Gondoltam a villamoson döcögve átlapozom az új Epicline-t, úgymond belenézek vagy átfutom, elgondolkozok nagyobb összefüggéseken, magvasabb gondolatokon – nem így történt.
Még itthon kinyitottam véletlenül, pakolás közben, és onnantól nem volt megállás… talán jobb is, bizonyára furcsán néztek volna rám utastársaim, amint hangosan nevetgélek Szekerce és Szemerce legújabb kalandjain. Merthogy az fantasztikus, mondhatni remek. Időnként annyira Monty Pythonos, hogy még az angol képregények és abszurd humor nagy rajongója, Galla Miklós is megnyalná utána mind a tíz ujját. (Jön is egyébként a fesztre 18-án, leteszteljük.)
A Szekerce és Szemerce története néhány hangulatfestő rövid geggel kezdődik, variációk a kisember vs. helytartó úr a piacon témájára. Ezek a gegek önmagukban is pazarok – azok a szemek, amiket Koska Zoltán tud rajzolni… – Ami azonban még jobb, hogy az epizód felénél a felütés eseményei szerencsésen integrálódnak az egészbe: kapcsolódnak a cselekmény fővonalához, mely lendületesen halad előre, börtöncellán és annak rácsain keresztül, megállíthatatlanul.
Megállíthatatlanul, de nem kitérőktől mentesen. Sőt, mintha az egész Szekerce és Szemerce nem lenne más, mint kitérők sorozata, ötletek füzére, variációk jó értelemben vett idióta helyzetekre, Koska Zoltáni értelemben vett hülye fejekre, és komótos tesztelése annak, mit bír az olvasó rekeszizma. Nos, mivel rekeszizmunkat folyamatos edzésben tartjuk, jelentjük, már alig várjuk a folytatást ősszel.
A Busók aktuális epizódja kicsit világoszöld lett az én ízlésemnek, bár ezt a cselekmény sötét fordulatai remekül kompenzálják. A Kiss Judit-rajzolta „Összeesküvés-elmélet” című rész látványvilága lenyűgöző – erről jut eszembe, a Szekerce és Szemercének miért nincs címe? – a busók nagyon misztikusak, a címlap átértelmezése a második oldal első két paneljában gyönyörű. (Mielőtt még beleköttök: az olvasó a címlapot látja először, az alapján tájékozódik a magazinban. Így számára ez a két panel átértelmezés, a közöttük lévő cirádás csatorna pedig a két busó közti – már a címlapon is sugalmazott- távolság megjelenítője még akkor is, ha a képregény volt előbb, és csak azután készült maga a címlap.) Az oldalak dinamikusak, az utolsó előtti oldal középső nagy paneljét pedig ajánlom mindenki figyelmébe: a sötét sarokban suttogó cselszövők köré csavarodik saját kicsinyes terveikből szőtt szövegbuborék-folyamuk.
És igen, itt a legvégén szeretnénk gratulálni Spurinak, aka Tálosi Andrásnak, az Epicline szerkesztőjének és a legtöbb sorozat írójának (ráadásul egyet még rajzol is) ahhoz, hogy 2014-ben ő kapja a Korcsmáros Pál-díjat. Reméljük a továbbiakban hasonló elismerések és olvasók is csak úgy csődülnek.
Szép Eszter