„Remélhetőleg minden rendben lesz” – Sir Ian Livingstone interjú

Sir Ian Livingstone-t várják a sajtószobában. A KJK könyvek atyja nagyon nehezen hagyja ott a száz méteres sort, órák óta dedikál, és úgy tűnik, estig se kopik el a rajongói tábor. Szeretne mindenkire tekintettel lenni, így pár percünk lesz, hogy néhány kérdést feltegyünk a 2026-os BCC szépen berendezett stúdiójának díszletei között.

Üdvözöljük Magyarországon!
Ön több minőségében van jelen a 2026-os Budapest Comic Conon. Röviden: játékfejlesztő, író, oktatási szakember, Sir címmel rendelkező üzletember.
Melyik terület áll önhöz a legközelebb, lehet olyat egyáltalán kérdezni, hogy melyik közegben érzi leginkább otthonosan magát?

Nagyon szerencsésnek mondhatom magam. Esetemben egy egész életre szóló karrier épült a játékokra, ez a szenvedélyem és hobbim. Legyen szó társasjátékokról, játékkönyvekről, videojátékokról, számomra mind csodálatosak, mert összehozzák az embereket, közösségalkotó erejük van. Azt gondolom, ahogy megszületünk, játszani kezdünk, a játék nagyszerű eszköz a helyzetek megértéséhez, az összefüggések megismeréséhez. Van egy iskolám (nem magán, hanem állami), ahol játékalapú tanulást használunk, hogy a tanulók tapasztalatokat, készségeket szerezzenek. A játékok jók abban is, hogy biztonságos környezetben hibázhatunk. Olyan játékokban, mint a Minecraft például megtanulod, hogyan készíts üveget, majd azt a környezet részévé teszed, és ez az elkészítés általi tanulás sokkal nagyobb hatást fejt ki, mint ha csak elmondaná ugyanazt valaki. Azt hiszem, a tanulási folyamat megmutatja a világ összefüggéseit, és viselkedési mintákat ad át a játékosnak.

De amit próbálok mondani, hogy számomra a legkedvesebb, hogy a műveimen át kapcsolódom az emberekhez egészen személyes szinten. Sokan mondták például a lapozgatós könyvekkel kapcsolatban, hogy segített nekik azzá lenni, akik lettek, biztonságos környezetben lehettek hősiesek fiatalságuk egy esetleg sötétebb időszakában. Segítette a képzelőerejüket, nyelvi kifejezőkészségüket, ráadásul elmerülhettek ebben a más olvasókkal közös élményt nyújtó, különleges fantáziavilágban.
Röviden, a Kaland, Játék, Kockázat könyvek a legszenvedélyesebb projektem, de szeretem a társasjátékokat és mindenféle videojátékot. Azt hiszem, azok után, hogy a kezdetekkor sok kritikát kaptunk, hogy a játékok nincsenek jó hatással a gyerekekre és a felnőttekre, mára az emberek kezdenek rájönni, hogy a játék nem csak egyszerű tapasztalat, hanem az emberi lét alapvető szükséglete. Büszke vagyok rá, hogy ennek kialakításában részt vehetek ötven éve.

Tündérmesének tűnik, hogyan nőtt ki egy szegényes baráti albérletből egy országos fantasy-bolthálózat, a Games Workshop, egy kisebb számítógépes játékkiadóból a Lara Croftot és a Hitmant gondozó Eidos. A Kaland, Játék, Kockázat könyvekkel és a társasjátékokkal együtt úgy tűnik, önnek mindenre jutott ideje –­ a munkában. Van-e a munkáján kívül bármi hobbija?

Játék és munka, munka és játék számomra ugyanaz. Üzlet is lett belőle, de mindig a kreatív összetevő motivált, máig sokat játszom. Ez a hobbim. Emellett játszom szájharmonikán, szeretek vitorlázni vagy golfozni. Sajnos az ember mindent csak más dolog kárára tud csinálni. Szeretek utazni, találkozókra járni, igazán élvezem most például Budapestet, a cont és a találkozást, a kapcsolatot a rajongókkal. Szeretek írni, egész életemben sportoltam, feleségem és négy gyermekem az életem valódi középpontjai. Icipicit zavar, hogy a négyből csak egy szereti a játékokat.

A hetvenestől a kilencvenes évekig tartó időszak így utólag kiemelkedő volt a brit kultúrában is több területen: RPG-k, számítógépes játékok, punk és poszt-punk, new wave zenék, magazinkultúra és egy olyan képregényes generáció, mely azóta se volt. Mintha a fantázia szabadabban működött volna, szinte korlátlanul. Mennyiben gondolja, hogy ez egy nosztalgikus gondolat, zárványként tekinthetünk-e erre az állítólagos aranykorra?

Igen, aranykor volt, de amíg benne vagy, nem veszed észre, hogy aranykor, csak megéled úgy, ahogy van. Utólag visszanézve egyszerre kulturális és ellenkulturális lázadás volt, a divat, a zene, minden az akkori normák ellen hatott, kísérletezni, valami újat létrehozni, ez volt a cél. A brit kultúrának egyébként is része ez a kreativitás, vegyük az előbb említett divatot, filmet, zenét, építészetet, a humort („And now something completely different…”) – mind próbálunk kicsit különbözni az újító folyamatok során. Ez egy nagy késztetés az innovációban, különbözni az eddigiektől.

Kora kamaszkorom üdítő regény-játéka volt a KJK-sorozat. Mit gondol, mennyire maradtak frissek ezek a negyven évnél idősebb munkák? Felfedezik-e új rétegek ezt a kikapcsolódási formát vagy a nosztalgia hajtja a könyvek sikerét?

Elsősorban nosztalgia. Öt órája dedikálok folyamatosan. A hosszú sorban a legtöbb ember a negyvenes éveiben jár, többen az ötvenes éveikben, és láttam néhány harmincast közöttük. Legtöbbjük újraéli a hatást, amit a műveim nyújtottak a számukra, a menekülést ezekbe a világokba, hogy milyen volt főszereplőnek, hősnek lenni, amikor otthon talán nem volt annyira jó. Sokan elérzékenyülnek. Ez csodálatos. Azt remélem, és van is rá bizonyíték, hogy a mai gyerekek is élvezik, mert minden, amit csinálnak, interaktív, ahogy ezek a könyvek is, így a kiadványok a Z és az Alfa generációkhoz is szólnak. Ez a korosztály felpörgetett médiumokat használ, mint a TikTok, „tipitapi” játékokkal játszanak vagy olyanokkal, mint a Roblox, ami már inkább kihívás az elme számára. Remélem, a szülők visszaterelik őket az olvasás felé akár úgy, hogy felolvasnak nekik, és rájuk bízzák a döntési lehetőségeket. Talán belépő is lehet a mai gyerekek számára az olvasás felé, mert a mai gyerekek kevesebbet olvasnak, és a Kaland, Játék, Kockázat is változtathat ezen.

Magyarországon egy közismert kulturális újságíró, megszállott KJK-rajongó gondozza a műveit, Szűcs Gyula. Hány országban és milyen kiadók adják ki a műveit?

Néhány országban, ahol a hagyományos kiadók nem értették vagy csak nem akarták kiadni azokat, valóban kiadóvá vált lelkes rajongók adják ki a könyveket, más országokban pedig nagyobb kiadók. Nem ugyanaz van már, mint a régi időkben, amikor harmincöt országban huszonöt nyelven, húszmillió példányban eladott világsiker, jelenség lett a KJK. Ez egy kisebb, de növekvő piac, új országokkal és kiadókkal. El vagyok ragadtatva a magyarországi népszerűséget látva. Ahogy az a mai dedikálásból és szeretetből kitűnik, az újjáéledés folytatódik.

Mit gondol a világban látható technológiai változásokról? Ön több technológiai robbanást megélt, a PC-k térnyerését, a digitális nyomdát, mobiltelefonokat, az MI felfutásának van-e bármi hatása az ön szakterületeire, például az informatika szerepére az oktatásban? Esetleg van-e a jövőre vonatkozó víziója?

Néhány, a világot érintő technológiai paradigmaváltáson túl vagyok. Elsősorban említeném a személyi számítógépeket, a világhálót, aztán a mobiltelefont, kiterjesztett vagy virtuális valóságot, és most az MI-t. A média azt mondja, hogy aggódnunk kell, de ahogy megtanuljuk, hogyan illesszük be a társadalmunkba, a meglévő technológiába az újabb vívmányokat, és ahogy ezáltal a világ átalakul, úgy kell megértenünk, hogyan tudjuk a saját javunkra fordítani ezt a jelenséget. Nem gondolom, hogy az MI valaha olyan értelmes lesz, hogy a saját döntéseit fogja követni, inkább úgy érzem, mi, emberek tudunk neki jobb és jobb parancsokat adni, és a szempont az kell legyen, hogyan használjuk jó célra.
Van Angliában egy úriember, aki nálam jelentette meg az első játékát. Kutatói csapatával és az MI segítségével elérte, hogy a programja ne csak egy játékot játsszon végig, hanem minden játékra érvényes tanulási modellt fejlesztett ki. Ezután fehérjék feltérképezésére használták az algoritmust, a világon létező kétszázmillió fehérje térképét tették szabadon kutathatóvá. Szóval ha megtaláljuk az útját, hogyan használjuk jóra, inkább eszközként mint fenyegetésként az MI-t, akkor remélhetőleg minden rendben lesz.

Köszönjük az interjút!