Valaha a mágiát hat forrás táplálta: a Nap, a Hold, a Csillagok, a Föld, az Ég és az Óceán. Majd egyszer egy ember felfedezte, hogy a mágikus teremtmények életerejéből ugyanúgy varázserőt lehet nyerni. Ez annyira elborzasztotta a tündéket és a sárkányokat, hogy az összes embert száműzték a kontinens nyugati végébe, majd egy lávafolyammal kettészelték az egész földrészt. Ezt követte a háborúskodás kora, amelynek legutóbbi csatája során végeztek a mágikus lények vezérével, a Mennydörgés nevű sárkánnyal, és elpusztították egyetlen tojását is.
Mindkét tettet Harrow király hajtotta végre udvari mágusa, Viren segítségével. Így aztán egyikőjüket sem lepi meg különösebben, amikor a kastélytól nem messze egy csapat holdtünde orgyilkost vélnek látni. Ehhez a csapathoz tartozik az ifjú Rayla, aki nagyon akar bizonyítani, ám egy kicsit mintha túlságosan empatikus lenne a szakmájához. A feladatuk pedig valóban az, hogy szemet szemért alapon végezzenek a királlyal és egyetlen fiával, az ifjú állatbarát Ezran herceggel. Ezran egy kedves, de különc fiú, aki elsősorban féltestvéréhez, a kicsit esetlen Callumhoz és Csali nevű fényvarangyához kötődik. Igen ám, csakhogy hamar kiderül, a sárkánytojás sértetlenül hever Viren egyik kamrájában – ezzel pedig kezdetét veszi az ifjak küldetése és maga a történet.
Történet, aminek hihetetlen szíve van, még ha nem is éri el a két Avatár-sorozat összetettségét. Erre már csak hosszából fakadóan sincs esélye: míg az Aang legendája első évadja húsz epizódot számlált, a Korra legendája tizenkettőt, addig a The Dragon Prince összesen kilencet. Emellett míg az Aang legendája minden egyes epizódban a világ egy új szegletét mutatta meg, a Korra legendája pedig azt, miként változott azóta meg ez a világ, addig a The Dragon Prince-nek nincsenek ilyen ambíciói. A világa eddig valójában nem összetettebb, mint egy D&D kalandé. A legfőbb helyszín Harrow király kastélya, azt leszámítva a fiatalok csak a téli szállásukon és egy városkában fordulnak meg, egyébként a civilizációtól messze bolyonganak a vadonban. Pontosan úgy, ahogy egykor mi tettük szerepjátékpartijaink során.
De még a rajzfilm stílusa, a kicsit darabos mozgás is ezt hivatott visszaadni. Míg az Avatár-sorozatok az animék világából merítettek, addig a The Dragon Prince a számítógépes játékokat idézi megvalósításában. Még a karakterek ruházata, páncélja, a varázstárgyak designja is ezt a stílust tükrözik, a varázslatok kántálásáról és effektjeiről nem is beszélve. Még a főbb szakmákban is a D&D toposzok köszönnek vissza: van itt harcos, mágus és orgyilkos. Ahogy lenni szokott, az utóbbinál sokszor feltétel az, hogy tisztaszívű kamaszlányok legyünk.
Ugyan az alkotók érezhetően a szerep- és számítógépes játékok kicsit ködös világát akarták visszaadni, a The Dragon Prince tényleges világa sokszor lóg a levegőben. Tudjuk, hogy az embereknek öt királysága van, de az egész évad alatt csak az egyiknek, Katolisnak a neve hangzik el, és abból is csak a fent leírtakat látjuk. Nincsenek virágzó városok, kereskedelmi útvonalak, iskolák, könyvtárak, templomok, amiket az első testvérsorozat például erőlködés nélkül úgy skiccelt fel, hogy mégis élőnek hatott.
Egyetlen egy jelenet sem játszódik Xaidán, a mágikus lények birodalmában, még visszaemlékezésekben sem. A tündék megannyi alfaja – amelyeket többnyire csak említenek – is ismerős lehet a Forgotten Realmsből, amelyet szintén holdtündék, naptündék, csillagtündék és tengeri tündék népesítenek be. Ugyan az ábrázolásuk kicsit fantasztikusabb a megszokott hegyesfülnél, de sok tekintetben a tieflingeket és a draeneieket idézi.
Igazából a konfliktus maga is egyszerűbb, mint az alkotóktól megszokhattuk. Míg az Aang legendájában világnézetek csaptak össze – az agresszor Tűz Népe valóban élén járt a nemi egyenjogúságnak – és az egyéni motiváció is árnyaltabb volt – Zukót tényleg a becsület hajtotta –, addig itt többnyire bosszúról és hatalomvágyról beszélhetünk. Az emberek és mágikus lények konfliktusában mindkét oldal retorikai alapja az, hogy a másik kezdte vagy követett el több atrocitást.
De ha a világ nem is olyan összetett, mint azt megszokhattuk, a karakterek változatlanul szerethetőek. Könnyű lenne például Virent leírni v2.0-ás hatalomvágyó udvari mágusnak, ám őszinte hűséggel szolgálja királyát, aki valóban hajlamos csökönyös marhaként viselkedni – jó, ő is becsületből, de Zukóval szemben ő nem fejlődik. Viren ráadásul egy ideig valóban a birodalom érdekeit tartja szem előtt, így ő a sorozat egyik legérdekesebb karaktere. Ahogy két, maga módján lökött gyereke, a fellegekben járó Claudia vagy a rosszvicceket puffogtató Soren is eltalált lett – egyikük mágus, a másikuk harcos, de ki tudja, talán valamelyikük majd multikasztingol.
Ugyanígy szerethető a fiúk nagynénje, Amaya parancsnok, aki némasága ellenére félelmetes és tiszteletparancsoló vezér, valamint az őt tolmácsoló örökoptimista Gren. Ha már itt tartunk, a humor is teljesen a helyén van, még a viszonylag harsányabbak is. Ugyanakkor akadnak karakterek, akik elsikkadnak, így például a holdtünde csapatot vezető Runaan sosem lesz több egydimenziós figuránál.
Vannak még kisebb apróságok, így a sokáig szinte hibátlan történetbe pont az utolsó résznél kerül bele jó pár döccenő és könnyű megoldás, amit könnyen ki lehetett volna gyomlálni. Ennek ellenére a The Dragon Prince egy kellemes, jópofa rajzfilm, amiben megvan a lehetőség, hogy felnőjön az Avatár-sorozatokhoz. Csak a darabos animáció mellett/helyett gyúrjanak rá kicsit a világra és konfliktusokra.