Love*Com #9

A Tavaszi Mondoconra megjelent számtalan új manga közül Nakahara Aya fiataloknak szóló szériája továbbra is hozza az eddig megszokott minőséget, a Love*com életből merítő, a tinédzserek problémáit kellő optimizmussal bemutató fordulataival optimális olvasmány a hasonló korú lányoknak és fiúknak, könnyed, hangulatos mesélése okán viszont a felnőtt olvasók számára sem tűnik didaktikusnak. Ha már a fiatalkori szerelem a téma, szerencsére lehet ezt émelyítő sziruposság nélkül is művelni.

A kapcsolat nem egyszerű dolog. Sőt kifejezetten komplikált tud lenni, és ez fokozottan igaz a tinédzser szerelmek esetében: főhőseink Ootani és Risa sem mások, kénytelenek megbirkózni az első hetek nehézségeivel. Az átlagosnál magasabb lány és a Japánban jellemző méretekhez képest is alacsony Ootani két kötettel ezelőtt jöttek össze, a nyolcadik könyvben a felhőtlen boldogságukat még nem árnyékolták be a másik furcsa szokásai, a frissen megjelent kötetben viszont már úgy tűnik ezek fognak gátat szabni további együttlétüknek. Ootani beszólogat Risának, aki így a korábban megálmodott romantikus randevúk, a fehér lovon érkező mesebeli lovag helyett kénytelen beérni egy töpszli, végtelenül ironikus és flegma sráccal. Kettejük kapcsolata viszont pontosan erre az ambivalenciára épül. Nakahara Aya olyan karakterjegyekkel ruházta fel főszereplőit, amelyek meglehet, hogy nem egyediek sem a japán képregények, sem pedig a filmek, vagy a romantikus regények világában, sőt klisének számítanak, de éppen emiatt működnek, azt a bizonyos pluszt pedig az egyedi reakciók és humor jelentik.

Nyugati képregényekhez szokott olvasóknak kissé furcsa lehet a fiatalok kapcsolatának az a fajta tálalása, ami Nakahara Aya képregényét népszerűvé tette. A lassú tempójú sztori a kétszáz oldal alatt csupán annyival gördíti előre a fiatalok történetét, amennyire mindenképpen muszáj, de ez a lassú sodrású, látszólagos eseménytelenség korántsem egyedi a lányoknak szóló mangák között. A szereplők reakcióira fókuszáló panelek hada, illetve az olykor előforduló érdekes oldalkompozíciók a zsáner sajátjai, a mangaka érdeme, hogy ezeket képes mindenki számára érthetővé és élvezhetővé tenni. A tizenéves lányok (de akár fiúk) számára például igenis valós problémákat igyekszik bemutatni, a felesleges depresszív és lehangoló konfliktusok helyett humorosan próbálja feloldani a párkapcsolat kezdeti szakaszában előforduló véleménykülönbségeket. Két főhőse most már ugyanazt akarják (együtt lenni), de függetlenségükből még nem tudják, mekkora részt is kell(ene) feláldozni ahhoz, hogy egymást támogatva, egyenrangú félként élhessenek választottjuk mellett. A legújabb kötetben ráadásul az érettségi, valamint a továbbtanulást megalapozó felvételi vizsgák közeledte sem kedvez a felhőtlen együttlétnek, ami csak újabb súrlódásokhoz vezet. A mangaka ráadásul újabb és újabb akadályokat igyekszik főhősei elé gördíteni, és vele együtt mi is kíváncsian várjuk, vajon egy felbukkanó srác, vagy egy csinos szomszédlány, netán a diákmunka helyszínén serénykedő szimpatikus munkatárs képes lesz-e szétszakítani a régebben Defekt Duónak hívott furcsa párost.

A rajzstílus nagyszerűen passzol a történet hangulatához, az egyes karakterek, főleg a főhősök ábrázolása szimpatikus, könnyen megkülönböztethetőek egymástól. Az alkotó egyik oldalszéli jegyzetében megemlíti, hogy szabadidejében szívesen foglalkozik – nyilván hobbiból – divattervezéssel, ami Risa rajzolása esetében például jól jön. Persze nem mérhetőek ruhakölteményei a Mangafan másik sorozatát, a Nana-t jegyző Yazawa Ai kreálta ruhákhoz, de itt jóval kisebb hangsúly esik ezekre a dolgokra.

Nakahara Aya tehát a tőle megszokott könnyed hangvételben meséli tovább a furcsa páros szerelmi történetét, a témához illő egyszerű, de annál meggyőzőbb rajzokkal és számtalan humoros fordulattal. Szereplőinek naivitása és kedvessége miatt hatalmas űrt pótol a hazai piacon, és bár az alkotó hagy némi kétséget bennünk, olvasókban a furcsa páros jövőjét illetően, a folytatást szinte teljes nyugalommal várhatjuk.

Farkas Dávid