MangánOxid 2014-2015 Tél

Nana #17

Yazawa Ai josei, azaz felnőtt nőknek szánt sorozában tovább mélyül a néhány kötet óta kibontakozó fő konfliktus. A két névrokon, Komacu Nana és Ószaki Nana tokiói viszontagságait elmesélő képregényben ezúttal utóbbi kálváriája a soros: anyja gyerekkorában elhagyta, nagymamája nevelte fel, ő hányattatott gyerekkora, rossz sora miatt menekült még anno, az első részben a fővárosba. Időközben kemény munkával az ország egyik vezető zenekarával, a Blast (a Black Stones rövidítése) tagjaival karöltve a csúcsra küzdötte magát, de a legnagyobb magasság után törvényszerűen következik a bukás.

Ebben nagy szerep hárul a hírnév velejárójaként felbukkanó bulvármédiára, annak is egyik központi lapja, a Search vetetette bele magát a leginkább Nana múltjának kutatásába. Újságíróik a 17. kötetre már elegendő információt gyűjtöttek össze az igazi anyáról, feltételezett indítékairól, elfelejtett lánytestvérről, és ezt folyamatosan, zsarolásokkal és fenyegetőzésekkel kísérve tárják a nyilvánosság elé. Eközben a Blast végigturnézza az országot, megjelent a lemezük, ráadásul eljött a Karácsony is: a sorozat már jó ideje haladt egy efféle csúcspont irányába, amit az író- és rajzolónő folyamatosan húzott, a feszültség most már kézzel fogható, de úgy tűnik, még mindig van hova fokozni ezt az egyébként is rendkívül érdekes történetszálat, még mindig nem robbant igazán nagyot.

Ha jól megnézzük a hazai kínálatot, felnőtt nőknek szóló kiadványokat – ha a tavaly megjelent Anne Frank-képregényt nem számoljuk, annak valószínűleg azért számos női olvasója akad -, főleg amelyik rendszeresen megjelenik, a Nana-n kívül nem igazán találunk. Mondani szokás, hogy a mangák tehetnek igazán arról, hogy a női nem is nyitott a képregények felé, a hazai piacot tekintve ezen nem is igazán lepődhetünk meg. Az pedig már csak Yazawa Ai zseniális tehetségének köszönhető, hogy némi kompromisszumkészséggel bárki számára élvezhető sorozat kerekedett a kezei alatt. Nem véletlenül a NANA a japán olvasók között készített felmérések alapján még mindig a legnépszerűbb josei sorozat, pedig, a mangaka betegsége miatt egyelőre a 21. kötetnél, 2009 óta áll a sorozat.
Ennek fényében meglepő olvasni a decemberben megjelent 17. kötet fülszövegét, amiből kiderül, hogy (a kötet eredeti megjelenésekor, 2007-ben) életében először járt orvosnál, a teljes kontroll eredményét azonban akkor még nem ismerte. Némi reményt adhat azonban az olvasóknak, rajongóknak, hogy a hírek szerint egy japán magazin hamarosan kiemelten foglalkozik majd a Nana-val, ami hosszú idő után az első hasonló megjelenés lesz a témában.

Ruróni Kensin #15

Vacuki Nobuhiro nagysikerű sorozata – ahogy a múltkori összefoglalóból is kiderült – immáron túljutott a felén, a huszonnyolc könyvből álló széria nemrég magyarul megjelent 15. kötete pedig továbbmeséli Kensin kalandos országmentő expedícióját.

A történet szerint hősünk, a fordított élű karddal, erőszakmentesen igazságot osztó vándor eddigi legnagyobb ellenfele, az egész Japánt romba dönteni igyekvő Sisio Makoto ellen indul, míg Sisio embereivel, a tíz katana nevű, válogatott harcosokból álló brigáddal barátainak gyűlik meg a baja. Az új kötet sokkal előrébb nem lendíti a történetet (és ebben nagyjából megegyezik az előző könyv szerkezetével), a soron következő küzdelmek tanúi lehetünk csupán, melyeknek célja egyértelműen a különböző karakterek erőviszonyainak feltérképezése, a kis Jahiko előrelépését is beleszámítva a karakterek pillanatnyi tudásának látleletét adja.

A Ruróni Kensin történelmileg távolról sem hiteles története egészen érdekes módon gyökeredzik a valós, megtörtént eseményekben. Vacuki Nobuhiro szándéka nyilván egy szórakoztató, kellő mélységgel rendelkező, de mégis inkább látványos és érdekes sorozat elkészítése volt, és ahogy a mostani kötetből is látni, egy-egy geg miatt „gátlástalanul” keveri a valóságot a fikcióval. Az egyik jelenetben például modern rádiós adó-vevő berendezést törnek ripityára (az 1800-as években járunk), míg a tíz katana egyik tagjának fegyvere is valós alapokon nyugszik, de a látványosság miatt nem átallott megváltoztatni az eszköz külsejét.

Azt eddig is tudtuk, hogy Vacuki Nobuhiro rajong az amerikai képregényekért, ezt a fejezetek közti kis jegyzetekben rendszeresen megosztja az olvasókkal, de immáron az is biztos, hogy nem kizárólag a mangaka szabadidejét, de magát a Ruróni Kensin sorozatot is áthatja az amerikai comics szellemisége: amellett, hogy ízig-vérig japán sztoriról, a shounen szériákra kacsintgató cselekményről beszélünk, a tengerentúli hatás (főleg Marvel, illetve Spawn) a karakterterveknél, a szereplők, főleg a gonoszok jellemeinek megtervezésénél megkérdőjelezhetetlen.

A 15. kötet sok újat nem hoz a történetbe, nem található benne nagyobb csavar sem. A figyelmet ugyanakkor továbbra is fenntartja, remélhetőleg mielőbb érkezik a folytatás, abban pedig újra felpörögnek az események.

Farkas Dávid

Oldalak: 1 2