kilencedik.hu / Cikkek / Papírmozi #6

Papírmozi #6

2012. július 2. | |  
Megoszts

Az egyik legegyedibb hazai képregényes, Kovács Péter ezúttal egy néhány oldalas képregényt adott az antológiába. A Túlélők című posztapokaliptikus történetben nem a megfestett világ az érdekes, hanem az, hogy milyen rövid idő alatt volt képes az alkotó egy komplex hátteret építeni a végén csavarral operáló sztorija mögé. Már az első panelektől kezdve érezni a fojtó atmoszférát, alig három oldal múlva pedig egy konkrét családi tragédiának lehetünk szemtanúi. A rajzokkal együtt az egyik legjobb képregény az új Papírmoziban.

Ugyancsak tetszettek Matheika Gábor Pen Club csíkjai. Hogy megosszam egy újabb víziómat, ennyi remek magyar strip láttán szerintem már csak idő kérdése, amikor a hazai napi-, illetve szaklapok magyar alkotók képregénycsíkjaival lesznek tele. A Pen Club zabolátlan tollacskáiban azt szeretem a legjobban, hogy nem erőltetettek. A leggyakrabban ugyanis ez a hibája a képregénycsíkok főszereplőinek: mivel őket látjuk a legtöbbet, velük történik mindig valami, fontos, hogy könnyen befogadhatóak legyenek. Így volt ez Németh András Rocksztár leszek, Mama! csíkjaival, és így van ez Matheika Gábor egysorosaival is. A rajzok szintén jók, sőt meglepően kidolgozottak: el tudnám képzelni valamilyen ifjúsági lap (vagy Szivárvány-szerű iskolákban terjesztett újság) hátlapján.

Szigetvári Csaba Őrjárat című képregénye valamivel nagyobb lélegzetvételű: egy Afganisztánban szolgáló katonai alakulatról, illetve egy balszerencsés estéjükről szól. A mesélés tempója arról árulkodik, hogy az alkotónak nem kis érzéke van a képregényes meséléshez, azonban ha nem elég erős az alaptörténet, akkor a legprofibb rajzoló sem lesz képes maradandót kihozni az alapanyagból. Itt egyébként a konklúzióra gondolok, ami a remek felvezetéshez képest váratlanul egyszerű. Az Őrjárat viszont rajzilag tökéletes, itt-ott nekem John Romita Jr. jutott az eszembe: ha legközelebb egy betonbiztos történetet kezd megrajzolni, Szigetvári Csaba lesz a kedvenc Papírmozisom.

Erre a címre azonban ezúttal ketten voltak esélyesek, és csak egy hajszálon múlt, hogy egyik nyert a másik helyett. Vass Róbert mindkét sorozatát imádom: hol egy Ágoston-történettel rukkol elő, hol pedig (mint itt például) a Különös, idegen nyelven bájos földönkívülijének nyakába varr újabb konfliktusokat. János, a Földre, azon belül is Magyarországra szakadt UFO a hatodik részben a korábbiaknál jóval csendesebb, már-már hétköznapi (?) kalandba keveredik egy Svájcból hazatért csinos lánnyal karöltve. Lenyűgöző, ahogy Vass Róbert egy ilyen kis semmiséget is képes képregénnyé gyúrni, ráadásul úgy, hogy a végeredmény nem csak olvasható, de egyenesen élvezhető is lesz. Bár kicsit hiányoltam Karcsit a képből, az utolsó panelek egyikén megejtett leheletfinom csavar kárpótolt ezért. Vass Róbert ezúttal is biztos kezekkel töltötte meg az oldalakat, első pillantásra is látni, hogy egy már majdnem profi alkotóval van dolgunk. (Ezt minden cikkben elmondtam, ha jól emlékszem.) Minden egyes képkocka kidolgozott, és a lendület egy pillanatra sem bicsaklik meg.

Hogy mi lehet Vassrobi képregényénél is zseniálisabb? Melyik az az alkotó, illetve képregény, ami a lenyűgöző Különös, idegen nyelven 6. részét is maga mögé utasította? Bizony Süli Andrea Virtus című munkája, ami (már látom előre) biztos kapni fog majd hideget meleget, pedig érdemei miatt csakis utóbbi érdemelné. Hideget valószínűleg az alapötletért, mondván maga a képregényalkotás folyamata sosem lehet olyan érdekes, mi több, ezerszer elkoptatott klisé, amiből képtelenség újat, főleg élvezhető újat mondani. Pedig Süli Andreának sikerült. Az alkotót látjuk, amint azon gondolkodik, hogy mit is kellene rajzolni, illetve hogy miért is nem tud nekiállni. Ez aztán folyamatosan torkollik újabb és újabb problémákba (mit is rajzoljak, miről szóljon, személyes kötődésű legyen-e, stb.), ez pedig a képekben rendre valamilyen rajzolói bravúr kíséretében jelenik meg. Kedvencem például az a képkocka, amikor Andrea gubbaszt az asztal felett tanácstalanul, a háta mögött pedig a kidolgozásra váró történetek, karakterek százai jelennek meg. Vagy amikor végre megmozdul a ceruza a papíron, és egy fuvallattal érzékeltetve elkezdődik valami. A Virtus tehát nem csak gyönyörűen néz ki (Süli Andrea rajzai még soha nem voltak ennyire letisztultak és a szó legszorosabb értelmében szépek), hanem egyben egy sallangoktól mentes (!) önvallomás, ami amennyire tökéletlen itt-ott, annyira szerethető, legsikerültebb képkockái pedig örökre az agyunkba égnek.

De szerencsére a képregények mellett jutott hely még egy nagyon jó Daytripper elemzésnek Kránicz Bence, illetve egy szakdolgozat-részletnek a klasszikus magyar képregényekről Zsigó Bianka tollából. Ez utóbbi kicsit idegenül hat a kiadványban, véleményem szerint a teljes szakdolgozat lehetne érdekes, sajnos az így kiragadott részletek nem sok újat mondanak a témában, stílusában pedig kevésbé illik egy ilyen jellegű közegbe.

Bayer Antal ezúttal három cikket is szállított, melyek közül kettő saját blogján korábban már megjelent poszt átdolgozása, kiegészítése. Így igen alaposan felkészít bennünket az egyik első független képregény, a Star*Reach történelméből, valamint Rolf Kauka és Asterix viszonyából. A Corto Maltese buborékhámozás már csak hab a tortán: a Papírmozi 6 ismét hozza a kötelezőt, és ezúttal főleg a magyar szekció miatt ajánlott a beszerzése!

Farkas Dávid

szerk.: időközben Bayer Antal elkezdte az antológiában szereplő képregények online közlését is. A fent boncolgatott történetek egy része már elérhető a Papírmozi blogon, míg Árva-Szabó Péter és Horváth Henrik Vas világ a rend című képregénye itt, a Képregény.net-en színesben olvasható.

Oldalak: 1 2

Kategóriák: