Valóra váltja a rémálmainkat – Sandman I.

Ha megfelelő szűcsgyulás bon mot-t keresnék, azt mondanám, Neil Gaiman a szegény ember Umberto Ecója. Mindketten a szcéna sztárjai, de míg a nemrég halhatatlanná vált olasz professzor főként a titkos és elfeledett könyvtárak levegőtlen bánya mélyéből felhozott régi leleteket „poposította”, tette azokat különlegesen fogyaszthatóvá, angol óraadó társa a közkönyvtárak polcairól, tévéből, rádióból és képregényekből gyúrt össze ötletektől pezsgő művekké mítoszokat, történelmi és városi legendákat, színdarabokat, verseket és még mindent, ami mágikus elméje vonzásába került.

Angol – hát kegyetlen. „A Sandman olyan területekre merészkedik, amelyeket részben már Alan Moore érintett a Mocsárlényben. Lenne benne szuperhős komponens, erős fantasy gyökerekkel rendelkezne, ‘horror’ és ‘érett olvasók számára’ címke lenne rajta. De reményeim szerint az a fajta horror/fantasy/szuperhős kombináció lenne, ami működőképes. Talán a horrorra lenne kihegyezve.” – olvashatjuk Gaiman-nek a szinopszisba írt szavait az 500 oldalas kötet végén.

Az álomról szól, és ígéretéhez hűen minden rémálmunkat valóra váltja.

Az előző kiadás (Cartaphilus) – melynek minőségi fordítását (Totth Benedek), jegyzeteit és beírását is átvette a Fumax – kötetei egészen máshogy hatnak, s nem csak a polcon. Alapvetően meghatározhatja a rálátást az egészre, ha ilyen vaskos, több kötetet magába foglaló kiadványt lapozunk át. Nyilván össze lehet fogni húsz füzetet vagy három kötetet, és úgy adni egy esélyt a folyamatos átpörgetésnek, de az úgy hülyeség, így meg egészen más hatást kelt. Fizikai formájánál fogva egyszerűbben láthatjuk a történet ívét, csomópontokat, honnan hová jutott az egész. Van aki azt mondja, ezt már nehéz olvasni, számomra külön élvezet volt, hogy ilyen formában is hozzájutottam. Bárány Ferenc jegyzeteit élmény volt újra felidézni.

Hogy olyan-e, mint a jó bor, ahogy Pusztai Dániel írja a második kötetről? Értem, amit mond, hogy ez afféle ínyencség, melyet mértekkel kell fogyasztani, de ha már alkoholos italról van szó, kiegészíteném azzal, hogy az ambrózia, a nektár, valami nehéz konyak, füstös ír és skót whiskey, olcsó arcszesz, mézsör, házi búzasör, egy gyümölcsös rosé, valami burgundi, és még sok más keveredik koktélszerűen a vérrel, melyet az olvasó megiszik, ha a Sandmant elolvassa. Kifejezetten távol áll tőlem a mértéktelen vér- és alkoholfogyasztás (propagálása), csak a mű sokszínűségére és összetettségére utaltam.

Ha a Sandman-ről gondolkozom, mindig más történet vagy történetszál a kedvesebb, hangulattól függően. Van, hogy egy rövidebb képnovella tetszik, van, hogy egy nyolc füzetnyi, epikusabb sztori. Többször olvastam a nagy részét, néha megkopik bennem, miről is szólt egészen pontosan, mik voltak a képek és a szavak, fáradt vagyok újra elővenni, hiszen csak úgy nem lehet beleolvasni, mert ha elkezdem, belemélyedek, mint egy sűrű, álomszerű, mély fotelbe. Aztán előveszem, és újra benne vagyok, és nem tudom letenni. Annyian rajzolták, mégis egészen egységes hatást kelt.

Aktuális kedvencem a Fumax – Álmok fejedelme gyűjtemény első kötetéből a Babaház, talán mert egészen kerek és tiszta, és mert közös rémálmaink közül olyan világába vezet, ami izgi. A világ egyik legjobb sorozatgyilkosos története. Egyszerre megrázó, vicces, szomorú, lehangoló és felemelő. Na de melyik Gaiman-műről nem mondhatjuk ezt el?

Lénárd László

Cím:	Sandman – Az álmok fejedelme gyűjtemény 1. kötet
Szerző(k):	Neil Gaiman
Kiadó:	Fumax
Ár:	12000 Ft
Formátum:	keménytáblás kötet
Terjedelem:	~600 oldal
Megjelenés:	2019.06.10.
Megvásárolható:	Közvetlen a kiadótól
Online vásárlás:	fumax.hu