Lábjósló boszorkányok – beszélgetés Poór Dorottyával

Május 11-én rendezi meg a Magyar Képregényszövetség a 20. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált, amelyen hagyomány szerint átadják az elmúlt év legjobb magyar képregényeinek járó Alfabéta-díjakat. A rövid képregényes „Kép-novella” kategória idei jelöltjei között tudhatjuk a Witches ‘zine-ben megjelent Foot readinget. Poór Dorottyát, a képregény alkotóját kérdeztük.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán végeztél. A festészetben sűríteni kénytelen az alkotó, míg a képregények kibontott történettel rendelkeznek. Mindkét művészeti ágban alkotsz. A különbségeket leginkább lehetőségekként, vagy korlátokként éled meg?

Bár a festészettől elég hamar elkanyarodtam, valamennyire hatással van a gondolkodásomra.
Szerintem a képregényben is lehet sűríteni vagy képi referenciákat behozni, inkább az idő dimenziót emelném ki, a szekvenciális gondolkodást, ami egy nagyon jó plusz lehetőség. Fontos különbség még, hogy itt van szöveg – írni is nagyon szeretek és így máshogy, konkrétabban, vagy bizonyos szempontból absztraktabban meg lehet fogalmazni dolgokat.
A képregényolvasás jóval személyesebb és intimebb, mint egy műtárgyat nézni egy kiállítótérben. Az előző évben több, nagy méretű de képregényszerű művet készítettem kiállításokra, érdekel a műfajok közti átmenet és az ebben rejlő lehetőségek. Az egyetlen dolog, amit egy korlátként élek meg, hogy mennyire időigényes műfaj a képregény. Erre minden alkalommal rácsodálkozok, amikor belevágok egy új projektbe.

A képregényeid már jól fölismerhető képi világgal rendelkeznek. Ezeket a történetekhez illeszted, vagy a képzőművész háttered diktálja?

Na ezen nem szoktam sokat agyalni, hogy milyen a képi világ, szóval örülök, hogy felismerhető! Olyan szempontból nem következik az előző munkáimból, hogy nem használtam pont ezeket a karaktereket vagy ezt a ’rajzstílust’, de nem vagyok nagyon tudatos azzal kapcsolatban, hogy milyen legyen a vizuális világ-valószínűleg már a korábbi gyakorlatom során kialakult rajzolási módszeremet működtetem. A jövőben majd szeretnék többet gondolkozni ezen, inkább formai ötletekre épülő dolgokat, stílusgyakorlatokat is kipróbálni.

Az elmúlt években az Alfabéta-díj jelöltjei és olykor díjazottjai között megszaporodtak azoknak a képregényeknek a száma, melyek a fanzine-es közösség termelt ki. Ilyenek a te munkáid is, mellyel zsinórban kétszer is bekerültél a jelöltek közé. Ezt a kapcsolódást leszámítva mégis távolságtartást érzékelek a képregényes szcénától. Valóban két külön világ ez?

Én a képzőművészes világból érkezve próbálom megérteni ezt a képregényes-fanzines szcénát, és ez nekem is egy kérdés. Nemrég az Ukmukfukk zinefeszten megkérdeztem a kuš! comics szerkesztőjétől ugyanezt, csak nemzetközi vonatkozásban. Ő az indie/művészfilmek meg a blockbuster filmek közötti különbséghez hasonlította az elválasztást az art comics-os és a mainstream képregény világok közt. Ez csak annyiban nem ül nekem, amennyiben a filmiparban van rendesen pénz, de amúgy tudok vele menni.
Látok azért törekvéseket a kapcsolódásra, például az Untold Stories antológiában, amit az Alfabétára jelölt zinemet is kiadó Bp zines jelentet meg rendszeresen, mindig vannak szerzők mindkét ’oldalról’, és nagyon jól egyben vannak azok a kiadványok, nem érzed azt, hogy, hoppá, most ezt egy ’képregényes’, ezt meg egy ’zines ’ rajzolta.
Én nem vagyok egy tipikus képregényolvasó, későn találkoztam ezzel a műfajjal és egy csomó klasszikus dolgot nem ismerek, ezért inkább a ’fanzines közösséget’ fedeztem fel először, ami jóval láthatóbb is volt nekem művészeti egyetemistaként. Ezzel együtt érdekel ez a közeg, ezért is pályázok az Alfabétára és hálás vagyok, hogy megint felkerültem a shortlistre.

Tavalyi interjúdban feministaként határoztad meg magad, ami legfeljebb annak lehet meglepetés, aki nem olvasta képregényeidet. A képregényes mikroverzumban nőként érzékelsz bármilyen megkülönböztetést, negatív vagy pozitív irányú változást?

Tekintve, hogy a világban és itthon is romlik a nők helyzete az utóbbi időben, a művészeti közeg egy biztonságosabb térnek tűnik, ahol van egy kiemelt figyelem ezekre a témákra. Nincsen átfogó képem a magyar képregényes szcénáról, amit a saját szűk közegemként írnék le, az lelkes, öntevékeny emberek és mikrokiadók DIY közössége, ami ilyen szempontból kiegyensúlyozott. De itt nincsenek annyira intézmények, pozíciók és pénzek, tehát ezt nehéz is lenne elemezni, hogy ki mennyire jut lehetőségekhez a nemek szerint, mert nem nagyon vannak tétek. A képregénynek és a zine-nek egyébként is van egy ilyen hagyománya, hogy politikai témáknak, elnyomott csoportoknak a műfaja legyen, úgy látom, egyre több politikus és feminista témájú kiadvány készül, és például feminista és LMBTQ szervezetek is gyakran szerveznek tematikus zine-workshopokat, de azért Magyarország nem egy éllovas ebben. Tavaly részt vettem a WOMCOM rezidencia programján (https://womcom.io/), aminek a célja női képregényesek támogatása hat országban a régióban. Jó, hogy vannak ilyen programok! Azért az általános kép még mindig kicsit az a képregényről, hogy nerdy férfiak szuperhősös történeteket olvasnak, úgyhogy szükség van az ilyen kezdeményezésekre.

A képregényeid üzenete össztársadalmi, a formátum és terjesztés mégis szűk. Szükséges kilépni ezekkel a témákkal a szélesebb porondra?

Hát, ez nézőpont kérdése, ha olajképeket festenék vászonra, az is más közönséghez jutna el, és biztosan kevesebben tudnák megvásárolni. Ez egy réteg műfaj, de szerencsére viszonylag nagy láthatóságot kapott a Foot Reading, több kiállításon is szerepelt és még vászontáska is készült az egyik oldallal, szóval elégedett vagyok, főleg ahhoz képest, hogy ez a második képregényem. De persze, érdekel a nagyobb terjesztés, nagyratörő terveim vannak a jövőre nézve!

A Foot Reading egy különös nyelvi megoldással élt: a szóbuborékok angolul voltak, a magyar szöveg pedig alul képaláírásként. Milyen csatornákon jutnak el képregényeid külföldi olvasókhoz?

Nincsenek illúzióim azzal kapcsolatban, hogy mennyien olvasnak képregényt itthon, így szeretnék a nemzetközi közönségre is célozni, ami a social media és főleg az instagram miatt egyre könnyebb. Fontos nekem, hogy ezek itteni történetek legyenek. Most írom a következő részét a Witches zine-nek, és a készülő sztorikra is igaz, hogy a mostani magyar valóságot tükrözik. Szerintem ez egy külföldi olvasónak, aki nem ebben él, talán még érdekesebb lehet. A Witches zine egyelőre külföldi képregényes fesztiválokon, illetve a kiadó webshopjában és a saját networkömön keresztül jutott el a magyarul nem beszélő olvasókhoz.

Szabó Zoltán Ádám

Az Alfabéta-jelöltekkel készített további interjúk olvashatók a Roboraptor oldalon. A Korcsmáros Pál-díj idei nyertesével, Csordás Dániellel készített interjúnk itt olvasható.