Perzsa nindzsák a szorosban + az õs 300

[tikos+ninja] Pszichológiai hadviseléssel vádolják Hollywoodot, azaz Perzsa nindzsák a szorosban!

Az iráni kormányzat „pszichológiai hadviseléssel” vádolja Hollywoodot, amiért egy i. e. 480-ban a görögök és perzsák között lejátszódott csatát – melyben ráadásul a görögök maradtak alul – a nyugati demokrácia kulcsfontosságú eseményeként állít be, amellyel sikerült megtörni a perzsa befolyást Európában. A Nyugat-ellenes kirohanásairól elhíresült Ahmadinezsád iráni elnök szóvivõje egyenesen „Irán elleni inzultusnak” titulálta a Warner Brothers most piacra dobott 300 címû alkotását. Iráni honatyák sürgetik a külügyminisztert, hogy gyakoroljon nyomást az iszlám országokra a film közös elítélése érdekében.

Gholámhosszein Elhám kormányszóvivõ szerint a film „erõszakos kulturális behatolás”, egyben támadás Irán õsi civilizációja ellen. „Egy ilyen kultúrkoholmányt és nép elleni izgatást egyetlen nemzet vagy kormány sem fogadhat el” – nyilatkozta a nemzetközi sajtónak. A 300-at „Irán ellenséges magatartásnak tekinti, amely egy kulturális és pszichológiai hadviselés eredménye”. A felháborodás kiváltó oka egy iráni kritikus szerint az, hogy „a filmen az irániak olyan kultúra, humanitás és bölcsesség nélküli vadállatok, akik semmi máshoz nem értenek, mint más országok elfoglalásához, a béke feldúlásához, emberek megöléséhez. Velük szemben nincs más lehetõség, mint a konfrontáció: a küzdelem és e gonosz törzs kipusztítása, hogy a világ végül megmeneküljön a gonosz tengelyétõl”. E sommás kritikában hajmeresztõ csúsztatásokra lelhet az olvasó: a görögök kétezer-ötszáz éve természetesen nem az irániak ellen harcoltak; a »gonosz tengelye« kifejezést pedig szintén nem az ókori történetírók, hanem Bush elnök használta egy nevezetes beszédében, ráadásul nem „a barbár iráni népet” értve rajta, hanem a fundamentalista iszlám kormányzatot, amely nyíltan vállalja a valaha létezett legbarbárabb rendszer, a hitlerizmus iránti szimpátiáját.

Ettõl persze még nem kell a filmet szeretni. Nyilvánvaló, hogy Hollywood álomgyárosai ezúttal a Gyûrûk Urán, Harry Potteren, Narnia krónikáin és egyéb, rém ostoba fantasy-filmeken edzõdött közönséget célozták meg alkotásukkal. (Lásd keretes írásunkat.) Az akció-, szex- és horrorjelenetekkel dúsan mixelt film alapötlete, hogy a „jó és gonosz” küzdelmét ezúttal a bátor és önfeláldozó spártai hõsök, valamint a brutális barbároknak ábrázolt perzsák testesítik meg. Bár azt meg kell hagyni, hogy a spártaiak külsõre mintha valóban egy kissé jobban hasonlítanának a normál emberi lényekre; velük szemben viszont a perzsa Halhatatlanok némiképp a japán nindzsákra hajaznak; vezetõjük, Uber (ez bizonyára a német Übermensch: felsõbbrendû ember megfelelõje) pedig leginkább egy horrorfilmbõl szabadult, génmanipulált Frankenstein és a Terminator keresztezõdésére emlékeztet.

A görög-perzsa háborúk történetét kétezer-valahányszáz éve tanítják az európai iskolákban. Ennek ellenére nehezen elképzelhetõ, hogy a hollywoodi filmipar egy olyan porlepte históriai kacathoz nyúlt volna, amelyben nem létezik üzenet korunk embere számára. De vajon mi lehet ez az üzenet? Hérodotosz, aki nagyjából egy emberöltõvel élt a háborúk után, s akit Cicero méltán nevezett a történetírás atyjának, a szabadság és szolgaság küzdelmének állította be a történeteket. A hellén városállamok közül kiváltképp a katonai hagyományaira büszke Spárta és a demokrácia bölcsõje, Athén képviselte azt a szellemet, amely végül is meghátrálásra kényszerítette a perzsa hódítókat Európában. Ez a két város nem hódolt be Dareiosz és Xerxész „földet és vizet” kérõ követeinek, bár a többi hellén polisznak nem lett volna kifogása a barbár fennhatóság ellen, kivált hogy vezetõik tapintható közelségbõl érezték a perzsa aranyak meggyõzõ erejét…

A hódítók olyannyira bíztak saját erejük nagyságában, és oly mértékben semmibe vették ellenfeleiket, hogy Xerxész hadjáratának elõestéjén, mikor görög kémeket lepleztek le Kis-Ázsiában, a nagykirály megkímélte életüket, megmutatta nekik egész hadseregét, majd hazaküldte õket. Hérodotosz nem túlságosan megbízható adatai szerint a perzsa szárazföldi és tengeri haderõ összesen 5283220 fõt tett ki, nem számítva az asszonyok, ágyasok és eunuchok hordáit. Ezzel szemben a görögök nevetségesen kevés: mindössze 2400 embert tudtak mozgósítani a hadjárat elsõ fázisában. A perzsák ugyanis éppen az olümpiai játékok idejére idõzítették a támadást, ami a hadra fogható férfiak java részét lekötötte a sportversenyeken. A nagyjából 8000 fõs spártai hadsereg – a görögök legütõképesebb hadereje – egyelõre otthon idõzött, mert a város az augusztusi Karneia ünnepet ülte, amelyen vallási okokból kötelezõ volt a részvétel. A fõvezérséget az egyik spártai király, Leónidasz látta el. Õ mindössze 300 harcos élén vonult a thesszaliai Thermopülai-szorosba, hogy megakadályozza a barbárok beözönlését. Leónidasz, akinek családja magától Héraklésztõl származtatta magát, nem ijedt meg a több mint 17000 fõs túlerõtõl, „hiszen – mondta biztatásul – Hellaszt nem isten támadta meg, csak egy ember”.
Forrás: hetek.hu

A 300 õse

A filmes világban mindenki a 300-ról (mától a mozikban) beszél. Az Egyesült Államokban hetek óta tartó elképesztõ siker azt bizonyítja, a különleges, a szürrealitásig stilizált, a digitális technikát minden eddiginél bátrabban használó fantasy-akciófilm tud valamit, amit eddig kevesen.
A diadal nyomába eredõ újságírók eljutottak a film eredetéhez. A 300 alapjául szolgáló képregény írója, Frank Miller mindenkinek szívesen elmondja, hogy az õ képregényéhez egy gyerekkorában látott film szolgáltatta az ihletet: Rudolph Maté 1962-ben rendezett 300 Spartans-ja.
Maté 1898-ban, Krakkóban született, de szüleivel hamarosan Budapestre költözött. Itt végezte az egyetemet, itt jelentkezett operatõr-asszisztensnek Korda Sándor Corvin filmstúdiójába, és neki köszönheti, hogy késõbb egész Európában majd Amerikában is sokan hívták – elõször operatõrnek, majd a negyvenes évektõl kezdve, rendezõnek is. ’35-ben érkezett Amerikába, és attól kezdve – bár a visszaemlékezõk szerint nagy szeretettel és gyakran emlegette Kordáékat és budapesti fiatalkorát – sosem látogatott vissza a vén kontinensre.
A 300-nak köszönhetõen Rudolph Maté legnagyobb filmjei most újra megjelennek DVD-n. A többnyire fekete-fehérben forgató operatõr valószínûleg nagyon elcsodálkozna a komputertechnika által létrehozott különleges képeken. De valószínûleg nagyon élvezné is õket.
Forrás: odeon.hu