Egy régi, egy új – Asterix 21. és 36.

A Móra Kiadó a tavaszi börze előtt néhány héttel jelentetett meg két albumot az Asterix sorozatból. Hogy egyensúlyban legyen múlt és jelen, egy klasszikus és egy vadonat új képregényről van szó.

A klasszikust természetesen a legendás páros, Goscinny és Uderzo jegyzik, a Caesar ajándéka 1974-ben debütált, és ha hihetünk a Wikipédiának, ez az első kaland, ami rögtön album formájában jött ki, nem előzte meg az addig szokásos folytatásos közlés a Pilote magazinban. A képregény nem utazgatós, helyette az alkotók ismét a gall falucska lakóinak idegeit teszi próbára – nem is akárhogy.

Caesar címben szereplő ajándéka ugyanis maga a falu tulajdonjoga. Caesar minden húsz évet lehúzott, szolgálatát teljesítő veteránjának ajándékkal kedveskedik, ami többnyire letelepedéshez, a nyugdíjas évek eltöltéséhez tökéletesen passzoló földbirtokot jelent. A folyton részeges Romeomontagust azonban illik megleckéztetnie: az ő jussa a gallok lakta falu, amit még Caesarnak sem sikerült bevennie. A birtokjogot megtestesítő dokumentum Ortopedixhez, egy kocsma tulajdonosához kerül, aki családjával felkerekedik, hogy átvegye új lakhelyét. A vendégszerető gallok befogadják a vándorokat, ám Hasarengazfix főnök a látogatók céljával már kevésbé tud azonosulni – a belső rend megbomlása pedig veszélyesebbnek bizonyul a teljes római haderő fenyegetésénél.

Ahogy a főnöki címre Ortopedix is bejelentkezik, a két főnökaspiráns mögé felsorakozik a teljes lakosság, kialakul és egymásnak feszül a két „párt”. Ez lehetőséget kínált Goscinnynek, hogy a politikai kampányidőszak kifigurázására tartogatott összes, kéznél lévő poénját elsüsse jelölti vitától kezdve a legátlátszóbb kampányfogásokig bezárólag. Azt csak sejthetjük, hogy ebben nagy szerepet játszott az album évében tartott francia elnökválasztás is, melyet Georges Pompidou halála miatt kellett ekkor megrendezni. A győztes Franciaország addigi legszorosabb eredményével Valéry Giscard d’Estaing lett, ráadásul ekkor tartottak először tévévitát is a jelöltek között.

A politikai utalások és viccek mellett máshonnan is merített az író. A 20 éves katonai szolgálat az önkénteseknek például valóban bevett szokás volt a római légióban, ahogy a földadományozás leszerelésnél is. Az album emlékezetes momentuma még, hogy Asterix végre használja az oldalán lógó kardot, amit azért nem lóbál meg túl gyakran. Egy kardpárbaj végén pedig egy jól kivehető Z-t rajzolt ellenfele ruházatába – vélhetően Franciaországban is nagy siker volt a Zorro tévésorozat.

A Caesar ajándéka jóllehet nem ér fel a sorozat legjobb albumaihoz, de bőven van benne annyi muníció, hogy végignevessük mind a … oldalát.

Az eltűnt papirusz

Hasonlóan építkezik a Móra Kiadó másik újdonsága, Az eltűnt papirusz is, csak ezt már az új alkotópáros, Jean-Yves Ferri és Didier Conrad készítették. Miután Uderzo 2011-ben letette a ceruzát és hátrébb lépett, ez a kettős vette kezelésbe a gall falu lakóit: a remek Asterix és a piktek után itt a második albumuk, amiben sikerült tovább gazdagítani a hős gallok legendáriumát.

A Franciaországban 2015-ben megjelent Az eltűnt papirusz az információk fontosságáról, azok hozzáférhetőségéről és védelméről szól. A történet szerint Julius Caesar könyvet írt a galliai háborúkról, de a végeredmény nem nyerte el maradéktalanul tanácsadója tetszését. Egy fejezetben Caesar ugyanis megemlékezik a gall faluval kapcsolatos, folyamatos kudarcairól, ami Publius Superbonus szerint nem vetne jó fényt a vezérre – törlik is a könyvből. Egy tekercs a betiltott fejezettel azonban mégis kiszivárog, eljut Duplapolemix hírmondóhoz, aki meg sem áll Asterixék falujáig. A híres feljegyzések hitelességét megkérdőjelező bizonyíték felpezsdíti a gallok életét, egy maroknyi római katona ugyanis elszántan igyekszik visszaszerezni az eltűnt papiruszt.

Míg az Asterix és a piktek sztorija néhány évvel ezelőtt „idegenbe” csábította hőseinket, az új album hazai pályán játszódik, még ha nem is mindig a falu határain belül. Minden gall Caesar szégyenéről beszél, Publius Superbonus joggal aggódik, hőseink pedig nem tétlenkednek. Asterix és Obelix, társulva a letiltott fejezet kéziratát elcsent Duplapolemixszel eljutnak többek között egy, a memóriájáról híres, minden információt (elvileg) fejben tartó druidához is, hogy a hagyományok szerint szóbeszéd útján terjedjen tovább a nagy hír.

Az információ kiszivárogtatásának ötlete természetesen napjaink eseményeiből egyenesen következett (Duplapolemix hasonlít is Julien Assange-ra), néhány interneten fellelhető interjúrészlet pedig arról árulkodik, hogy Caesar „kiadója”, Publius Superbonus is valós személyről, egy korábbi francia államfőt is tanácsokkal ellátó Jacques Séguélaról lett mintázva – igaz inkább maga a karakter viselkedése és egyénisége, külsőre ugyanis nem hasonlítanak. Mindez nem jelenti azt, hogy az album politikával átitatott lenne, a téma komolyságát Ferri inkább gegek tucatjaival oldja. Itt tényleg minden az információáramlásról szól: a galambposta például folyton visszatérő elem, nem hiszem, hogy maradt volna még poén, amit erről a méltán népszerű, ráadásul ultramodern kommunikációs eszközről elmondhattak volna.

Farkas Dávid