Amerika Kapitány: A Tél Katonája

Az előző részben fény derült a Tél Katonájának kilétére, és ez a végletekig megrázta Steve Rogerst, aki felelősnek érzi magát a Buckyval történtek miatt. Volt szerelme, Sharon Carter ezzel szemben szentül hiszi, hogy a Tél Katonája nem több agymosott gyilkológépnél, akiből minden személyiséget kimostak, és végezni akar vele a tettei miatt. A fene se tudja, hogy Nick Fury vajon mit gondol, de ő is pontot akar tenni az ügy végére. Kár, hogy a politika és a bürokrácia mindnyájuk kezét megköti.

Ed Brubaker szépen további viszi azokat a szálakat, amiket a korábbi részben megkezdett, és vendégszerepeltet olyan hősöket, mint Sólyom vagy Vasember. Sikerül a háttérből irányító Lukint is tovább árnyalnia. Voltaképpen tehát majdnem minden labdát, amit az előző kötetben feldobott, ügyesen le is csap, hiszen a kettő együtt alkot egy egész történetet.

Mindaz, amit tehát ott leírtam, az itt is megállja a helyét, és kicsit gondban vagyok, ugyanis ha mesélnék a második kötet történeteiről, azzal már durván lespoilerezném az előzőt is – talán akadnak olyanok, akik még nem olvasták az első részt, és csak arra várnak, hogy valaki megerősítse őket, hogy nem következik be drasztikus esés a minőségben a második kötetben. Nem, mind a történetmesélés, mind a rajzok ugyanolyan erőteljesek maradnak. Egyedül a végét éreztem egy kicsit gyengébbnek, egy kicsit átlagosnak az adaptációja fényében. Ez utóbbiban persze benne van az is, hogy teljesen más történetívet követel egy kétórás film, mint egy havi szinten megjelenő füzetekből álló kötet.

Annál is inkább, mert míg egy kétórás film folytatása két-három év múlva érkezik, addig az új képregény már a következő hónapban. Éppen ezért Brubaker története abban is mérhető, hogy milyen irányba sikerült elvinni a karaktert, amit aztán az azt követő történetek még jobban kifejtenek. A legfontosabb az, hogy a Tél Katonájával egyszer és mindenkorra lerántotta Amerika Kapitányt a földre.

Sokszor éri ugyanis Amerika Kapitányt az a vád, hogy egy egyszerű, kétdimenziós figura, aki a nagyobb jóért harcol, és egy kicsit rájátszik az amerikaiak hazafias érzelmeire. Steve persze ennél sokszor bonyolultabb karakter, ám erre a nézetre ellenfelei ráerősítenek. Vörös Koponya, Zémó báró, Armin Zola, Hate-Monger, Wolfgang von Strucker náci gonosztevők. Az ember tévedésből sem áll le velük tárgyalni, nem fogja a nézőpontjukat megmagyarázni, egy másodpercre sem áll egy oldalra velük. Ami teljesen nyilvánvaló hozzáállás egy igazságtevőtől, ugyanakkor árnyalt gonoszok híján a hős sem kap akkora terepet, hogy kibontakozhasson.

Ezzel szemben Bucky egykor a Kapitány oldalán harcolt, és most is inkább zavarodott, nem pedig gonosz. Korábban Amerika Kapitány legnagyobb ellenfelei lélektelen rohadékok voltak, akiknek tetteire nem volt mentség – most éppen Rogers az, aki foggal-körömmel próbálja védeni és felmenteni egykori barátját. Akit, mint kiderül, már a kezdetek kezdetén arra a feladatra választottak ki, hogy bemocskolja a kezét Amerika Kapitány helyett.

Ha az ember nácikkal száll szembe, nem kérdőjelezi meg azt, hogy helyesen cselekszik. Azonban ha a barátjával kell megküzdenie, ha szembesül azzal, hogy éppen saját hazája akadályozza meg, hogy helyesen cselekedjen, ha rájön, hogy ellenfeleit is motiválhatják a hatalomnál nemesebb érdekek is – akkor többször is kénytelen megkérdőjelezni a döntéseit. Márpedig csak ekkor van lehetősége arra, hogy fejlődjön, és ez által egy árnyaltabb karakter lehessen.

Pont ez az, amivel Brubaker annyira jól elkapta a magát más korban találó Kapitány karakterét – hiszen mindaz, amiben korábban hitt, amit korábban képviselt, már nem állja meg a helyét. Ám valamit mégis kénytelen átmenteni belőlük mindezek ellenére – akkor is, ha csak a barátját akarja megmenteni. A Tél Katonája Brubaker egyik legerősebb története, ami bizonyos szempontból már elvárássá is vált a karakter iránt – de részben ebből is látszik, hogy egy mérföldkőről beszélhetünk.

Így ezt a két kötetet nem csak azoknak ajánlom, akik szeretik a karaktert, hanem azoknak is, akik nem, vagy akik csak a Marvel Filmeken keresztül ismerik. Vagy csak azoknak, akik szeretnének egy jó politikai thrillert olvasni.

Nagy Marvel-képregénygyűjtemény 4. kötet 
Amerika Kapitány: A Tél Katonája 2. rész
(Captain America Volume 5. #8-14)
Szerzők: Ed Brubaker, Steve Epting, Mike Perkins, Frank D’Armata
Megjelenés: 2018. március 29.

Facebook Hozzászólások