Hasonmás – Filmkritikák

sg.hu

Az Emlékmás, a Szárnyas fejvadász és Én, a robot után ismét egy “ki az ember, ki a gép?” scifi érkezett, melyből az is kiderül, hogy Bruce Willis egy robot.

Az eredetileg egy futurisztikus noir képregény alapján készült Hasonmás olyan utópisztikus (vagy disztópisztikus?) világot vázol fel, ahol egy, eredetileg a mozgássérültek életét megkönnyítő találmánynak köszönhetően a világ 98%-a hasonmásokon keresztül éli az életet. A Hasonmások mondhatni emberszabású gépek, robotok, melyek miközben gazdájuk otthon fekszik neurószékében, annak utasításai szerint élik életüket, dolgoznak, szórakoznak. Naná, hogy csupa szép és tökéletes emberrel van tele a világ. Persze a forradalmi találmány nem nyerte el mindenki tetszését és a robotgyűlölők, az embernek megmaradók, afféle gettókat alakítottak maguknak a nagyvárosokon belül, ahova nem engednek be gépeket. Ennek az emberi ellenállásnak a vezetője a Próféta.

A Hasonmás történetét egy gyilkosság indítja be, ami már önmagában is skandallum lehetne, hiszen a robotok jelenlétének köszönhetően 99%-kal csökken világszerte a bűnözés (mindenki otthon, az utcákon csak hasonmások járnak), de az különösen kiveri a biztosítékot, hogy egy ember a jelek szerint úgy végzett egy hasonmással, hogy vele egy időben irányítója agyát is kisütötte. Hőseink, egy nyomozópáros (Bruce Willis és Radha Mitchell), illetve az ő hasonmásaik, ugyebár itt kapcsolódnak be a történetbe. A történetbe, melyet már az első percektől prekoncepciókkal kényszerül nézni az ember, hiszen a kezdésnél olyan számítógépes animációval találkozunk, melynek minősége hollywoodi filmtől elfogadhatatlan, s később is G.I. Joe-san rajzfilmszerű a mozgása a nagyokat szökellő robotoknak.

Az értékelésnél nehéz helyzetben van az ember, hiszen nem unatkoztunk a filmen, pörgős, feszes volt (köszönhetően az eseményeknek, a nézőben felvetülő kérdéseknek és a történetnek, nem pedig a sántító rendezésnek…), viszont ez annak volt köszönhető, hogy a Hasonmás túlságosan rövid és a szó szerint egy gombnyomással hirtelen véget vetettek a történetnek, hogy a néző utána csak nézzen maga elé, hogy “Csak ennyi?”. Így, röviden, valahogy iszonyatosan leegyszerűsített sztorinak tűnt a Hasonmás, s hiába vártuk a folytatást, csak nem érkezett.

A sztori és maga a felvázolt világ érdekes volt, bár valljuk meg, kicsit kiszámítható. Viszont az összecsapottság érzete miatt és mivel a karakterekkel nem különösebben foglalkoztak a készítők, a nézőnek hiányérzete van, hiszen maga a koncepció sokkal több lehetőséget rejtett magában, sokkal összetettebb élményt ígért eredetileg. A készítők tessék-lássék belekapnak a világba, elkezdenek felvázolni egy képet a társadalomról, de utána nyissz, mindent hagynak a fenébe és csak azt tudjuk meg, hogy mi a kor drogja, szinte semmi mást.

Fura, hogy teljesen természetesnek kell elfogadnunk, hogy mindenki hasonmásokat használ és meg sem fordul az emberek fejében, hogy kiléphetnének lakásukból. Fura, hogy Bruce Willis karakterén (és az ő perszonális tragédiáján) kívül szinte semmit sem foglalkoznak a többi szereplővel, a többi hasonmást irányító emberrel. És persze az is fura, hogy miután izgalmasan felvázolják az egyetlen, hasonmások között élő és dolgozó ember (a Reszkessetek, betörők! Buzz-za übergeek szerepben) segítségével a “robik” kordában tartásának egyik lehetséges, de titkos útját, szinte semmilyen mértékben nem viszik tovább a szálat, mindössze egy röpke pillanatra kerül elő dolog.

A Hasonmás tehát afféle azonnal oldódó szórakozáskapszulaként működik, akár egy filmes gyorskaja. A ripszropsz összedobott film olykor esetlen, de szerencsére végig mozgalmas, bár meglehetősen zavaró, hogy a színészek szinte végig úgy kényszerülnek játszani, hogy kifejezéstelen arccal néznek maguk elé, s hiába tudjuk, hogy mindezt azért teszik, mert robotok, ettől még olykor nagyon zavaró, teljesen kizökkenti a műélvezetben elmerülő nézőt.

Egy biztos: mérhetetlen potenciál lakozott a történetben és a Hasonmás bőőődületes ziccert hagyott ki. Talán egyszer lesz belőle egy tévésorozat, hiszen maga a világ a hasonmásokkal, az emberek gettóival és a sok adódó filozófiai kérdéssel rettenetesen izgalmas alapanyag.

Oldalak: 1 2 3 4 5