Nem a mesterséges intelligencia, hanem a nyitottság védelmében

„Minden egyes alkalommal, hogy beteszek egy dobgépet egy lemezemre, lefolytatjuk ugyanezt a vitát. „Ó, ebből a lemezből kiveszett a lélek.” A számítógépnek nem feladata, hogy lelket öntsön a zenébe, az mind az ember maga. Hallottam már rengeteg lelketlen gitárzenét. Lelket kell öntenünk a mesterséges intelligencia alkotta dolgokba. És mint minden monumentális emberi alkotás esetében, ezt is meg tudjuk tenni.”
Björk

Én magam sem tudom, hogy egyet értek-e az izlandi alkotó, előadóval, de nem vagyok abban a helyzetben, hogy kizárhassam igazát.

Ez történt:
Egy nappal azt követően, hogy kihirdettük az Alfabéta 2025 nevezését, benne a pályázó művek feltételeit, érthető módon, számunkra mégis váratlanul, szenvedélyes vita alakult ki a mesterséges intelligencia kérdése köré. A vita nem a szabályzat módosítása miatt történt, ugyanis e tekintetben változás nem állt be, hanem amiatt, hogy a kérdés-felelet fejezetet az alábbi szöveggel egészítettük ki:

Nevezhetem részint mesterséges intelligenciával készített képregényemet?
Ezt a kérdést a szövetség egyelőre óvatosan kezeli, így ez nem jelent kizáró szempontot. Ugyanakkor a nevezési űrlapban rákérdezünk arra, hogy mely fázisokban vettél igénybe MI-t és milyen mértékben. A kérdésekre adott hamis válasz kizárást von maga után.

Ezzel párhuzamosan a pályakezdőknek szóló Frissen a nyomdába kiírása alatt is hasonló okból hasonló vita alakult ki. Rengeteg érdekes gondolat hangzott el, ráadásul sok korábbi díjazottunk is megszólalt, ellenkező álláspontokat képviselve.
Először is tisztázni szeretném, hogy az Alfabéta-díj részéről a döntést nem a Magyar Képregény Szövetség hozta meg, hanem a díj lebonyolításával megbízott öttagú előzsűri (megj.: az „előzsűri”, „zsűri”, „nevezés”, „jelölés” fogalmakat ismertetjük a kiírásban. Érdemes átnézni, mert a későbbiekben többször említem ezeket, éles különbséget téve közöttük.), de a kör tovább szűkíthető saját magamra, ugyanis a problémát és megoldást én vetettem fel, a többiek pedig nem tiltakoztak, ezért haladtam tovább a kihirdetés egyéb teendőivel. (Az érdekesség kedvéért hozzáteszem, hogy első zsigeri reakcióm a tiltás volt, aztán átgondoltam és jutottam a fentire.) Azóta viszont Kertész Sándor zsűritagunk kifejezte, hogy nem ért egyet ezzel az álláspontommal.
Vagyis, ha valakinek felelnie kell azért, hogy 2025-ben az Alfabéta-díjra lehet nevezni MI által részint/egészében(?!) készült munkát, az a személy én vagyok. Éppen ezért az indokaimat a többiekkel nem egyeztetve, nem az MKSZ oldalán közlöm, hanem ahol egyébként szoktam képregényes írásaimat – ezen az oldalon. (Megjegyzem, hogy oldalunk szerzői is kifejezték ellenérzéseiket.)

1. A díj hagyománya
Az Alfabéta-díj koncepciója a kezdetek óta az, hogy a bevizsgált munkák körét a lehető legtágabbra veszi. Az első években mi magunk írtuk össze az összes magyar képregényt kategóriákra bontva, majd idővel bevontuk a nagyközönséget, még később pedig eljutottunk a mai rendszerhez, miszerint nevezni kell a munkákat. A szavazás módja is ezt az elvet tükrözi: a művek szaporodásával vezettük be a kétlépcsős zsűrizést, ami lehetővé teszi, hogy első lépésben egy nagy számú halmazt vizsgáljunk. Inkább dolgozunk többet a művek válogatásával, mint hogy megkockáztassunk egy jó munka figyelmen kívül hagyását. A fenti nem tiltás is ezt a célt szolgálja: „MI képregény? Szeretném először látni!”

2. A nevezett képregényeknek nincs hírértéke
Nem szokásunk megjeleníteni a nevezett képregényeket. Ezt korábban megtettük akkor, amikor beláttuk, hogy tévedhetünk az éves összesítéseinkkel, véletlenül kihagyhatunk valamit. Ezért a képregényes közösséget meghívtuk arra, hogy magunk mellett nevezhessenek ők is képregényeket. A nevezett képregényeket végül nyilvánosságra hoztuk azzal a céllal, hogy az utolsó pillanatban az érintettek még fejhez kaphassanak és nevezhessék munkájukat. Amióta teljes mértékben a szerzőkre és kiadókra bízzuk a nevezést, azóta ennek az első körnek semmilyen hírértéke nincsen. Nem érdem ebbe a körbe bekerülni (azon túlmenően persze, hogy elkészíteni egy képregényt önmagában érdem), csupán az előzsűri feladatát jelöli ki. Éppen emiatt az, hogy MI-segítette képregény nevezhető vagy sem, annak sincs különösebb jelentősége. Annak lenne jelentősége, ha ilyen képregény bekerülne az előzsűri által jelölt 5 képregény közé, vagy urambocsá, nyerne is.

3. A zsűri önállósága
A 15-tagú zsűri tagjai autonóm személyek. Nem adunk nekik sorvezetőt arra, hogy milyen szempontok szerint, milyen értékek mentén vizsgálják a munkákat. Az ő munkásságuk a garancia arra, hogy ezt képesek maguk felmérni. Könnyen belátható, mennyire visszás lenne az a helyzet, amiben a szervezésért – így a nevezési szabályzatért is – felelős öttagú előzsűri esztétikai, művészeti kérdésekben hozna szabályokat, ezzel a zsűrik mozgásterét is szűkítve.

4a. Hazai környezet: a nem létező képregényipar
Tisztában vagyunk azzal, hogy a mesterséges intelligencia komoly fenyegetést jelent a szellemi munkát végzők számára. A képregény akármennyi rokon vonást is tartalmazzon az olyan területekkel, mint az animáció, film, karikatúra, könyv és gyermekkönyv illusztrációk, irodalom, reklámgrafika és a sok többi, abban mégis nagyon jelentős mértékben eltér, hogy az megélhetést nem tud biztosítani a szerzőknek. Ki kell jelentenünk: Magyarországon nincsen képregényipar, ahogyan létezik Amerikában, Japánban, Dél-Koreában, Franciaországban, Belgiumban és még számos helyen. Itthon nincs olyan szerző, aki ebből él, aki mégis, az a. külföldre dolgozik, vagy b. éhezőművész. A magyarországi mesterséges intelligenciával készült képregények nem veszélyeztetik senkinek a megélhetését, munkáját. Tisztában vagyok azzal, hogy az egyébként is ipari termelésre beállt amerikai mainstream képregények területén az AI komoly veszélyt jelent, és erre reagálnia kell az ipar szereplőinek, de ez nem a mi harcunk. És sajnos a fent felsorolt területeken, ahol képregényrajzolók és írók sora jeleskedik sincs illetékességünk.
(A tisztesség kedvéért tegyük hozzá, hogy az utóbbi években itthon megjelent támogatások ugyan biztosítanak alkotóinknak forrásokat, de ezek célirányos támogatások, nem jellemző, hogy erre karriert lehetne építeni.)

4b. Hazai környezet: a képregények szülőszobái
Itthon a képregények vérrel verejtékkel születnek. Az, hogy az alkotó sok esetben maga finanszírozza a nyomdaköltséget, még a kisebbik anyagi áldozat, hiszen alkotók több száz órájukat fektetik egy képregény megalkotásába. Ha figyelembe vesszük az idejük és a tehetségüknek, tudásuknak megfelelő munkabérük szorzatát, a nullszaldó is reménytelen céllá válik. Az, hogy ennek ellenére születnek színvonalas képregények itthon, azért végtelenül hálásak vagyunk. Ha egy alkotó itt-ott hatékonyabbá tudja tenni folyamatát, azt mi megértéssel kezeljük – sokkal nagyobb megértéssel, mint egy küldöldi nagyköltségvetésű képregény esetében. A mesterséges intelligencia elméletben meg tud könnyebbíteni bizonyos alkotói folyamatokat, a művész feladata a kontroll megtartása. Végső soron a művész saját autonóm döntése, hogy hol köt kompromisszumokat, hol remél jobb megoldást egy ilyen eszköz alkalmazásával. De egyelőre ez még elméleti eshetőség.

5. Hol húzódik a határ?
Idő hiányában nem fogok visszanyúlni az ipari forradalomig, annak válaszául megszülető művészeti mozgalmakig, hanem csak egy szűk félévszázados képregénytörténeti szeletet idéznék föl. Aki már elmúlt 30 éves, legalább egyszer tanúja lehetett annak, ahogyan megjelentek kedvenc képregényeiben az emberi tevékenységet, ha nem is teljességgel kiváltó, de annak kézműves jellegét megszüntető iparági változások (a fejlődés szót szándékosan kerülöm). A buborékokba a nyolcvanas években jelentek meg először a számítógéppel szerkesztett szövegek, picivel később már a kihúzott alakokat és tárgyakat is digitálisan színezték, majd megjelentek az alakos textúrák és effektek garmadája. Emlékszem, amikor itthon a ’90-es évek közepén megjelent az Image zászlóshajója, a Spawn és öcsémmel rácsodálkoztunk a tökéletes tónusokra. Bennem akkor megfogalmazódott, hogy ha ezt ember készítené, akkor csodálom tehetségét, türelmét, de „tudva” (mit tudtam én?), hogy a gépnek megadtak két végpontot, két végértéket és az onnantól elvégezte a többit, a dolog már nem is volt többé érdekes. A számítógépes betűbeírás itthon hatalmas előrelépést jelentett, mert igazán soha nem alakult ki ennek kultúrája, de tanulmányozva egy frankofón képregényt láthatjuk, hogy miből is maradtunk ki. Sok esetben a digitális színezés is előrelépést jelentett, más esetben viszont egyhangúságot eredményezett.
Aki úgy gondolja, hogy a digitális „ceruza” és „tus” fázisok megőrizték kézműves jellegüket, az gondolja át újra! Míg régebben a referencia az referencia volt, mára sok esetben a „beidézés” pontosabb kifejezés lenne. A képregények „háttereit” lelkesen figyelő olvasók, mint én magam is, már minimum 10 éve észrevehették, hogy az épületek jellemzően? / sok esetben? már beemelt fotók, nélkülözve az alkotó minden absztrakcióját és lényegre törését, a szöveges feliratok majdnem kizárólag szövegdobozok, amire ráküldtek egy perspektivikus torzítást (rosszabb esetben csak elforgatva). Ilyeneket látva felszisszenek, sóhajtok, de azt is tudom, hogy ezek csak saját fixációim, másokat nem zavarnak. Nézzünk meg egy 70-es, 80-as évekbeli Marvel képregény nyitóoldalát a New York-i reklámfeliratok tengerével! Anélkül, hogy értékítéletekbe bocsátkoznék, annyit mindenképpen elmondhatunk, hogy az ember könnyebben tetten érhető mögöttük.
Távolabbról szemlélve a MI megjelenése egy kő ebben az építményben, nem lóg ki onnan. Talán jelentősebb, mint a többi, nevezhetjük akár zárkőnek is.

6. Hazai előképek
Észre sem vettük, de itthon már több olyan képregény is megjelent, melyek kapcsán föltehetőek ugyanazok a kérdések a szerzőiség határáról, lopásról, sablonosságról, egyedi munkáról, mint most a MI kapcsán fölmerülnek. Persze, ezek elszigetelt példák, de jelzik, hogy ezek nem újkeletű kérdések.
Zórád Ernő 1970 körül akkor forradalmian új, de a kor művészeti (po-mo), művészetelméleti (pl. Erdély Miklós) tendenciáiba tökéletesen illeszkedő technikát dolgozott ki kollázs-képregényeivel, amire Olaszországban is lett fogadókészség. A beemelt fényképek, metszetek szerzője nem ő volt, de föltüntette őket? Nem gondolom, de ha mégis, az kizárt, hogy társszerzőként kezelte volna őket bárki is. Senki se vonta kétségbe: idézetükkel új minőség jött létre.
2006 körül két képregényt is megjelentettünk Kendrától a Panelben. Azt talán elárulhatom, hogy egészségi helyzete miatt nem tudott „rendesen” kézzel rajzolni, hanem a munkáit Poserrel rakta össze és add-onokat rakosgatott rájuk, amíg elérte a kívánt eredményt. Az eredmény észlelhetően merev volt. Ha úgy tetszett hiányolhatta bárki az „igazi rajzolást”. Emlékszem, hogy ő maga mennyit szabadkozott emiatt. Pedig nem kellett volna: ő így tudott alkotni, ennyi! Ha nem készülnek el, akkor egy női hanggal kevesebb lett volna egy olyan időszakban, amikor női hangok nem is igazán voltak idehaza. És én büszke voltam arra, hogy közölhettem őket.
Ugyanezekben az években jelentek meg itthon a sztripgenerátorok. A fent jelzett vitában Fritz Zoli föl is idézte, ahogyan lefagytak a Fekete Macska blog sikerén. Én ennek egy nyomtatásban is vállalható példáját akartam föleleveníteni, a Rocksztár leszek, Mama!-t. Az ugyan nem stock anyagból dolgozott, hanem a kor egyik legtehetségesebb karakterrajzolója készített sablonfájlokat, amire minden stripjét ráhúzta. Annak idején készítettem szerzőjével interjút, aki maga mentegetőzik az eljárás miatt. Akárhogyan is, ha ez az eljárás nem lett volna, akkor nem született volna ennek a szubkultúrának máig legjobb képregénysorozata.

Már észlelhették, hogy magam is hajlamos vagyok nosztalgiával visszagondolni a régi korok kézműves munkáira, az egyéni hangvételre. Mégis, a fenti három példa igazolja, hogy ezek a határok nem annyira egyértelműek és merev szabályok felállításával jó dolgoktól fosztanánk meg magunkat.

7. Lássunk tisztán!
A „nem tiltó” döntésünk jelent a gyakorlatban különbséget? Születtek itthon MI-vel készült képregények? Ezek egyébként megfelelnének az Alfabéta kiírásának (terjedelem, nyomtatás stb.)? Milyen fázisokat segítenek meg, váltanak ki vele?
Személy szerint fogalmam sincs. Ezért követeljük meg a jelentkezőktől, hogy nyilatkozzanak az MI használatáról. Ha kizárjuk őket már most, akkor ez ügyben nem is fogunk tisztábban látni és még fontosabb: nem kezdődik meg erről egy párbeszéd.

Maximálisan megértem az alkotók keserűségét. Sajnálom, hogy csalatkozniuk kellett bennünk, amiért nem tudtunk egy jelképes erővel bíró statementtel előállni, de remélem, hogy a fentiek alapján megértik szempontjaimat. A vitákat félretéve kérek minden képregényalkotót, hogy nevezze be munkáját az Alfabétára, ahogyan az eddigi években is, hiszen pontosan az történt, hogy nem történt semmi. Akárhogyan is: jövőre biztosan újra elővesszük a kérdést.

A párbeszédet komolyan gondoljuk. Amennyiben érkezik ilyen kérés, megjelentetünk itt válaszcikket.

Szabó Zoltán Ádám
Az Alfabéta-díj zsűrielnöke
MKSZ ügyvivő

A képeket Pilcz Roland promptolta a Chat GPT-n. Oldalunk egyébként nem használ AI illusztrációkat. És Roli sem.