Superman: The Wedding Album – Míg az író el nem választ…

Az Acélember és Lois Lane sokadik házasságára 1996-ban került sor. Sokadikra, mert álomban, alternatív világokban, képzeletben és egyéb furmányos módokon már jópárszor oltár elér járultak a képregény csaknem hat évtizedes története során. A DC-nek mindig is volt érzéke a roppant marketingkampányokhoz (ld. a Superman halála című sztorit), és ebben az esetben is igyekeztek a lehető legnagyobb eseményt faragni a két figura egybekeléséből – ezért aztán egész véletlenül a nálunk is futott Lois és Clark: Superman legújabb kalandjai című tévésorozatban is pontosan ugyanabban az időben vált férjjé és feleséggé a két címszereplő. Az ilyen történetek kicsit mindig veszélyesek, mert könnyen átbillenhetnek a rózsaszínű giccs világába, de Dan Jurgens, Karl Kesel, David Michelinie, Louise Simonson, és Roger Stern, akik akkor már évek óta az egyes Superman sorozatok írói voltak, ízléssel és visszafogottsággal oldották meg a feladatot.

A történet akkor kezdődik, amikor Lois egy hosszú távollét után (hozzá méltó stílusban) visszatér Metropolisba, és végre lerendezi a Clarkkal való nézeteltéréseit (korábban ugyanis szakítottak). Az Acélember, aki a The Final Night című crossover eseményeinek utóhatásaként akkoriban éppen nem acél-, hanem csak normál ember, végül újra feleségül kéri Loist, aki ismét igent mond, és ezúttal zökkenőmentesen el is jutnak az esküvő megtartásáig. Zökkenőmenteset mondtam volna? Nos, ez nem egészen igaz, mert ha Bizarro, Darkseid, Metallo vagy Brainiac nem is bukkan fel, azért van egy kis kocsmai bunyó, pár családias egyet nem értés, egy utcai harc az erőtlen Clark és pár gengszter között, és persze az esküvői készülődés sem megy problémák nélkül. De azért nem kell megijedni, hisz mégis hányféleképpen végződhet egy sztori, aminek The Wedding Album a címe…?

Az öt főből álló írógárda bő 80 oldalas képregénye egy kellemes, bájos kis sztori egy szerelem végső beteljesüléséről (amit szerencsére azóta sem retconált ki a kontinuitásból Mr. Mxyzptlk), minden felesleges nyálcsorgatás nélkül, pár egészen jól sikerült karakterközpontú jelenettel. Kár, hogy az alkotók a csúcspontjaikat mind a sztori elején használják el. Az a kép, amelyen Lois egy drogbáró furmányos leleplezése után szakadt, viharvert esküvői ruhában, koszos és kőkemény arccal végigsétál a Daily Planet szerkesztőségén, egyszerűen fenomenális, a John Byrne által meghatározott karakter esszenciájának egyetlen panelen belüli megtestesülése. Clarrkal való kibékülése és hosszú idő utáni első összeölelkezésük szintén egy szép, ötletes és ízléses jelenetben következik be, ami még arra is alkalmas lehet, hogy a karakterek régi rajongóinak szemeiből előcsaljon pár könnycseppet.

A képregény többi része leginkább a humort helyezi előtérbe, ahogy különböző helyzetkomikumok akadnak az esküvői ruha kiválasztásakor, a lánybúcsúztató helyszínén, vagy egy motoros banda megérkezésekor a legénybúcsúra. Van még pár erősen feelgood jelenet Batmannel és a DC Univerzum többi nagy hősének megjelenésével, a látszólag mellőzött Jimmy Olsen szerepének tisztázásával, és Lois keményfejű, apósával, akinek nem tetszik Clark ábrázata, és kijelenti, hogy nem vesz részt az esküvőn, de a ceremónia kezdetekor persze csak besomfordál a padok közé. Illetve kapunk még egy aktuális mellékszálat azzal, hogy Clark hogyan próbál együtt élni képességeinek eltűnésével (azzal a stílusos plusszal, hogy a rá, mint kívánatos férfira vadászó Maxima hogyan reagál ugyanerre), és kifejezetten vicces – és persze logikus is –, ahogy pusztán a felbukkanásával elriaszt egy fegyveres rablót, aki még csak meg sem próbál rálőni.

A rajzok vegyesek – nem is lehetnének mások, hiszen ehhez a különszámhoz a DC felkért szinte minden egyes még élő művészt, aki valaha rajzolta Supermant. Akadnak avítt, komikus hangulatú, dinamikus, jellegzetesen szuperhősös, és attól valamelyest eltérő képek, de a legszebb munkát Stuart Immonen és José Marzan Jr. végezte: látható szeretettel és tisztelettel rajzolták meg Lois és Clark újbóli egymásra találását. A The Wedding Album történetileg nem sokat kínál, és az egész inkább csak egy közös taps és főhajtás az alkotók részéről a karakterek (na meg kicsit saját maguk) felé, de annak tökéletesen megfelel. Könnyed, vidám, kellemes délutáni olvasmány. Ja, és persze az esszenciális Superman-történelem része.

Megjelenés: 1996
Történet: Dan Jurgens, Karl Kesel, David Michelinie, Louise Simonson, és Roger Stern

Olórin, 2008. május 8.