Sarah Andersen: Macskapásztor

Sarah Andersen már a harmadik kötettel jelenik meg Magyarországon, ezúttal is a Fumax gondozásában, és még mindig ugyanolyan szívvel és éleslátással ír a minket foglalkoztató apró-cseprő problémákról, mint az előző két kötetében.

Apró-cseprő problémákról, mint amikor a kritikus azon kapja magát, hogy a végszót sikeresen ellőtte az első bekezdésben. Ami persze valahol még mindig jobb, mintha rá akarna tromfolni a címre, hogy a felnőttlét olyan, mint „macskapásztorkodni Gombolyagföldén”.

Pedig Andersen még mindig többnyire a szokásos témái közül válogat: az állatok cukik, az élet nehéz, néha ki sem akarunk kelni az ágyból, hogy már augusztusban várjuk a Halloweent, és a nők ugyanannyira elvárják a dicséretet, ha megborotválkoznak, mint a férfiak. A titka pedig abban rejlik, hogy ezt őszinte természetességgel adja elő. Nem prédikál, csak elmeséli mindazt, ami foglalkoztatja, és mi is azon vesszük észre magunkat, hogy ezek a dolgok minket is pontosan ugyanannyira érintenek, és ugyanannyira feszélyeznek.

Például, hogy a tévhittel ellentétben nem az különbözteti meg az introvertáltat az extrovertálttól, hogy miképpen viselkedik emberek között, hanem hogy miképpen viselkedik utána. Vagy hogy miként védekezünk humorral a való élet problémáival szemben – azt hiszem, ez egyértelműen kiderül egyébként is Andersen rajzaiból. Illetve számos olyan apróság, amik befogadó kilététől függetlenül univerzálisak valamilyen szinten.

A gyűjtemény végén pedig még tanácsok is várják a kezdő művészeket. Persze itt sem kell semmi nagy megmondásra vagy világmegváltásra gondolni – ellenkezőleg, Andersen ezúttal is egyenrangú félként beszél olvasóihoz, és nem a fejük felett tudálékoskodik.

Sarah Andersent éppen ezért kortól, nemtől, bőrszíntől, hajszíntől, politikai nézettől, felekezeti hovatartozástól, magasságtól függetlenül ajánljuk mindenkinek.

Igen, Neked is!

Főleg Neked!

Most.