Érzékeny lélekkel egy érzéketlen világról – Rene Denfeld: Az elvarázsoltak

Egy szigorúan őrzött börtön halálsorában tengődik egy rab, akinek nem tudjuk a nevét, azt sem tudjuk, mit követett el, azt tudjuk csak, hogy szereti a könyveket, és számára a világ egy varázslatos, csodákkal teli hely, ahol aranyparipák vágtatnak a mélyben, kis kalapácsos emberek kopácsolnak a falban, és ördögfiókák fogyasztják el a kivégzett fegyencek hamvait. Ő lesz a kalauzunk ebben az emberi alvilágban, az ő szemén keresztül ismerjük meg ezt a kegyetlen, erőszakos helyet.

Ebbe a világba száll alá a hölgy a bukott pap kíséretében, hogy megmentsen egy veszélyes gyilkost, Yorkot a halálos ítélettől. A történet meseszerűségét növeli, hogy egyedül a szörnyeknek van nevük, azoknak, akik ártanak másoknak, illetve azoknak az embereknek, akik így vagy úgy, de egykor kötődtek hozzájuk odakint. Így hát az olyanoknak van nevük, mint York, aki igazából nem is akarja elkerülni a rá kirótt büntetést. Csak hát ezzel magára vonta sokak figyelmét, így hát megindultak az igazságszolgáltatás fogaskerekei, és kiküldték hozzá a hölgyet, akinek a feladata, hogy segítsen másokat kiszabadítani a halálsorról.

Rene DenfeldDenfeld regénye tele van emberséggel, bár nem idealista, no, nem is cinikus, hanem őszinte. Jól körbejárja azt, mit is jelent ebben a helyzetben az igazság, mert York tényleg egy szörnyeteg volt, akinek ugyan csak pár szóval utalnak a tetteire, de az bőven elég, hogy meggyőződjünk róla, veszélyes ember. Ezzel a hölgy is tisztában van, és nem is szeretné szabadlábra helyezni semmi szín alatt – ő azt akarja tudni, hogy vált valaki gyilkossá.

Nem moralizál, nem fecseg feleslegesen, inkább meghallgat, szemlél, rávilágít dolgokra. Hogy például igen, a gyilkosok veszélyesek, de ők is azt a gonoszságot adják tovább, többszörösen meghatványozódva, amit másoktól kaptak. Hogy akadnak olyanok, akik büntetlenül kikezdhetnek gyengeelméjű nőkkel és kisfiúkkal, míg mások apró vétségek következtében jutnak rács mögé, hogy aztán a börtönben megtörjék őket. Persze semmi nem egyszerű, semmi sem fekete-fehér, a börtönigazgató például talpig becsületes ember, aki hisz a halálbüntetésben, és mégis humánummal viseltet narrátorunk iránt. Ezzel szemben ott van Conroy, akinek neve van, és hát ennek megfelelően egy szörnyeteg, csak éppen a rács másik oldalán – egy korrupt börtönőr, aki a saját előrejutásért tesz tönkre életeket.

Mint mondtam, semmi sem fekete-fehér, és így igazából vétkezni is könnyebb. Nincsenek egyszerű válaszok, Denfeld nem is ígéri, hogy lesznek. Amit ígér, az egy betekintés az emberi gyarlóságba, értő, megértő szemmel, és nem utálkozó fölényeskedéssel. Persze, ő már csak érti a dolgát, hiszen a foglalkozása éppen az, mint a hölgyé, noha ő maga nem feltétlen a hölgy. Így akkor sem mond le az emberről, ha nem menti fel őt a tettei alól.

A regény maga mindösszesen 211 oldal, mivel Denfeld csak a leglényegesebbet meséli el, ám ez bőven elég. Ebben pedig segítségére van fordítója is – Kleinheincz Csilla fordítása gördülékeny, meseszép és költői, és egyszer sem válik mesterkéltté vagy magyartalanná. Mindenképpen megéri hát beruházni rá. Túlzás nélkül ez a legjobb könyv, ami a Fumaxtól megjelent.

FACEBOOK HOZZÁSZÓLÁSOK: