Predator – A Ragadozó

Az eredeti, 87-es Ragadozó olyan, mintha mi is a dzsungelben lennénk, ahol valami vadászik ránk, ahol egy arctalan borzalom akkor csap le ránk, amikor a legkevésbé várnánk. Az új Ragadozó ezzel szemben viszont olyan, mintha a haverok meghívtak volna, hogy nézzük már meg náluk az eredetit. Lesz kaja, pia, berakjuk a DVD-t, és közben kommenteljük, ökörködünk és gyártjuk a saját elméleteinket.

Az új film egy színes, szagos, jópofa alkotás, hoz majdnem mindent, amit az eredetiben is szereplő Shane Blacktől elvárnánk, akinek olyan alkotásokat köszönhetünk a teljesség igénye nélkül, mint A szörnycsapat, a Halálos Fegyver, a Rendes fickók vagy a Vasember 3. Éppen csak a tápértéke nagyon alacsony.

Tévedés ne essék, a karakterek zöme Blackre jellemzően elszállt – ami ízléstől függően lehet vicces, harsány vagy éppen idegesítő – és igazából mindegyiknek megvan a maga jól behatárolható, faékegyszerű jelleme a buszra való mentális problémákban szenvedő veteránoktól a kormányügynökön és a tűzről pattant tudósnőn át az autista srácig. Talán a főhős McKenna (Boyd Holbrook) sikerült közülük a legsótlanabbra, ami azért valljuk be, akció-sci-fi filmeknél gyakorta előfordul.

Nagyobb probléma viszont, hogy teljesen hiányzik az az atmoszféra, ami mind az eredeti filmben, mind az első folytatásban megvolt. A régi filmekben ugyanis a címszereplő földönkívülit még láthatatlanná tevő technológiájánál is jobban védte és félelmetesebbé tette az őt körül lengő misztikum. Se Schwarzenegger, se Glover karaktere nem tudta, mivel néz szembe, és segítségül csak néhány rémálomba illő kósza legenda szolgált. Éppen ezért mindkét karakternek szüksége volt nem kevés találékonyságra és még annál is több megszállottságra, hogy legyőzzék ezt a fenevadat, miközben körülöttük lassan fogytak a barátok és szövetségesek, míg teljesen magukra nem maradtak. Ehhez persze az is kellett, hogy a szörnyeteg sokáig csak egyfajta baljós jelenlétként szerepeljen.

Azonban manapság nem divat a misztikum, legyen szó sci-firől vagy más műfajról, mindent azonnal látni és tudni akarunk. Az eredetiben nem tudhattunk meg sokat a szörnyről, azt is csak sejtettük, hogy valószínűleg egyfajta rituálé miatt vadászik a bolygónkon. Itt azonban egy nagy és világrengető magyarázatot kapunk, mindössze néhány információmorzsára hagyatkozva, ami nem elégszik meg azzal, hogy ez az idegenek hagyománya. Nem, ennek a motivációnak nagyon is logikusnak, általunk is érthetőnek kell lennie.

Ugyanígy baj, hogy szinte mindenki egy vállrándítással túlteszi magát azon, hogy idegent lát. A főhős már az első néhány percben találkozik a Ragadozóval, túléli, és még szerez is egy szeletet a technológiájából. Nyoma sincs annak a folyamatos, hitetlenkedésbe oltott rádöbbenésnek, ami az előző két rész sajátja volt, holott ez tette félelmetessé az idegent.

Az új részben ezzel szemben kapunk egy még erősebb Ragadozót, akit valószínűleg kiskora óta szteroidokon hizlaltak, de mégis, ennek ellenére nem érezzük akkora veszélynek, mint az előző két rész idegenét – pedig ebbe a küzdelembe belekeveredett a főhős kisfia is. Ám nincs egy olyan végső csatajelenet, mint az első rész sárral, tűzzel, csapdákkal tarkított párbaja, vagy amikor a második végén Glover egyre durvább eszközökkel, egyre megszállottabban követi a prédává vált Ragadozót. Talán az sem segít, hogy bizony időbe telik, míg relatíve fontos karakterek elkezdenek hullani, holott egykor ez adta az egésznek a személyességét, és ezzel az egyébként szinte minden szempontból alulteljesítő Ragadozók film is tisztában volt.

Tévedés elkerülése végett, az új Ragadozó egy jópofa film, nem egyszer szerethető kiszólásokkal, jelenetekkel és karakterekkel, pontosan ebben a sorrendben. Egynek szódával tényleg elmegy, és azért a második rész óta tényleg ez a legjobb film, amiben Yautjákat láthatunk – szimpatikus, hogy egy mondat erejéig tiszteleg az első két film előtt, holott a másodikat szokás szidni.

De ettől még az első két részhez képest visszalépés, pont a hangulat miatt – és éppen emiatt gyanítom, hogy a továbbiakban is jóval többet fogjuk megtekinteni a régi filmeket, ezt pedig, ha nem is rossz szájízzel, de ugyanúgy el fogjuk felejteni, mint minden Ragadozóval kapcsolatos próbálkozást ezredfordulón innen.