Vienna Comic Con 2019 – Adj egy ötöst!

November 23-24-én a Messe Wien Kiállító- és Kongresszusi Központban ötödik alkalommal került megrendezésre a Vienna Comic Con és mi újra – most negyedszer – is részt vehettünk rajta.

Hogy mi a legjobb a VIECC-ban? A hamisítatlan Comic Con élmény. Tökéletesen szállítja a helyi adottságokhoz mérten az az érzést, amit egy ekkora rendezvénytől várunk. Az egész műsor olajozott gépezetként gördül, iszonyatos szervezői bravúrral még az utolsó pillanatban bejelentett lemondásokat is sikerül orvosolni, új vendégeket leszervezni, panelekkel zsonglőrködni.

Szokás szerint jó korán érkeztünk „állandó bűntársammal” Tebeli „Brazil” Szabival – idén a Vitanum-mobilal, Gyöngy Balázs és Polgár Levente társaságában utazva – hogy újra megnézhessük a nyitóműsort. Hiába látjuk már negyedszer, az 501-es Légió bevonulásától mindig talpig libabőrös leszek. A Celldwellertől az Imperial March birodalom-stepre bevonuló vagy nyolcvan ember volt idáig a legnagyobb birodalmi és lázadó együttes cosplaysereglet a rendezvény életében, nem is fértek el mind az AT-ST tövében.

Nem csak a légió létszáma nőtt meg a tavalyihoz képest, látogatóból is érezhetően több volt. Érezhetően, mert ugyan pontos számadatokkal nem rendelkezünk, de ez volt az első VIECC, ahol bizony néha odáig fajult a közlekedés, hogy sorban araszoltunk, sőt, volt olyan stand, amihez oda sem fértünk elsőre. Nem csoda, hiszen minden jegy elkelt. Mind.

A felosztás a szokásos volt: a két hatalmas csarnokból a C-ben élhették ki magukat a játékosok. A VCA (Vienna Challengers Arena) keretei közt gyepálhatták egymást vagy beülhettek a nézőtérre is, ahol profi esportolók küzdöttek a dicsőségért. A League of Legends-től a Super Smash Bros-on át a Tekken-ig bőven volt miből válogatni. Itt volt egy kis küzdőtér is, ahol, ha éppen nem fénykarddal vagy elő szerepjátékos kellékfegyverekkel ütötték egymást elég profi koreográfiával, akkor K-Pop táncbemutatót vagy Bosszú Angyalai témájú hastáncelőadást láthattunk. A szerepjátékosok is itt érezhették úgy igazán otthon magukat: klasszikus és LARP kiegészítőkkel rogyásig megpakolt standok sorakoztak egymás mellett, könyvektől a fegyverekig minden egy helyen. Egy elég profi Magic the Gathering „aréna” és kártyabolt tette teljessé a fantasy-rpg szekciót.

Szintén a C csarnokban kaptak helyet a „kisebb” képregényalkotó sztárvendégek. Szóval Frank Miller nem itt üldögélt, de többek közt itt dedikált egy zsák Tarot (na meg Macskanő) képregényt a szélesen vigyorgó Jim Balent és Holly Golightly, valamint Elizabeth Pich és Jonathan Kuntz, a roppant vicces War & Peas webcomic szerzői is ültek szinte egész nap. A Studio Duckworks alapítója, Ulrich Schröder – aki számtalan képregényt és merch illusztrációt rajzolt a Disney európai részlegének – elképesztő gyorsasággal rajzolt bárkinek egy tökéletesen autentikus Donaldot. Az idei „helyi” kedvencem Chris Scheuer grazi képregényrajzoló volt, aki tökéletesen illene az EC Comics horror-szekciójába, esetleg egy Creepy vagy Eerie magazinba. Ügyesen váltogat a rajzstílusok közt is: néha igazi „good girl art”, máskor kicsit stilizáltabban „rajzfilmes”. Az abszolút kedvencem Mike Kunkel, a Herobear and the Kid író-rajzolója volt. Meglepően kevesen voltak kíváncsiak rá, pedig talán napjaink egyik legjobb gyerek/ifjúsági képregényalkotója. Ennek köszönhetően viszont volt alkalmam kicsit beszélgetni vele: egykettőre nyilvánvalóvá vált, hogy pont olyan kedves, aranyos és közvetlen ember, mint a képregénye. A Herobear-t meg érdemes korosztálytól függetlenül elolvasni, ám vigyázat, hiába szórakoztató, van egy különös mellékhatása: szívtájékon némi melegségérzetet okozhat.

Még mindig a C-ben maradunk: a csarnok maradékát ugyanis hosszú, rendezett sorokban felsorakoztatott alkotók népesítették be. Ez itt az Artist’s Alley, ahol a rajzolóktól a kézműves csecsebecséken át a házi készítésű bábukon át mindent lehetett itt találni. Első pillantásra mindannyian lelkes, ügyes amatőrök egytől-egyig (jópár stand ismerős volt a korábbi évekről), de a szemfüles látogató egy igazi titkos meglepetésvendéget is kiszúrhatott: az artist’s alleyben bújt meg Francesco Guerrini, aki a kilencvenes évek elejétől a Topolino egyik állandó rajzolójaként rengeteg kacsakalandot mesélt el.

Úton a D csanorkba találkozhatunk az kevés képregényes stand közül az elsővel: a Comicage egy jópofa kanadai házaspár boltja, akik irdatlan nagy készlettek utaznak egyik conról a másikra. Az áraik – velük ellentétben – nem túl barátságosak, de ők maguk alkudják le, ha egy kisebb kupac képregénnyel a kezedben lépsz oda hozzájuk. Itt pár igazi különlegességgel is találkozhattunk: első megjelenések, ritkább komplett sorozatok, első kiadások – akik ilyenekre vannak kiéhezve, egészen biztosan nem csalódtak a felhozatalban. A D csarnokban lehetett fotózkodni és aláiratni a hírességekkel a megfelelő token megvásárlását követően. Itt számunkra a legmenőbb egyértelműen Frank Miller volt, aki már a dedikálásnál is nagyon jókedvűen, mosolyogva szignózta a képregényeket. A Fumax Sin City köteteit is jól átforgatta, a második kiadásokat a borítóra szövegbuborékot kanyarintva dedikálta.

A csarnok többi részét – leszámítva pár éttermet – a vásártér foglalta el. Gyakorlatilag egy hatalmas merchtengert kell elképzelnetek, ahol minden van. Tényleg minden. Játékok, pólók, bögrék, figurák, lábtörlők – amit csak el tudtok képzelni valamilyen karakterrel vagy logóval megnyomva, azt itt meg lehetett venni. Meglepő módon idén képregényből kevesebb volt, mint az előző években. Idáig sem volt túl sok – főleg nem angol nyelven – de vagy három-négy boltot is hiába kerestem a kiállítók listáján. Azért még így is bőven lehetett pénzt költeni: a Mad Titan Comics és a Pictopia készletei voltak számomra igazán érdekesek, mert a Comicage-et leszámítva ők tartottak még angol nyelvű képregényeket nagyobb mennyiségben. Be lehet vásárolni képregényekből rettenetesen így is, bár az árak miatt inkább csak pár darabot érdemes felkapni, emléknek. Ez ugyanis nem egy Comix Market – a képregénybörzék bécsi megfelelője – így minden kötet borítóáron kapható (a „szokásos” 1.2-es szorzóval számolva dollárból euróba). Érdemes azonban mindenképpen nyitott szemmel körbenézni, mert a Pictopia stand mélyén igazi kincsek is lapulnak, amik borítóáron is ajándékok. Szintén itt töltötte a legtöbb idejét amúgy Markus Witzel „Mawil” is, aki az első német alkotó, aki saját Lucky Luke történetet mesélhetett el.

Egyetlen panelre volt időnk beülni, de nem is volt kérdéses, hogy melyikre megyünk: a „Frank Miller Experience” pont akkora élmény volt, mint amilyennek elképzeltük. Frank jókedvűen és nevetgélve válaszolt a két szervező kérdéseire, amik a „kötelező” Batman, Daredevil és filmes témákat érintették javarészt. Ezzel gyorsan végeztek aztán jöhetett a közönség: szépen, egymás mögött felsorakozva lehetett egy-egy kérdést intézni Frankhez, aki lelkesen válaszolgatott. Igaz, volt, amire egyetlen, határozott „nem” volt a válasz (a kérdés meg, hogy látta-e a Joker filmet). Az biztos, hogy minden jelen lévő képregényrajongó számára ez egy életre szóló élmény volt.

Az órák egy pillanat alatt elröppennek itt, mire úgy rendesen elfáradnánk, hogy odaroskadjunk az egyik masszőrhöz egy frissítő gyúrásra, már lassan indulni is kell kifelé. Az ötödik VIECC nem hozott szégyent a rendezvénysorozatra: szinte minden tekintetben nagyobb és profibb lett.  Ha egy hamisítatlan Comic Con élményre vágytok, mindenképpen véssétek fel a naptárba: 2020/11/21-22 – VIECC 2020. Mi ott leszünk.

kóbor