Korra legendája: Levegő

2005-ben indult az Avatár: Aang legendája, hogy aztán lássák, győzzön, majd 2008-ban véget is érjen. Csakhogy a jó történetek ismérve, hogy nem érnek véget, mert nemcsak a nézőkben, de az alkotókban is ott motoszkál, hogy: rendben, de mi történt utána? Ez történt az eredeti sorozatot kiagyaló Bryan Konietzkóval és Michael Dante DiMartinóval, akik 2012-ben útjára indították a folytatást, Avatár: Korra legendája címen.

Ha az Avatár: Aang legendája tanulsága az volt, hogy még egy alapvetően fekete-fehér konfliktus résztvevői sem fekete-fehérek, inkább szürkék, tarkák, hupililák, addig a folytatásnak az, hogy a világot meg lehet menteni, de attól az még nem áll meg. Rengeteg történetben pont a gonosz megjelenése hozza mozgásba a világot, ami előtte-utána, köszöni szépen, jól elvan. Nem így az Avatárok világában.

Hetven év telt el, mióta Aang és a barátai megállították Ozait, és egy csapásra véget vetettek a száz éves háborúnak. Ám szerepük itt nem ért véget: létrehozták Köztársaság várost, ahol a világ összes népe képviseli magát. Majd az évek múltak, hőseink megöregedtek, végül Aang el is hunyt, átadva a helyét egy új Avatárnak: Korrának, a déli víztörzsből származó leánynak.

Korra személyiségét tekintve nem is állhatna távolabb elődjétől: míg Aang sokszor menekült a felelősség elől és inkább a ravaszságával és empátiájával oldotta meg a problémákat, addig Korra minden áron bizonyítani akar, és többször meggondolatlanul fejest ugrik a konfliktusokba.

Ez igaz a sorozatra is, ami ott próbál új utakat követni az eredetijével szemben, ahol lehet. Így míg Aangék végig a világot járták, addig Korra sokáig időzik Köztársaság városban. Míg Aang legendája egy összefüggő történetet mesélt el három évadban, addig Korra legendájának minden évada egy újabb történet egy újabb gonosszal. Éppen ezért minden évadra külön cikket fogok szentelni az elkövetkezendő hetekben.

Az első évadban tehát hősünk elhagyja törzsét, hogy Köztársaság városban próbáljon szerencsét. Hiába intik türelemre mesterei, ő ég a vágytól, hogy mindenkinek megmutassa. Aztán hamar szembesül is azzal, hogy a városi élet teljesen különbözik attól, amiben ő felcseperedett. Azt egy percre sem tudja elfeledni, hogy elődje milyen magasra tette a mércét, lévén a helyi Szabadság-szobor magát Aangot ábrázolja. Különösen, hogy pont az előző Avatár fia, Tenzin segítségére van szüksége, miután ő az egyetlen légidomármester a világon.

Márpedig hamar méltónak kell lenni a szerepére, ugyanis a városban megjelenik egy titokzatos alak, Amon, aki céljául tűzte ki, hogy egyszer és mindenkorra eltörli az elemek idomítását. Szerencse, hogy Korra segítséget kap két testvér, a nagyon sztoikus és cinikus Mako és a szerfelett szentimentális és idealista Bolin személyében. A két testvér idomítóversenyeken próbálja bizonyítani rátermettségét, amibe hamarosan Korra is bekapcsolódik.

Rajtuk kívül Korrát segíti az egyébként roppant türelmetlen mesternek bizonyuló Tenzin és családja, illetve Lin Beifong, Toph lánya, egyben Köztársaság város nehéz természetű és keményfejű rendőrparancsnoka, aki egykor szerelmes volt Tenzinbe, valamint Asami Sato, egy gazdag iparmágnás lánya, aki véletlenül mopedjével elüti Makót.

A gonosz aspektusa: rengeteg mai szórakoztatófilm példát vehetne a Korra legendája gonosztevőiről, akik nemcsak árnyaltabbak az átlagfelhozatalnál, de a segítségükkel a készítők képesek árnyaltan mesélni a világ összetettségéről. Mind a négy évad gonosza egy-egy elvet vagy aspektust képvisel, amik lehet, hogy jó szándékból gyökereztek, de hamar valami szörnyű, borzalmas dologgá torzultak.

Amoné a kommunizmus. Az egyenlőségpártiak rejtélyes és karizmatikus vezetőjeként képes bárkit megfosztani az elemek idomításától. Először csak bűnözőket és elkényeztetett ficsúrokat vesz célba, de hamar a legnagyobb idomárt, az Avatárt szemeli ki prédának. Designját tekintve leginkább egy kabuki Dr. Doomra hajaz, akit elmondása szerint egy tűzidomár nyomorított meg. Retorikájában az idomárok az elnyomók, akiknek minden megadatott, az idomításra képtelen emberek pedig az elnyomottak, akiket félresöpörnek.

Amonnak pedig rengeteg követője akad, ugyanis sok idomár nem egyszer tényleg visszaélt erejével. Ezen idomárok egyike a korrupt Tarrlok is, aki az Avatárt felhasználva próbálja elérni a céljait, és aki eszközeit illetően Amont igazolja. Ennek ellenére ő sem válik bajuszpödrő karikatúrává, nagyon is hihető motivációkkal, kidolgozott háttérrel rendelkezik, ahogy Amon nagyobb szövetségesei is.

A világ nem áll meg: Köztársaság város Tokió, San Fransisco és New York ponyvásított-gőzpunkosított ötvözetére hajaz, ahol megtalálhatunk fémidomár rendőröket, korai autókat és motorokat, valamint ahol szinte minden idomár képviseli magát az élet minden terén. Jó pont, hogy míg ők voltak az előző sorozat főgonoszai – még ha azért elég árnyaltan mutatták be őket –, addig néhány bűnözőt leszámítva egyáltalán nem találkozunk negatív tűzidomár karakterekkel. Emellett kapunk olyan családokat, ahol több elem idomára is megtalálható. Mako és Bolin édesanyja a Tűz népéből származott, édesapjuk a Föld királyságéból. Ennek következtében Mako tüzet, Bolin pedig földet képes idomítani.

Jópofa az is, hogy milyen irányba fejlődött tovább a technológia, így megjelentek már a rádiók, elterjedtebb lett az elektromosság, iparmágnások találmányaiknak köszönhetően pedig az idomárok fölé emelkedhetnek. Emellett rengeteg suhanc egy arénában vezeti le fölösleges idomárenergiáját, ami kicsit a gladiátor-, kicsit pedig a labdajátékokra emlékeztet – sokszor azonban leginkább Pokémonok nélküli Pokémon. Az alapötlet egyébként nem lenne rossz, csak az első évad túlságosan nagy részét teszi ki, ahelyett, hogy többet engedne látni a világból. A következő évadokból szerencsére már elmarad – mondom, az alapötlet teljesen rendben van, de az első évad szinte felét ez teszi ki, mire az alkotók végre elég nagy teret adnak Amonnak.

Karakterkapcsolatok: bár a karakterek nagyon is árnyaltak és hibáikkal együtt szerethetőek, hőseink kapcsolathálózatára rátelepszik egy teljesen felesleges Bolin-Korra-Mako-Asami szerelmi négyszög, aminek vannak jópofa aspektusai, de itt-ott már elveszik a teret a tényleges fejlődéstől. Jó, a főszereplők egy kicsit idősebbek, mint Aangék voltak, így értem, tombolnak a hormonok, de akkor sem ártott volna húzni belőlük.

Tenzin teljesen hihető a saját maga iránt nagy elvárásokat tápláló és mesterként kicsit sokat gondoló légidomárként, aki eddig csak három gyerekét, Jinorát, Ikkit és Meelót tudta tanítani. Eltalált a sokszor egy tank szociális erényeit magáénak tudó Lin, Asami tudósapja, Hiroshi, valamint Tenzin türelmes és békés természetű felesége, Pema.

Érdekesség, hogy Tenzinnek J.K. Simmons adja a hangját, Makóénak David „Bud Bundy” Faustino, Tarrlokét pedig Bradley Dee Baker, aki Korra medvekutyájának és Bolin tűzmenyétjének, Pabunak is (és aki Appát szinkronizálta az eredeti sorozatban). Amont pedig Steven Blum – Logan a Wolverine and the X-menben – szinkronizálja, míg jobb kezét Lance Henriksen.

Végszó: az első évad a kisebb döccenői ellenére szépen bemutatja az új világot hőseivel együtt, egy egyszerre összetett és félelmetes gonosszal. Ezeket az erényeket pedig a második évad csak tovább viszi – amiről jövő héten fogok értekezni.