Love*Com #12
Az átlagon felüli magasságú lány, Risa és az átlagosnál jóval alacsonyabb fiú, Ootani duójának történetét legutóbb ott hagytuk félbe, hogy a várva várt felvételi vizsga minden viszontagság és nehezítő körülmény dacára lezajlott. Az ősszel megjelent friss kötetben már vége a vizsgadrukknak, a legfontosabb kérdés pedig az, hogy vajon sikerrel szerepelt-e Ootani a megmérettetésen?
Amelyik kérdés rövid úton másodlagossá is válik, a kötet hangsúlya ugyanis nem rajta, de nem is Risán van. Ne üljünk fel a könyv hátulján (vagy elején, a japán eredetivel megegyező kiadásról lévén szó) lévő szövegnek sem, az ugyanis a Risa jövőjét illető dilemmák tárgyalását vetíti előre, a 12. könyv jóformán csak az eddig háttérben mozgó szereplők, Suzuki és Tanaka kapcsolatáról szól, és arról, hogy a sikertelen vizsgák milyen hatással lehetnek a kamaszkori szerelmekre. Suzuki ugyanis annak rendje és módja szerint elbukta a felvételit, Tanaka, a barátnője pedig megpróbál lelket önteni belé.
Nakahara Aya már néhány kötettel korábban megpróbálkozott bemutatni egy hasonló párkapcsolatot abból a célból, hogy felvázolhasson egy másik lehetséges kimenetelt, de sajnos ahogy akkor, úgy most sem tűnik indokoltnak hosszú fejezetekig mellőzni az igazi főszereplőket. Suzuki és Tanaka cívódása vicces, a mangaka most velük kapcsolatban puffogtatta el a legjellemzőbb poénokat, történetük összességében azonban meg sem közelíti Risa és Ootani románcát. A kitekintés remélhetőleg csak átmeneti volt, és a következőkben tényleg szó lesz Risa terveiről, melyekből egyébként csak nagyon felületes ízelítőt kaptunk, az is inkább a divatorientált csajmangákból vett klisének tűnik: amikor egy fotózáson galiba történik, Risának kellene beállnia modellnek, ami – ahogy erre maga is rájön – annyira nem is áll messze az elképzeléseitől.
A fiatal, könnyed, önfeledt hangulatot átmenetileg a kibontakozó, egyelőre csak nyomokban megjelenő, a háttérben már készülődő felnőttlét mindenki feje felett lebegő árnya váltja, ami annyira már nem áll jól a mangakának. Igyekszik kellő távolságot tartani a komolyabb témáktól, de ahogy karakterei felett a történetben is peregnek az évek, akarva akaratlanul is becsúsznak olyan konfliktusok, amik már azt vetítik előre, hogy ha a párkapcsolatnak nem is, de a boldog iskolás létnek hamarosan vége szakad. Ken Akamatsu legendás Love Hina című sorozata juthat az eszünkbe, ami az elejétől a végéig zseniális volt, mégis észrevehető a különbség a korai és a későbbi, a felnőtt időszakban játszódó fejezetek között.
A jelek szerint félelmünk alaptalan, Risa és Ootani története a következő könyvben folytatódik, és remélhetőleg a lendület – még ha lanyhul is valamelyest – a közeli fináléig kitart. A 12. kötet az aktuális epizódok mellett tartalmaz egy Csillagként is szeretlek című extra fejezetet is.
Ruróni Kensin #16
A rétestésztaként nyúló aktuális történetfolyam első igazán nagy konfliktusát átvészelték hőseink, de a nagy ellenség, Sisio puccsának megakadályozása nem jelentette a boldog befejezést. A nagy harcra ugyanis idáig nem került sor, az ősellenségekként viselkedő felek eddig keresték a megfelelő helyet és időt, hogy erejüket összemérhessék. A 16. kötet egyértelműen erre a Kensin és Sisio közti összecsapásra van kihegyezve, de a körülbelül 180 oldal több mint két harmada ezúttal is felvezetés: a mosolygós gyilkos, Szódzsiró múltjában vájkálva legalább van időnk elmélkedni azon, hogy mitől is válhatott a lányok nagy kedvencévé a sorozat?
A Ruróni Kensin esetében talán az a leghumorosabb paradoxon, hogy a mangaka bármennyire is megpróbálja a shounen szériák irányába elvinni a történetet, és látszólag minden olyan klisét felhasznál, amik a fiúknak szóló szériákat jellemzik, a női rajongók annál többen és többen vannak. Persze érthető, hogy egy kissé feminim, törékenynek látszó, de valójában szikla szilárd jellemű főhőst – főleg ha megfelelő húrokat penget, például a békeszeretetével – sokan kedvelnek, de Vacuki Nobuhiro a 16. kötetben eljutott odáig, hogy kis túlzással vegytiszta shounen képregényt készít annak minden előnyével és hátrányával. A csajok pedig levakarhatatlanok. A kötetben szerepel egy korabeli olvasói szavazás eredményhirdetése is, ami ezt mindennél jobban alátámasztja:a népszerűségi listán női karakter szinte egyáltalán nem szerepel, érthető módon Kensin kapta a legtöbb szavazatot, utána a sármosnak mondott hősök, Szanoszuke, majd Szaitó következik, az első női hős, Kaoru csak hetedik a sorban.
Képtelenségnek hangzik, de így van ez annak dacára is, hogy Vacuki Nobuhiro saját bevallása szerint imádja az X-ment és a Spawn-t, a fősodorbeli amerikai szuperhősös képregényeket (már ez önmagában predesztinálna egy tisztán fiúknak szóló kemény, akcióorientált képregénysorozatot), a 16. kötetben pedig rengeteg harci technikát mutat be a zsánerben szokásos, vizuálisan is letaglózó módon (hiten micurugi rjú, stb.).
Nem férhet kétség ahhoz, hogy a mostani a Ruróni Kensin eddigi legizgalmasabb és legvéresebb történetfolyama, aminek a vége felé haladva egyre zavaróbbak a felesleges, időt húzó kikacsintások. Szerencsére ez a kötet elhozta a várva várt összecsapást Kensin és Sisio között, de mondanunk sem kell: még nincs itt a vége.
Vampire Knight #14
Hiába ült el látványosan az Alkonyat széria lecsengésével a vámpírláz, Hino Matsuri hazai rajongóit ez cseppet sem izgatja: a Vampire Knight megállíthatatlanul robog tovább.
A 14. kötet az előző visszaemlékezős, csapongó közjátéka után újra felgyorsítja az eseményeket, ami egy ilyen homályos, kevés fogódzót kínáló sorozatnál – főleg ha nem vagyunk éppen elvakult rajongói – elengedhetetlen. A főszereplő lány, Yuuki, akinek lényegében a felnövés-történetét kapjuk a kezdetektől fogva (egy rakás, a nő szerepét a mai világban bemutató párhuzammal nyakon öntve), az önállóság talajára lépett, és megpróbál békét teremteni az egyre feszültebb, egymással újra acsarkodó felek között. A vámpírok és vámpírvadászok egy balul elsült estély után haragudtak meg ismét egymásra, és a törékeny Yuuki ebben a minden szempontból forró helyzetből igyekszik kihozni a lehető legtöbbet. Pártfogója, Kaname, valamint titkos szerelme (ebben biztos vagyok) Zero természetesen ellenfelek, így a kettejük között őrlődő, de lényegében Kanaméval élő lány többszörösen is hátrányos helyzetűnek vallhatja magát. Természetesen az ármány, az intrika sem hiányozhat: Shirabuki Sara, egy tisztavérű úrhölgy önálló hadsereget épít, saját akcióihoz szövetségeseket keres, és bár céljai egyelőre ismeretlenek, a következő nagy konfliktus az ő karaktere köré fog épülni.
Szerencsére érezhetően megfoghatóbb sorozat kerekedett Hino Matsuri kezei alatt: bár még mindig nehéz megkülönböztetni egyes karaktereket egymástól, most már legalább dereng a távolban, hogy merre is tart a történet.
Farkas Dávid