Korra legendája: Szellemek

Azt hiszem, az nem nagy spoiler, hogy az előző évadban Korrának sikerült legyőznie Amont. Viszont ez az utolsó évad, ahol Korra tettei az előzőben nem voltak hatással az egész világra – hiszen akkor még Köztársaság város problémáival volt elfoglalva –, így már most szólok, hogy a következő két cikket csak azok olvassák, akiket nem zavarnak a spoilerek, hiszen egyébként beszélni sem tudunk róluk.

Korra a történtek után hazamegy családjához, a déli víz törzséhez, hogy egy kicsit kipihenje az Amonnal vívott harc fáradalmait. Nagyon sokat azonban nem ülhet a babérjain, ugyanis a szellemek a déli sarkon valamiért igen csak dühösek, és közülük nem egy ártana is a helybélieknek, ha nem lenne ott nagybácsikája, Unalaq az északi víz törzséből, hogy elűzze őket.

Kár, hogy Unalaq emellett egy számító, manipulatív, önző rohadék, aki csak azért férkőzik be Korra bizalmába, hogy felhasználhassa a céljaira. Teszi ezt a nagyobb jóra hivatkozva, de elég nagy szakértelemmel Korra kötelességtudatára és önérzetére apellálva ahhoz, hogy az mégse folytassa a tanulmányait tovább Tenzinnel, aki így a családjával teszi tiszteletét a nagyobb légidomár templomoknál.

Igaz, Korrára talán nagyobb szükség is van a déli sarkon, miután az északi törzs egy nagyobb flottával jelenik meg, hogy egységesítsék a vízidomárok két nemzetét. Természetesen ez cseppet sincs a déliek ínyére, hiszen hangzatos szavak ide vagy oda, voltaképpen egy invázióról van szó, ahol a hódítók egyenlőbbnek képzelik magukat az egyenlőeknél. Azt pedig csak kevesen sejtik, hogy Unalaq valójában jóval nagyravágyóbb terveket dédelget, és nem csak az északi víz törzsének akar több területet adni, de a szellemeket is visszahívná.

A gonosz aspektusa: fundamentalizmus. Unalaq egy hihetetlenül könyörtelen, hatalomvágyó, rideg férfi, aki számára a szellemek érdekei jóval fontosabbak az anyagi világ lakóinál – kivéve, ha a saját érdekeiről van szó. Az északi törzs vezetője szentül hiszi, hogy a materialista déliek – hogy a többi népről ne is beszéljünk – rég letértek a helyes útról, és az ő kötelessége újra jó mederbe terelni a világ menetét. Ehhez pedig akár a legsötétebb szellemmel is lepaktálna.

Ebben segítségére van fia és lánya, Desna és Eska, akik legtöbbször vagy taszítóak lekezelő, hűvös távolságtartásukkal, vagy már hátborzongatóan szociopaták. Unalaq egyébként sok tekintetben olyan, mintha Ozai tűzurat ültették volna át vízre. Ahol Ozai egy pusztító erő volt, aki sokszor megfélemlítéssel érte el a célját, ott Unalaq a lassan beszivárgó víz, ami egy idő után megfullasztja az embert. Mindketten úgy akarják elérni a céljukat, hogy egy misztikus erőforrással szinte istenekké akarnak válni.

Nem véletlen, hogy a materializmust elítélő fundamentalista egyik legmegátalkodottabb ellenfele egy tudós üzletember lesz. Varrick sok tekintetben olyan, mintha fogták volna Howard Hughest, inuittá tették volna, majd emellé megtennék a vicces figurának –, aki ennek ellenére a maga módján ugyancsak veszélyes. Egyike fegyvere az általa feltalált mozgókép, amit rögtön propagandacélokra használ fel, ugyanúgy, ahogy Unalaq a vallást. Egyetlen egy bizalmasa igencsak agyondolgoztatott asszisztense, Zhu Li.

A világ nem áll meg: pontosabban jóval több rejlik a több évezredes múlt alatt, mint azt korábban sejtettük. Kiderül, hogy az Avatár-ciklus akkor kezdődött meg, amikor az első avatár, Wan lelke összefonódott Raavaéval, a fény szellemével, aki addig örök csatában állt Vaatuval, a sötétség szellemével. Addig az emberek oroszlánteknőcök hátán éltek, akik ideiglenesen hatalmat adtak egy-egy elem idomítása felett, hogy képesek legyenek életben maradni a szellemek által uralt vadonban, de ez után már a halandóké lett a világ, a szellemek pedig elzárva élnek saját világukban. Ez az, amivel Unalaq cseppet sincs kibékülve, hiszen hiába az Avatár a híd a két világ között, valójában nem lenne szükség hídra, ha a két világ nem lenne elválasztva egymástól.

Érdekes egyébként ez a visszatekintés, ami, amennyire visszautal a korábbi sorozatra, annyiban ellent is mond itt-ott. Például korábban az a hiedelem járta, hogy a légidomárok a légi bölényektől, a földidomárok a borzvakondoktól tanulták a saját elemük idomítását. Persze, ez simán lehet mindenkinek a saját legendája, amire megfelelőket azért földi mitológiákból is lehet találni, meg aztán nyilván, ha nem is ezektől az állatoktól sajátították el a légidomítást, azért lehet tőlük tanulni.

Ugyanakkor egy sereg visszautalást kapunk az oroszlánteknőcökön kívül az előző sorozatban megismert kozmológiára, így újra találkozhatunk Wan Shi Tong könyvtárával, meg néhány régi ismerőssel, akik időközben megtértek a szellemek közé.

A világ persze változik is, hiszen Varrick mozgói igen nagy népszerűségnek örvendenek, amihez sikerült megnyernie magának Bolint főhősnek. A mozgók a kor ponyvafilmjeinek hangulatát idézik meg, ami nem áll távol a Flash Gordonétól és a Buck Rogersétől. Annak ellenére, hogy a mozgóban főellenségnek megtett Unalaq igencsak eltúlzott, valahogy a terve nem eszelősebb az igaziénál.

Karakterkapcsolatok: Egyrészt jobban megismerhetjük Tenzin családját, köztük vízidomár nővérét, Kyát és semmilyen idomárképességgel nem bíró fivérét, Bumit. A kötelességet mindenek elé helyező Tenzin igencsak nehezen viseli el a történeteit kiszínező fivérét, a testvérei viszont azzal szállnának vitába öcsikéjükkel, hogy mennyire is volt jó apa Aang. Emellett kicsit több szerep jut Tenzin és Pema gyermekeinek, Jinorának, Ikkinek és Meelónak – akik kiegészültek egy negyedik tesóval, Rohannal, aki – mit tesznek a szellemek -, az egyenlőségiek támadása idején látta meg a napvilágot.

Bolin igencsak érdekes időknek néz elébe, hiszen egyrészt egy igencsak veszélyes kapcsolatba kezd Eskával, amiből túl ügyefogyott kihátrálni, másrészt pedig lecsap rá Varrick, hogy a mozgói hősévé tegye őt. Bolin fivére, az azóta rendőrnek állt Mako, ezzel szemben igencsak bizalmatlan a feltaláló-üzletemberrel szemben, szentül hiszi, hogy hasznot akar húzni Asami cégbirodalmának a válságából. Kár, hogy ebben senki sem támogatja, sem az azóta felettesévé lett Lin Beifong, sem kollégái, akikről minél kevesebb szó esik, annál jobb.

És mi a helyzet Korrával? Neki szembe kell néznie azzal, hogy a szülei is csak emberek, de ennek ellenére még igen is, büszke lehet rájuk. Az évad egyik konfliktusa pont abból fakad, hogy Unalaq megpróbálja befeketíteni előtte édesapját, Tonraqot, ami részben azért lehet sikeres, mert hát Korra most szembesül azzal, hogy apja sem tökéletes, igaz, természetesen nem is olyan gyarló, mint aminek beállítják.

Ugyanakkor bár Unalaq hiába rohadék, ha pár dologban nagyon is neki lesz igaza (mégha ezek nem is igazolják a tetteit). Ennek ellenére hajlamos mindenkit eszközként felhasználni, így a gyermekeit is.

Végszó: a második évad mindközül a legszemélyesebb, ami, bár tesz egy kitérőt a világ bemutatására, de ennek ellenére ez szán a legtöbb időt a már meglévő és újonnan behozott karakterek és kapcsolataik bemutatására.

Facebook Hozzászólások