni, de az ártatlanok védelme gépfegyverekkel szerintem elég közös pontot ad), ráadásul szerencsétlen ipse élete is ugyanúgy egy véletlen találkozáson múlt, mint Frank családjáé. Így Megtorlónkban tudatosul, hogy szép lassan ő is ugyanolyan rohadékká vált, mint akiknek az eltörlésére az életét tette.

Ezekkel pedig nem kevesen értenek egyet, többek között az elhunyt özvegye (Julie Benz), aki immár egyedül kénytelen gondoskodni kislányáról, illetve a Colin Salmon által alakított Paul Budiansky ügynök, aki a lelőtt férfi társa volt. Budiansky egyébként tökéletes példája annak az üldöző figurának, aki teljesen hihető és érthető motivációkkal rendelkezik. Balszerencséjére pont a Megtorló-fanatikus Soap nyomozó (Dash Mihok) mellé osztják be, aki inkább emlékeztet egy elanyátlanodott képregényrajongóra, mint hivatásos rendőrre. Ez utóbbiba mindenki azt lát bele, amit akar.

Megtorló Fűrész

Természetesen Russoti nem hal meg, csak átalakul, mégpedig szuperbűnözővé. Míg Travolta karaktere leszedáltan mozgott a díszletek között, addig Dominic West szemmel láthatóan újra gyereknek érzi magát. Figurája leginkább Burton Jokerének és Schumacher Kétarcának a szintézisére emlékezetet. Akárcsak Joker, ő ugyanúgy nagyra tör, ugyanúgy beleesik a hősnek köszönhetően valahova, ahova nem kellene, és ugyanúgy egy olyan orvoshoz fordul, aki javítani nem tud a helyzeten – viszont új kinézete inkább Dentére emlékeztet, ráadásul ugyanúgy pörög öccsével, ahogy Jones tette Carrey-vel. Emellett kinézetben kicsit az Operaház Fantomjára is emlékeztet, pedig nem nézném ki belőle, hogy rajong a klasszikus zenéért.

Mint az lenni szokott az ilyen filmekben, az elhunyt férjjel együtt Russoti pénzének is nyoma veszik, így az első dolga, hogy az özvegy nyomába eredjen. Nem, inkább második, mert előbb kiszabadítja öccsét az Arkham Intézetre hajazó bolondok házából. Nem, inkább a harmadik, mert előtte elkereszteli magát Jigsawnak (Kirakós, de a magyar kereszteltségben Fűrész). Nem, inkább negyedik, mert előtte megöli a doktort. Nem, inkább… mindegy, ez a program azért még így is elől van a teendők listáján, így Castle-nek igen csak össze kell szednie magát, nehogy az összeszabdalt gengszter a halott ügynök után küldje annak családját.

Ez egyébként tipikusan az a film, ahol az emberek nemhogy vérezni mernek, hanem egyenesen felrobbannak a lövések, ütések, rúgások, szecskázások és húsdarálások következtében. Mindig is tűnődtem, hova kerül az a rengeteg vér a sok korhatár nélküli akciófilmből. Hát ide. Nem mintha ez bárkit is zavarna, Megtorló egyik áldozatát is inkább az bosszantja, hogy megzavarták a cigiszünetét.

MCDPUWA EC022

A filmet egyébként Lexi Alexander rendezte, aki kaszkadőrnőként kezdte pályafutását, és aki a 2005-ös Huligánokat is jegyzi. Sokkal jobb munkát végzett, mint a Jumanjit és a Die Hard – Az élet mindig drága filmet forgatókönyvíróként jegyző Jonathan Hensleigh, aki a Thomas Jane-féle korábbi Megtorló filmet rendezte. Ráadásul felbukkan Wayne Knight, ezúttal a szokásosnál keményebb – ám nem hihetetlenül keményebb – szerepben.

Mint mondtam, a A Megtorló: Háborús övezet B-kategóriás film, de igazából csak kevés hiányzik, hogy A-kategóriás legyen. Mert három éve a Dredd megmutatta, hogy kell tökös-véres akciófilmet csinálni marcona igazságosztóval és mindenre elszánt gengszterrel, és ez a Megtorló is lehetne ilyen – viszont közelebb áll ez utóbbihoz, mint elődjéhez. De így is egy szórakoztató alkotás, ami a maga módján egy nyolcvanas évekbeli B-film és egy kilencvenes évekbeli Batman-film keveréke.

Amit igazából már lehet Megtorlónak tekinteni.

Stan-Lee-Rating-Base-3

Facebook Hozzászólások